LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Nem győzött meg a gondolatmenete, de úgy vélem, ezt inkább majd egy frakcióvitán belül vagy egy magánbeszélgetésen fogjuk tisztázni. (Derültség.)

Azt azért el kell mondanom, hogy ezen a területen minden lényeges kérdést nagyon nehéz tisztázni, hiszen nagyon nehéz a rejtett és a rejtőzködő erővonalakat úgy feltérképeznünk, hogy aztán azokat a jogszabály biztonságával tudjuk kezelni. Mert végül is mi a célunk, a törekvésünk? Hogy ennek a nemzetnek a gazdaságát védjük, ennek a nemzetnek, ennek az országnak a munkahelyeit védjük értelmesen, jó eszközökkel. Nem vagyok benne biztos, hogy a gyakorlatban, a működésében ez majd azt az eredményt fogja hozni, ami a törvényalkotó szándéka. Természetesen jogunk, lehetőségünk van és kötelességünk is menet közben is korrigálni ott, ahol netán valóban látjuk a valóságban is megjelenni azokat a veszélyeket, amelyekre én utaltam vagy mások is utalnak.

Köszönöm szépen.

 

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage