DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Engem is Bársony András felszólalása ihletett hozzászólásra. Ugyanis azt mondta, hogy egyetlen apróságot felejt el a parlament, hogy ez az országjelentés alapját képezheti majd Magyarország felvételének az Európai Unióba. Valószínűnek tartom, hogy nem ez az országjelentés, hanem majd a későbbi országjelentések fogják az alapját képezni. Ez egy irányt mutat, hogy hol vannak még hiányosságok, és merre kell mutatni.
De azért remélem, bízhatunk majd az Európai Unió tagállamainak a korrektségében akkor, amikor az egész felvétel szóba kerül, hogy nem fogalmaznak meg Magyarországgal szemben sokkal szigorúbb elvárásokat, mint amilyen szigorú elvárásokat saját maguk is alkalmaznak, vagy saját magukkal szemben elvárnak.
Hogy csak egy jogi példát mondjak: az alkotmány- és igazságügyi bizottság integrációs albizottságának nemrégi ülésén kiderült ugyanis, hogy az Európai Unió tagállamainak összessége az európai uniós jogszabályoknak csak körülbelül 15 százalékát alkalmazza - 15 százalékát, tisztelt hölgyeim és uraim! Akkor nem igazán értem, hogy milyen erkölcsi alapja van ennél sokkal nagyobb százalékos teljesítést elvárni az Európai Unió országainak Magyarországtól, például a jogszabályok harmonizációja terén, amikor ők maguk nem tesznek eleget a jogszabályok harmonizációjának. Persze, országon belül, az Európai Unión belül változó, hogy ki milyen arányban tesz eleget az összes európai uniós jogszabály betartásának és a hazai jogrendszerébe való beillesztésének, de ma - legalábbis egy hónappal ezelőtt még ez volt a helyzet - 15 százalékát alkalmazzák.
Tehát úgy gondolom, hogy az Európai Unió ne csak a tagjelölt országok elé állítson nagyon szigorú mércéket, hanem állítsa magával szemben is ugyanazokat a mércéket, és akkor nagyjából reális lesz a kép.
Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP soraiban.)