ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm az Országgyűlés jelen lévő tagjait, megkülönböztetett tisztelettel köszöntöm köztársasági elnök urat. Ugyancsak engedjék meg, hogy tisztelettel köszöntsem a díszpáholyban ülő Európai Unió-tagállamok nagykövetségének képviselőit, nagyköveteit, nagykövetségi munkatársait (Taps.), és természetesen mindazokat, akik szokás szerint vagy televízión, vagy rádión keresztül figyelemmel kísérik a munkánkat.

Az Országgyűlés őszi ülésszakának 25. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Herényi Károly és Kocsi László jegyző urak lesznek a segítségemre.

Tisztelt Országgyűlés! Ahogy azt már a múlt heti házbizottsági ülésen jeleztem, Mádl Ferenc köztársasági elnök úr jelezte felszólalási szándékát. Elsőként a köztársasági elnök úrnak adom meg a szót. Elnök úr, kérem, fáradjon az emelvényre!

 

Következő

Eleje Tartalom Homepage