DR. BOROS IMRE tárca nélküli miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Tényleg azt hittem, hogy kimerítettük a témát, de ezek szerint ön még tud régi dolgokat újként bemutatni.
Hát akkor elmondom: valóban vannak szakaszok, de az önök kormányzása alatt a szakaszok a bejelentés különböző szakaszai voltak. Emlékszünk arra, hogy amikor a kérdőívek megérkeztek, szinte azt a látszatot keltették, hogy már fel is vettek bennünket. Az önök miniszterelnöke, külügyminisztere pedig 2000-et mint abszolút biztos dátumot emlegette. Vissza lehet ezeket keresni az újságokban; sajnos, ez így történt.
Ezzel szemben nem csinálták meg a területfejlesztési törvényt, nem véglegesítették, hogy meglegyenek a régiók, nem csinálták meg a kistérségeket, nem költöttek pénzt arra, hogy ezek a munkaszervezetek létrejöjjenek. Ennek is megvolt az oka, hiszen a Bokros-programnak nem az volt a filozófiája, hogy ilyet megcsináljanak. Az "a pénzt mindenhonnét elszedni" alapon működött, egyensúlyi és egyéb kritériumokat túlhangsúlyozva, amelyek jelentőségét természetesen mi is és ma is látjuk. De amint látja, valamennyivel több jut most, ezért működnek a programok. És az intők be is voltak írva annak idején a Brüsszel által készített országjelentésekbe, éppen ezen a területen - a kulcsterületen! Amikor is arról volt szó, hogy a Brüsszel által javasolt, az acquis communautaire-ben feltüntetett, a Phare-programban megfinanszírozott ügyek nem mentek előre.
Persze a pénz is hiányzott hozzá, mert önök másra költötték a pénzt, ezt is tudjuk. Ne haragudjanak, de ezt a történelmi folyamatosság kedvéért szóvá kell tenni, és ki kell emelni, hogy ez megváltozott, most már másként van! Egyrészt ledolgoztuk azt a lemaradást, amit önök begyűjtöttek, egy csomó új programot elfogadtattunk, és most már láthatók ezek a projektek több helyen az országban. Több tucat! Nem győzünk avatni ezeken a területeken.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti oldalon.)