HORVÁTH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Bakonyi képviselőtársunk felszólalása kapcsán eszembe jutott az, hogy a gőz kiengedése bizony egészségügyi szempontból sokszor kívánatos, de nem biztos, hogy a frusztráltságunkat - ami több esetben a magunk párton belüli kommunikációhiányából adódik - a sporttörvény irányába kell elvezetni.
Miért kell új sporttörvény? - tette fel a kérdést képviselő úr. Bizony, nem kellene új sporttörvény, ha az a '96-os sporttörvény, amit önök hoztak a Ház elé, tisztelt szocialista képviselőtársaim, beváltotta volna a hozzá fűzött reményeket, és nem kellene új sporttörvény, ha '98-ban már önök se gondolták volna úgy, hogy ez a sporttörvény nem működőképes. Önök is azt mondták már 1998-ban, hogy márpedig új sporttörvény kell. Sajnálatos módon, mivel az elmúlt évtizedben ezen egy törvényen kívül két kormányrendelet foglalkozott a sporttal, és a sportot elkerülte mindaz, amit a rendszerváltás utáni Magyarországon a gazdaság és a társadalom szereplői megéltek és meg kellett hogy éljenek, ezért kell most egy ilyen széles - lehet mondani - sportjogi kódexet a Ház elé hozni.
Az egyeztetésről pedig annyit, hogy a sporttörvény beterjesztését közel egyéves egyeztetés előzte meg. Önök nyilván nyomon tudják követni azt, hogy az eredeti tervezet mennyit változott ezen egyéves egyeztetési folyamat alatt, és kell is, és tovább folytatjuk az egyeztetést hatpárti szinten is. Bakonyi képviselőtársamnak felhívom a figyelmét, hogy jövő hétfőn is lesz ilyen hatpárti egyeztetés. És mivel nyilvánvaló, hogy elég kevés információ érkezik el önhöz ezekről az egyeztetésekről, én invitálom önt, vegyen részt ezen az egyeztetésen, talán jövő héten jobb lesz a hangulata is.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)