SZALAY GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Közismert tény, számtalanszor elhangzott az elmúlt évek során, hogy a magyar parlamenti pártok egyetlen kivétellel mind támogatják, külpolitikai és gazdasági prioritásként kezelik Magyarország európai uniós csatlakozását. Amióta meg - előttünk legalábbis nem teljesen tiszta vagy tisztázott meggondolásból - a MIÉP is aláírta a kormány és a hat parlamenti párt közös európai integrációs nyilatkozatát, némi óvatossággal akár azt is elmondhatjuk, hogy ismét visszaállt az 1990-98 közötti konszenzuális helyzet e kérdés kapcsán a magyar parlamentben.

Így most is - ugyanúgy, mint három év óta mindig - közösen örülhetünk az év végi jó bizonyítványnak, az Európai Bizottság országjelentésének, mely - hasonlóan az előző évekhez - összességében most is jónak értékeli országunk előrehaladását sok vonatkozásban, és különösképpen a többi csatlakozásra váró ország legtöbbjéhez viszonyítva.

Bár szerencsére mindebben nem sok újdonság van, jólesik évről évre visszatérően hallani, hogy az élbolyban az elsők között vagyunk, és reális az esélyünk továbbra is, hogy a következő bővítés körébe beletartozhassunk.

A november 8-án kibocsátott országjelentést elolvasva közösen örültünk, miszerint ismét megállapítást nyert többek között, hogy Magyarország stabil intézményi háttérrel rendelkezik, amely garantálja a demokráciát és jogállamiságot, hogy Magyarország továbbra is tiszteletben tartja az emberi és szabadságjogokat, hogy Magyarország működő piacgazdaság, és rövid távon képesnek kell lennie arra, hogy az Unión belüli verseny nyomásának és piaci erőknek megfeleljen, feltéve, hogy a jelenlegi reform útján halad tovább.

 

 

(10.30)

 

Örülünk annak is, hogy az uniós támogatások felhasználása javult hazánkban, a jelentés által bemutatott módon is. Ez mind jó dolog, ezeknek mind közösen örülhetünk.

Ugyanakkor nem tűnik teljesen megalapozottnak a kormánynak az a dicsekvő megállapítása, miszerint ez az országjelentés a valaha volt legjobb lenne, miszerint ez az eddigi három plusz egy jelentés megkérdőjelezhetetlen csúcsteljesítménye, non plus ultrája.

Ez az állítás feltehetően inkább a választók hipnotizálását és a kormány önigazolási szándékát szolgálja. A legtöbb kérdéssel kapcsolatban ugyanis a jelentés úgy összegez, hogy a legutóbbi jelentés elkészítése óta nem sok változás történt. Ez két dolgot jelent. Egyrészt már a tavalyi jelentésben is hangsúlyozott pozitív folyamatok folytatódását - ezeket emeltem ki az előbb -, másrészt a legfontosabb problémás területek is ugyanazok, mint tavaly, ugyanúgy megmaradtak, mint egy évvel ezelőtt megvoltak.

Ezek közül felsorolásszerűen csak párat említenék: a börtönök zsúfoltságát emeli ki a jelentés, a romák helyzetét, a korrupció változatlan meglétét, a bíróságok, de különösképpen a Legfelsőbb Bíróság túlterheltségét, ügyhátralékait, a szociális párbeszéd zavarait, a környezetvédelem szinte teljes területét.

Ezen túl azonban több jelentős súlyú, új kritikai észrevételt is tartalmaz a mostani országjelentés. Ezek legtöbbje olyan, amelyet nem egyszer, számtalanszor tettünk szóvá a parlamentben, de süket fülekre találtunk, és most sem azért teszem szóvá ezeket a területeket, hogy utólag igazoljam az ellenzék bölcsességét, hanem sokkal inkább azért, mert bízva a külügyminiszter úr által az előbb tett kijelentésben, miszerint figyelni fog a kormány, és figyelmét a kritikai bírálatoknak fogja szentelni az elkövetkezendő egy évben, szeretném fölhívni a figyelmet, hogy melyek azok a területek - legalábbis egy-kettőre, amire időm lehetőséget ad -, amelyekre mi pedig azért figyelünk, hogy a kormány miként fog figyelni.

Itt van mindjárt az önkormányzatok dolga. Az önkormányzatok helyben maradó jövedelemadójának csökkentését számtalanszor kritizáltuk. Olvassuk a jelentésben - szó szerint idézem: "A 2000-re szóló költségvetési törvényben a személyi jövedelemadónak a helyi önkormányzatok számára szabadon hozzáférhető aránya 13,5 százalékról 5 százalékra csökkent. Következésképpen a helyi önkormányzatoknak biztosított politikai függetlenség és a pénzügyi függetlenség közötti szakadék tovább növekedett." Külügyminiszter úr, reméljük, hogy a következő évben ebben változás lesz.

Azután itt van az autópálya-építés. Azt mondja a jelentés: "Általában hatékonyak a közbeszerzési eljárások. Mindazonáltal a Széchenyi-tervben körvonalazott autópálya-építés felgyorsítására tett erőfeszítések során a magyar hatóságok nem alkalmazzák a nemzeti jog által megkövetelt, szokásos közbeszerzési eljárást. Az előminősített, szűk vállalati körből választották ki a tárgyalópartnereket, ezzel az átláthatóság hiányát sugallva és a korrupció benyomását keltve." Figyeljük, mi fog történni a következőkben. Számtalanszor tettük ezt kritika tárgyává az elmúlt időszakban.

Azután itt van a nyugdíjrendszer ügye. Azt mondja a jelentés: "1997-ben Magyarország átfogó, többpilléres nyugdíjrendszert vezetett be. Sajnálatos, hogy a kormány ismét elhalasztotta a megreformált rendszer második pilléréhez történő hozzájárulás mértékének megemelését, amíg ez azonnal nem veszélyezteti a második pillér pénzügyi életképességét, a hozzájárulás emelésének elmaradása azonban megkérdőjelezi a kormány nyugdíjreform iránti elkötelezettségét." Hányszor beszéltünk erről a parlamentben? Számtalanszor!

Azután az egészségügy. Idézem, mit mond erről a jelentés: "Az egészségügyi reform a legsürgetőbb strukturális reformszükséglet, amellyel Magyarország szembesül. Az egészségügyi mutatók kedvezőtlenek, összehasonlítva más OECD-országokkal, mialatt a gyenge lábakon álló finanszírozási struktúra komoly terhet jelent az államháztartásnak."

Az egészségügyi reform elmaradásáról és annak borzasztó következményeiről több helyen is megemlékezik a jelentés. Hányszor beszéltünk erről! Ehhez képest tegnap minden képviselő megkaphatta a Miniszterelnöki Hivatal Stratégiai Elemző Központja kis könyvecskéjét (Felmutatja.), amely ezt a büszke címet hordozza: Az egészségügy kimagasló hatékonyságú ágazat. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Úgy gondolom, nem az ellenzék nyomására került be ez a passzus az országjelentésbe.

Azután itt van a MÁV-ot illető kritika: "Míg az elmúlt években a kormányzat jelentős előrehaladást ért el a vasúti közlekedési szektor reformja terén, az továbbra is a legfőbb elszívója a közszféra erőforrásainak. Folyamatban van a teher- és árufuvarozás szétválasztása, melynek 2003-ra kell befejeződnie." Nem akarok csalódást okozni az Európai Unió Bizottságának, de tudomásom szerint, ez pont nincs küszöbön. Ennek az ellenkezőjét hallani az utóbbi időben.

Azután itt van a Környezetvédelmi Minisztériumról szóló katasztrofális fejezet. Az egészet idézni lehetne tulajdonképpen; nagy örömmel tölthet el mindenkit, hogy a miniszterelnök úr is fölismerte, hogy saját figyelmének is jelentős részét ezentúl ennek a tárcának kell szentelni. De az a mondat, ami ebben a jelentésben szerepel, tulajdonképpen letaglózó: "A Környezetvédelmi Minisztérium helyzete továbbra is gyenge maradt, ami a környezetvédelmi ügyekkel kapcsolatos felelősségi körök széles körű felosztásából fakad. A minisztérium jogi főosztálya különösen gyenge. Mivel Magyarországnak fel kell gyorsítania a jogközelítést, a minisztérium jogi részlegét további szakképzett munkaerő alkalmazásával meg kell erősíteni."

Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben a jelentésben még természetesen más területek is lennének hasonlóan idézhetők és a kormány figyelmébe ajánlhatók, különösen a külügyminiszter úr említett és hivatkozott fölajánlkozását illetően, mármint hogy a kormány a figyelmét a kritikai bírálatoknak fogja szentelni az elkövetkezendő évben. Erre lesz bőven lehetőség, idő is. Mi várjuk azt, hogy ezentúl kicsit kooperatívabb lesz a kormány, a kormánypárti koalíció az ellenzék által felvetett kritikákra, és nem fogja azt gondolni, hogy ilyen idézett és ehhez hasonló (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) megállapítások ellenzéki befolyásra kerültek volna az országjelentésbe.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)

 

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage