ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Nem parlamentáris formája a további felszólalási szándék jelzésének az, ha valaki bekiabál, ezért mindenkit arra szeretnék biztatni, hogy a gomb megnyomásával jelezze felszólalási szándékát. Még négy frakció élhet ezzel a lehetőséggel. Kérdezem, hogy további frakciók kívánnak-e élni a felszólalás jogával vagy sem. (Nincs jelentkező.) Nem jelentkezett senki sem.

Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Felhívom a tisztelt képviselő hölgyek és urak figyelmét arra, hogy a Házszabálytól való eltéréshez a jelen lévő képviselők négyötödének szavazata szükséges.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy az elnöki javaslatnak megfelelően eltér-e a Házszabálytól. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 188 igen szavazattal, 92 nem ellenében, 16 tartózkodás mellett a Házszabálytól való eltérésre vonatkozó javaslatomat nem fogadta el. (Nagy zaj: Közbekiáltások a kormánypárti oldalról: Szégyen! Szégyelljétek magatokat!)

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. A házbizottság csütörtöki ülésén nem született megállapodás a napirendi ajánlást illetően, ennek megfelelően a napirendi javaslatot elnöki jogkörömben terjesztem elő.

Az Országgyűlés ülésének napirendjére, a tanácskozás időtartamára, a felszólalási időkeretekre vonatkozó ajánlást kézhez kapták. A benyújtott önálló indítványokról a javaslat függelékében tájékoztattam az Országgyűlést.

 

Tisztelt Országgyűlés! Az ülés napirendjének megváltoztatására - hangsúlyozom: megváltoztatására - az SZDSZ, az MSZP, a Fidesz és a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja indítványt terjesztett elő. Ezek természetesen különböző indítványok. A Házszabály szerint először ezekről határozunk, és ezt követően döntünk a napirendi ajánlásról. Először a napirend kiegészítésére vonatkozó indítványokról fogunk határozni.

Az SZDSZ képviselőcsoportja azt kezdeményezte, hogy az ülés napirendje egészüljön ki az állam által nagy összegű költségvetési támogatásban részesített pénzintézetek konszolidációját vizsgáló bizottság felállításáról szóló H/1237. számú országgyűlési határozati javaslat általános vitájával.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a napirend kiegészítésére irányuló indítványt. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el. (Dr. Kis Zoltán jelentkezik.)

Nem működik a gépe? (Dr. Kis Zoltán: De igen. Ügyrendi javaslatom van.) Ügyrendi javaslatot nem lehet tenni a napirend elfogadása előtt. (Dr. Kis Zoltán: Gépi szavazást kérek.) Ja, hogy gépi szavazást kér. A szavazás megismétlését kéri a képviselő úr. Erre viszont joga van. Ennek nincs akadálya. Kis Zoltán képviselő úr a szavazás megismétlését kérte. Ez azt jelenti, hogy nem kézfelemeléssel, hanem szavazógép alkalmazásával történik a szavazás.

Ugyanazt a kérdést teszem fel szavazásra, mint az imént. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy az SZDSZ kezdeményezését elfogadja-e, és kiegészíti-e az előbb említett napirenddel az Országgyűlés napirendjét. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 117 igen szavazattal, 177 nem ellenében, 10 tartózkodás mellett a javaslatot nem fogadta el. (Zaj és közbekiáltások az MSZP soraiból: Szégyen! - Csenget.) Figyelmet kérek!

Az MSZP képviselőcsoportja azt kezdeményezte... Vancsik Zoltán milyen ügyben kíván felszólalni?

 

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage