DR. BOGNÁR LÁSZLÓ (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak annyit, hogy a hivatásos sportolói kérdéshez, amit Szentgyörgyvölgyi Péter is feszegetett, muszáj hogy a kisördög előbújjék belőlem, hiszen az van a tervezetben, hogy a hivatásos sportoló, aki hivatásos sportolói versenyengedéllyel rendelkezik, és a sportág amatőr versenyrendszerében is esetleg részt vesz. Az olimpia: amatőr versenyrendszer. Ennek alapján az olimpián nem vehetne részt törvény szerint a vízilabda-, a kézilabda-válogatottunk a jelenlegi összeállításban, mert ők hivatásos sportolóknak minősülnek, így az amerikai kosarasok és teniszezők indulását sem kötik ilyen jogszabályok, tehát meg kellene gondolni, hogy ez legyen-e.
Az átruházást és eltiltást is említette képviselőtársam. Én az eltiltást említeném, hogy sporttevékenységtől - ez a szabályzatban benne van, a 16. §-ban - eltiltás. Sporttevékenységtől nem lehet eltiltani senkit. Ez ellenőrizhetetlen. Eltiltani csak a sporttevékenység egyes szervezeti kereteitől lehet valakit, de nem a sporttevékenységtől.
Köszönöm szépen, ennyit kívántam csak megjegyezni, elnök úr. (Taps a MIÉP padsoraiban.)
Előző Következő