DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter: Köztársasági Elnök Úr! Házelnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Országjelentés után és a nizzai csúcs előtt vagyunk. Azt hiszem, ilyen szempontból szerencsés ennek a vitanapnak az időzítése, bár egy kicsit valóban késtünk, hiszen a tavalyi év során szeptember 29-én került erre a vitára sor. Ez volt az első ilyen vitanap, és már akkor jeleztük azt, hogy ebből - legalábbis erre a néhány évre - mindenféleképpen állandó szokást, hagyományt kívánunk teremteni.

Én most elsősorban a jövő feladataival szeretnék foglalkozni összefoglaló jelleggel, éspedig azért, mert jól tudjuk azt - és az eddigi megszólalásokból is kitűnt -, hogy Magyarország számára a következő hónapok és a következő esztendők - különösen a következő egy-két esztendő - sorsdöntő időszak lesz. Hosszú időre, nem egyszerűen évekre, hanem inkább évtizedekre - de talán még ennél nagyobb távlatban is - meg fogja határozni a következő időszak az ország sorsát.

Ebből következik az, amit már sokan elmondtak, és ma reggel is elhangzott, hogy az együttműködés ma fontosabb, mint valaha, és ma talán a leglényegesebb az, hogy a politikai pártok, a felelős politikai erők és az egész magyar társadalom együttműködjön a közös célok megvalósításában. Ezért szeretném még egyszer itt, ez alkalommal is köszönetemet nyilvánítani azért az együttműködésért, amit a politikai pártok tanúsítottak akkor, amikor közös erőfeszítésekkel elkészült a hatpárti nyilatkozat.

A következő esztendőben nagyon sok alapvető kérdés el fog dőlni. Többek között el fog dőlni az, hogy sor kerül-e ennek a bizonyos első csoportnak, néhány országnak - nem tudjuk, hogy hány országnak - a gyorsított csatlakozására; valóban megkapjuk-e azt a lehetőséget, hogy néhány esztendőn belül belépjünk az Európai Unióba.

Ebből a szempontból jól tudjuk, meghatározó lesz a 2001. évi országjelentés. Túl azon, hogy most örülünk a 2000. évi jelentésnek - és ez valóban pozitív jelentés -, azt hiszem, hogy most már az a legfontosabb feladat, hogy készüljünk a 2001-es jelentésre, és igyekezzünk mindent megtenni annak érdekében, hogy ennek a jelentésnek a tartalma még jobb legyen, még kedvezőbb legyen, mint a 2000. évi jelentésé, és ezzel megteremtsük annak a legfontosabb feltételét, hogy erre a bizonyos gyorsított csatlakozásra sor kerülhessen.

Ennek a folyamatnak vannak külső tényezői, és vannak belső tényezői. A külső tényezőkről nem akarok hosszasan beszélni. Mindannyian tudjuk, hogy a néhány nap múlva esedékes nizzai csúcstalálkozó meghatározó lesz abból a szempontból, hogy ténylegesen létrejön-e a tagállamok között a megállapodás az intézményi reformok tárgyában, valóban le tudják-e zárni a kormányközi konferenciát, és ezzel megteremtik-e a bővítési folyamat megkezdésének utolsó feltételét.

Az előrejelzések inkább derűlátóak; magam e tekintetben mindig derűlátó voltam. Most is azt hiszem, bízom abban, hogy a kormányközi konferencia eredményes lesz, sikeres lesz. Lehet, hogy senki nem lesz teljes mértékben elégedett az eredményével, amint ez már ilyen nagy kompromisszumok alkalmával lenni szokott. A kívülállók, a tagjelöltek bizonyára mindenféleképpen elégedettek lesznek azzal, hogy a megegyezés létrejön, és ezzel a bővítés utolsó akadálya elhárul.

De természetesen a mi szempontunkból a meghatározó jelentőségük a belső feltételeknek van, ez pedig nem más, mint a tagságra történő felkészülés. Azt is tudjuk, hogy az egyéni kezelésnek, az úgynevezett differenciációnak az alapját - mint ahogy eddig is - a jövőben különösen a felkészülés szintje, az érettség foka fogja meghatározni. Ezért is annyira fontos a 2001. évi jelentés, és ezért is hiszem azt, hogy a következő hetekben, hónapokban a döntő figyelmet a feladatoknak kell szentelnünk. Éspedig azoknak a feladatoknak, amelyeket jelez - elvégzendő feladatként, vagy azért mert már el kellett volna végezni, vagy azért, mert még a hátralévő időben el kell végezni - a 2000. évi jelentés.

Ezért hisszük azt, hogy mi mától kezdve az elsődleges figyelmet a jelentésben foglalt kritikai észrevételeknek, bírálatoknak fogjuk szentelni, hiszen ezek azok, amelyek segítenek minket abban, hogy a felkészülési folyamatunkat fel tudjuk gyorsítani. Itt vannak rövid távon elvégezhető feladatok, rövid távon megoldható problémák és közép- vagy akár hosszabb távon megoldható problémák.

 

 

(9.10)

 

Nyilván azzal kell kezdeni, amit azonnal meg tudunk oldani. Ez nagyon egyszerű. A kormány elhatározta azt, hogy a jogharmonizációs program végrehajtásában eddig bekövetkezett késedelmeket nagyon rövid időn belül felszámolja. Az összes kormányrendelet és miniszteri rendelet el fog készülni január 31-éig - hat vagy hét kivétellel -, amelyek nem készülnek el, azok csak március végéig fognak elkészülni.

Nyugodtan lehet azt állítani, hogy ezzel a jogharmonizációs programhoz képest előállt késéseket néhány hónap alatt felszámoljuk, ami persze jelenti a 2000. évi program teljes megvalósítását is. Ami pedig a jogalkotást, a törvényalkotást illeti, ez egy valamivel nehezebb feladat - miniszterelnök úr már utalt rá -, ezt is fel fogjuk gyorsítani. Az általa elmondottakból az is kiderül, hogy a 2001. évi törvényalkotási feladatok többségét 2001 első félévére fogjuk helyezni, mert hiszen ez kell egy kedvező éves jelentés megalapozásához. Ez nyilvánvalóan feltételezi a parlamenti pártok együttműködését, nem csak és nem kizárólag a kétharmados többséget igénylő törvények körében, hanem az egyszerű többséggel elfogadandó törvények körében is. Rendkívül hosszú azoknak a törvényeknek a listája, amelyeket módosítani kell kisebb-nagyobb mértékben jogharmonizációs célból, csak akkor tudjuk a 2001. évi feladatokat megvalósítani, megoldani, ha teljes együttműködés jön létre.

Tehát azt hiszem, hogy a 2001. esztendő a parlamenti munka szempontjából a jogharmonizáció megvalósításának döntő esztendeje lesz, és valóban szerencsés az, hogy az Országgyűlés a legnagyobb figyelmet ennek a témának tudja majd szentelni. Mint említettem, vannak középtávon megoldható kérdések. Nyilvánvaló, hogy amikor a romakérdésről, a korrupcióról és sok más témáról beszélünk, akkor itt egymást követő kormányok folyamatos, elszánt erőfeszítéseire lesz ahhoz szükség, hogy ezt a problémát enyhíteni, majd megoldani tudjuk. Ez megint olyan téma, ahol csak együttműködve tudunk előrelépni. Senki sem várja azt tőlünk, hogy 2001-re például ezt a két kérdést mintegy megoldjuk, és letöröljük a következő jelentések témái közül. Nem erről van szó. A lényeg az irány, a lényeg a haladás, a lényeg az, hogy előrelépjünk.

Az az elhatározás, amit nagyon sokszor elmondtunk, hogy Magyarország 2002 végére a teljes felkészülési folyamatot be fogja fejezni, változatlan, és a kormány mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ez így is történjen. Ezáltal jön létre tudniillik a csatlakozás másik feltétele, hogy tudniillik Magyarország a felkészülését 2002 végéig befejezi. És ha igaz az, amit a helsinki csúcs már leszögezett, és reményeink szerint le fogja szögezni ezt a nizzai csúcs is, hogy tudniillik az Európai Unió 2002 végétől, tehát 2003 elejétől kész lesz új tagok befogadására, akkor előáll egy olyan helyzet, amikor mindkét fél kész valamire. Nos, tisztelt Ház, én úgy érzem, hogy ez hasonló egy házasság előtti állapothoz. Ha mindkét fél készen van arra, hogy ezt a döntő lépést megtegye, akkor fölvethető a kérdés, hogy valójában mi akadályozza ennek a házasságnak a megkötését. Nos, egy dolog feltétlenül szükséges ebben az esetben, ez pedig egy házassági szerződés megkötése. Tehát elkerülhetetlenül meg kell állapodnunk a csatlakozási tárgyalások során.

Mi mindig azt javasoltuk, és most is azt javasoljuk, hogy a tárgyalások kiszámíthatóak, előreláthatóak, átláthatóak és hitelesek legyenek. Ami az eddigieket illeti: több mint két éve dolgozunk, kettő és fél évvel ezelőtt indultak meg hivatalosan a tárgyalások, 1998. március 31-én, és azt hisszük, hogy az eddigi munka egyáltalában nem volt eredménytelen. Számtalan technikai kérdést tisztáztunk, igen nagy munkát végeztünk el. Vannak, akik azt mondják, hogy ez a folyamat talán lehetett volna egy árnyalattal gyorsabb is. Lehetséges, de nem ez a lényeg. Az a lényeg, ami most fog következni. Mi tehát az elmúlt két esztendőt megítélni a jövő eseményeinek a fényében, a következő hónapok eseményeinek a fényében fogjuk tudni. Minket nem bátortalanítottak el a negatív nyilatkozatok, nem fogadtuk el a negatív forgatókönyvek megelőlegezését, fenntartottuk a reményünket, fenntartottuk a bizalmunkat a folyamatban, és úgy tűnik, legalábbis most, a bizottság csatlakozási, bővítési stratégiájának a közzététele után, hogy talán ebben a kérdésben nekünk volt igazunk.

Tizennégy tárgyalási fejezetet lezártunk, reális esély van arra, hogy öt további fejezetet a közeljövőben le tudjunk zárni, akár annak a bizonyos új technikának a felhasználásával, amely arról szól, hogy egyes kérdéseket, egy vagy két kérdést el lehet különíteni, és ha minden más kérdést egy fejezetben megoldottak a felek, akkor azt le lehet zárni ideiglenesen. Nos, akár ennek a technikának a felhasználásával, akár e nélkül - bízom benne, hogy további öt fejezetet le tudunk zárni.

Mi üdvözöltük a bizottság kibővítési stratégiáját, és nagyon reméljük, nagyon bízunk abban, hogy a tagállamok ezt az okmányt, ami a maga nemében első és rendkívül nagy jelentőségű, magukévá fogják tenni, és abból az Európai Unió hivatalos okmánya válik. Tudjuk, hogy vannak fenntartások, tudjuk, hogy vannak viták, ezért is mondom ismételten: mi abban bízunk, mi abból indulunk ki, hogy a tagállamok megértik, felmérik ennek a kérdésnek a történelmi és politikai jelentőségét, elfogadják a bizottság pozitív javaslatait, sőt arra is lehetőséget teremtenek, hogy miután itt egy indikatív természetű menetrendről, ütemtervről van szó, lehetőség lesz arra, hogy ettől pozitív értelemben véve eltérjünk, és akár fel is gyorsítsuk az ott meghatározott folyamatot.

Ez a kibővítési stratégia eszközöket is meghatároz, nemcsak célokat, hiszen elemzi például az átmeneti mentességi kérelmek elfogadásának kritériumait, beszél arról a bizonyos különleges technikáról, amit egyébként először Magyarország javasolt, és azt hiszem, hogy ennek az elfogadása mindenféleképpen nagy előrelépést fog jelenteni.

Tisztelt Országgyűlés! Nagyon nehéz tárgyalások várnak ránk, és most nem szeretném a különböző tárgyalási témák megoldását megelőlegezni. Számunkra egy dolog nagyon fontos, és nagyon fontos lesz: ez pedig az egyenlő elbánás elve. Mi minden kérdésben kompromisszumkészek vagyunk. Ami a módozatokat, a technikákat illeti, rugalmasak vagyunk, hiszen az az alapvető célunk, hogy a tárgyalások a lehető legrövidebb időn belül befejezhetők legyenek, de a lehető legkedvezőbb megoldások elérése mellett. Mi úgy érezzük, hogy az egyenlő elbánás tétele az az alapelv, az az elvi határ, amelyet a magyar kormány a tárgyalások során nem fog tudni átlépni. A tárgyalások nehezek lesznek, nagyon jól tudjuk, jelentős súlykülönbség van a két fél között, de azért mellettünk is szólnak szempontok. Nem sok, de azok, amelyek mellettünk szólnak, azokat őrizzük meg és erősítsük! Ez pedig nem más, mint a magyar társadalom elszántsága, összetartása, kohéziója, konszenzusa ebben a kérdésben, amelyet a politikai osztálynak, politikai pártoknak vissza kell tükrözniük, vissza kell adniuk a saját elszántságukkal, a saját elhatározottságukkal, a saját egységükkel, a saját kohéziójukkal és a saját konszenzusukkal.

Ez az, amire számíthatunk, partnereink is látják ezt, érzik ezt, tudják azt, hogy eltökélt, elszánt partnerekkel állnak szemben, akik meg akarják csinálni, akiknek a legfőbb céljuk az, hogy a csatlakozási folyamat eredményes legyen. Ehhez kérem még egyszer mindenkinek a támogatását.

Köszönöm szépen. (Taps.)