KISS PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A napokban az egészségügyben dolgozók demonstrációk sorával tiltakoztak, a képviselő asszony szerint - javuló tapasztalataik szerint - ellehetetlenülő helyzetük ellen. Mindannyiunk érdekében léptek fel az egészségügy megfelelő finanszírozása és a tisztességes bérezés érdekében. Mindeközben a hét végén az Európai Unió értekezletén az Unió bővítésének akadályai közül számos elhárult, így immáron leginkább rajtunk, az Európai Unióban megkövetelt értékek és gyakorlat hazai érvényre juttatásán múlik csatlakozásunk.
Ilyen körülmények között készülnek itthon a kormánypártok a munka törvénykönyve újabb módosítására, amely anélkül kerül a parlament elé, hogy a munkavállalók és a munkaadók képviselői egyezségre jutottak volna, anélkül, hogy az itt előterjesztett változatot az érintettek akár megtárgyalhatták volna fórumokon. Miközben az Unióban a szociális partnerség, a szociális Európa jelszavát tűzték zászlóra, Magyarországon a rendszerváltás óta nem volt ilyen rossz helyzetben az érdekegyeztetés. A társadalmi párbeszédet már nemcsak a szakszervezetek, hanem a munkavállalók, a munkaadók is hiányolják. És ez nemcsak azért baj, mert ez a társadalmi béke és az együttműködés helyett a konfliktusok eszkalálódásához vezet, hanem azért, mert így, átmenetileg ugyan, de az elhibázott, az emberek számára nem elfogadható megoldások is érvényre jutnak, mint az egész rögtönzésektől terhes bérpolitika, vagy az a munkaügyi politika, amely a munkaadókra hivatkozva a munkavállalót és érdekképviseleteiket korlátozza, illetve az a kormányzati magatartás, amely párbeszéd, érdekegyeztetés helyett diktálni akar.
A kormányt nem csupán tetteiért, de mulasztásaiért is felelősség terheli. Történelmi lehetősége lett volna, hogy ebben a négy évben folytassa a jövő számára fontos, nélkülözhetetlen reformokat. Ma már tudjuk, ezek el fognak maradni. Feladata lett volna a gazdasági stabilizációt követő társadalmi, szociális stabilizáció is, de az elmaradt bérek európai szintre emelése meg sem kezdődött, és a nyugdíjreform is megtorpant.
A szocialista javaslatok az elmúlt két évben egyrészt a bérekre rakódó terhek, költségek csökkentését, a kis-, középvállalkozások erősítését, másrészt a bérreform elindításával, az adóterhek mérséklésével az alacsony keresetűek reálbérének egy kiemelt emelését szolgálták volna. Nem hallgattak ránk. És nem hallgatták meg az emberek véleményét sem, és ez önmagában is ellentmond az Európai Unióban szokásosnak, az ottani normáknak.
Egy, a múlt héten előkerült pályázat kapcsán a szakszervezetek brüsszeli forrásból arról értesültek, hogy a magyar kormány sem a tavalyi, sem az idei évben nem nyújtott be pályázatot a szociális párbeszéd fejlesztésére, amelyre egyrészt Brüsszelben a források Phare-keretben rendelkezésre álltak, másrészt most is rendelkezésre állnak. Tudomásukra jutott, hogy mind az idei évben, mind a jövő évben a csatlakozásra váró országok közül egyebek mellett a csehek, a lengyelek és a szlovákok is nyújtottak be ilyen pályázatot.
Tisztelt Kormánytöbbség! Kérem, mérlegeljenek, mielőtt azt mondanák most válaszként, hogy nekünk nincs erre szükségünk, a hazai társadalmi párbeszéddel, érdekegyeztetéssel minden rendben van, hiszen érdekegyeztető tanács helyett létrehozták annak konzultációs fórumait. Kérem, mérlegeljenek, és ha már ránk eddig nem is hallgattak, legalább figyeljenek oda az Unió véleményére.
Az Európai Unió szociális és gazdasági bizottságának ez évi jelentéséből idézek. (Olvassa.) Magyarország integrálásának folyamata az Európai Unióba közös feladat, mely az adott ország társadalmának minden rétegét érinti. Ez okból a Bizottságnak hangot kell adnia a magyar kormány és az ország legnagyobb munkavállalói szervezetei közötti nyílt társadalmi párbeszéd hiánya felett érzett aggodalmának. Ilyen párbeszéd nélkül a csatlakozás, jóllehet, talán nem lehetetlen, de legalábbis jelentősebb, nagyobb nehézségekkel járna a megvalósítást és a magyar társadalom egészével történő elfogadtatást illetően. Kérem, mérlegeljék ezt!
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Előző Következő