DR. SALAMON LÁSZLÓ, az ügyrendi bizottság elnöke, a bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ügyrendi bizottság november 30-ai ülésén a törvényjavaslatot megvitatta abból a szempontból, hogy általános vitára alkalmasnak tartja-e.

A bizottságban érdemi vita a törvényjavaslatot illetően lényegében a már itt említett 4. § (3) bekezdése kapcsán alakult ki, és abban egyetértés volt az ügyrendi bizottságban, kormánypárti és ellenzéki oldalon egyaránt, hogy a 4. § (3) bekezdését valamilyen formában át kell tekinteni, módosítani kell. Tekintettel azonban arra, hogy az általános vitára alkalmasságnak az a zsinórmértéke, hogy az Országgyűlés töretlen gyakorlata szerint minden olyan törvényjavaslatot, amely módosítással javítható, általános vitára alkalmasnak tart... (Bauer Tamás: Miért nyújtja be...?) Bauer képviselő úr, úgy látom, hogy írásban jelentkezett felszólalásra. Kérem, tartsa tiszteletben a Házszabály rendjét, és ne vágjon a szavamba! (Csige József: És amikor te szólsz közbe?) Majd nyilván el fogja tudni mondani ön is a véleményét.

Tehát az ügyrendi bizottság többségi szavazással általános vitára alkalmasnak találta a kérdést. Ehhez már csak azt teszem hozzá, hogy örvendetes fordulatnak tartom Répássy Róbert képviselő úrnak az előterjesztők nevében történt bejelentését, mely szerint támogatják Rubovszky György úrnak azt a módosító javaslatát, hogy ez a vitatott 4. § (3) bekezdés a törvényjavaslatból maradjon el.

Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage