DR. KÓRÓDI MÁRIA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Két módosító javaslatunkra szeretném felhívni az Országgyűlés képviselőinek a figyelmét, mind a két javaslat az önkormányzatok és az önkormányzatiság érdekében született.
Az első módosító javaslat, amiről röviden beszélni szeretnék, a T/3122/216. számot viseli, amelyben azt kérjük a tisztelt Országgyűléstől, hogy az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő helyi önkormányzatok támogatására előirányzott 10 milliárd 500 millió forintot emelje fel 11 milliárd 700 millió forintra. Azt az 1 milliárd 200 millió forintot, amivel megemelni kívánjuk ezt az előirányzatot, a belügyminiszter részére biztosított zsebpénzből kívánjuk átcsoportosítani. Ugyanis van egy 1 milliárd 200 millió forintos tétel a költségvetésben, amely úgy áll a belügyminiszter rendelkezésére, hogy a belügyminisztert semmilyen feltételrendszer, semmilyen elvi rendszer - amit az Országgyűlés határozna meg - nem köti. Ez azt jelenti, hogy a belügyminiszter ebből az összegből azokat az önkormányzatokat erősíti, amelyeket erre jónak lát, és mi, az Országgyűlés képviselői nem tudjuk meghatározni, hogy ezt az összeget miként osztogatja a belügyminiszter.
A belügyminiszter éppen egy ilyen egyedi elbírálás alapján olyan rendszert vezethet be, amelyben a támogatáshoz jutás feltételei nem azonosak minden önkormányzat számára. Ez jelenti azt is, hogy az önkormányzatok számára nem számítható ki előre, hogy az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe kerülők mikor juthatnak támogatáshoz, jelenti azt is, hogy a döntések nem objektív, hanem szubjektív szempontok alapján születnek meg, és jelenti azt is, hogy a belügyminiszter a saját szája íze szerint formálhatja az önkormányzatok irányában meglévő politikáját.
Feltételezem, hogy ennek a dolognak az önkormányzatiság számára hátrányos következményei lesznek, bár őszintén láthatjuk, hogy az elmúlt két évben nem ez volt az egyetlen dolog, ami az önkormányzatiság elveit sértette. Mi ennek a dolognak útját kívánnánk állni, és ezért szeretnénk, ha ez az 1 milliárd 200 millió forint ugyanabba az elosztási kategóriába kerülne bele az önhibán kívüli támogatásnál, mint a többi összeg, tehát hogy minden önkormányzat számára egyértelmű, átlátható, kiszámítható legyen, és az önkormányzatok azonos feltételek között, és ne pártpolitikai hozzáállásuk, színük vagy a belügyminiszterrel való viszonyuk alapján juthassanak meghatározott támogatásokhoz.
A másik módosító javaslatunk, amire tisztelettel szeretném felhívni a figyelmüket, az adóerő-képességre vonatkozik. Ennek a sorszáma T/3122/219. Ebben a javaslatban is a javaslat rendelkezéseinek megfogalmazására szeretném felhívni a figyelmüket. Az alkotmány 44/A. § c) pontja szerint az önkormányzatok a törvényekben meghatározott feladatokkal arányban álló állami támogatásban kell hogy részesüljenek. Tehát az alkotmányos rendelkezések szerint valamennyi, az adott feladatokat ellátó önkormányzatot ugyanazon mértékű normatíva illeti meg.
A költségvetési javaslat ebből az önkormányzatokat egységes elv szerint megillető normatívából, illetőleg a normatívaként elosztott személyi jövedelemadóból szándékozik elvonni bevételt, ha a képződés helyén maradó személyi jövedelemadó és az iparűzési adó - az adóerő-képesség - együttesen számított egy főre jutó összege a meghatározottnál magasabb. Ez azt jelenti, hogy ugyanazokat a feladatokat különböző normatívákkal támogatják az önkormányzatoknál. Ez praktikusan sem helyes megoldás, hiszen az önkormányzatoknak éppen azt a dinamizmusát és erejét veszi el, amely a saját bevételeik növelésére ösztönzi őket, ezenkívül alkotmányossági aggályokat is felvet. Ezért ennek a törvényjavaslatnak a módosítása szükséges, mégpedig oly módon, hogy a forráscsökkentés csak a helyben maradó személyi jövedelemadóból történjék.
Tisztelettel kérjük az Országgyűlés kormánypárti képviselőit, azokat, akiknek fontos az önkormányzatiság mint alapérték, akiknek fontos, hogy az önkormányzatok az 1990-es dinamizmussal és lendülettel tudják tovább folytatni munkájukat, hogy ezeket a módosító javaslatokat szíveskedjenek támogatni.
Köszönöm. (Taps az SZDSZ soraiban.)