DR. KOVÁCS ZOLTÁN, az önkormányzati és rendészeti bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az önkormányzati és rendészeti bizottság is megtárgyalta a törvényjavaslatot, és szeretném előrebocsátani, hogy egyhangúlag alkalmasnak tartotta általános vitára, így a szocialista párti képviselők is ilyetén módon döntöttek.
A bizottság megállapította, hogy helyesek azok az irányok, amelyek a törvényjavaslatban megfogalmazódtak, azaz a szabadidősport kiteljesedése a '96-os törvényhez képest. Miért fontos ez? A bizottság megállapítása szerint azért, hiszen a lakosság egészségi állapota rendkívül kedvezőtlen, és ez egy prevenciós eszköz is lehet az elkövetkezendő időszakra.
A másik, amit a bizottság megállapított: a szabadidősport mint tevékenység minél szélesebb körben történő elterjedése, elterjesztése - ebben ez a törvényjavaslat segítséget nyújt. Különösen fontos ez a gyermek- és a diáksport tekintetében; elhangzott a bizottsági ülésen az is, hogy a közoktatásban még hangsúlyosabbá kell tenni. Szó volt a mindennapos testnevelésről is, tehát tudjuk, hogy ez a másik oldalról némi ellenállásba is ütközik.
Általában sporttörvények az olimpia évében születnek - '96., 2000. -, és ez determinálja azt is, hogy a sporttörvény a versenysporttal is kiemelkedően foglalkozik, tulajdonképpen az állam felelősségét is hozza ez a törvényjavaslat, és a versenysportban létező piaci érdekeknek is keretet szab, amit a bizottság fontosnak tartott.
A törvényjavaslat lehetőséget kíván nyújtani a sportlétesítmények fejlesztésére megfelelő szabványok meghatározásával. Tudjuk, hogy a sportlétesítmények nagy múltú egyesületek esetében - minőségi sportot művelő egyesületek esetében is - nagyon rossz állapotban vannak, helyenként szinte teljesen lepusztulva. Ez egy fontos része ennek a törvénynek, ezt egyöntetűen támogatták a bizottságban.
Szó volt már más bizottsági előadó részéről, hogy a fogyatékos lakossági sportolás lehetőségéről külön intézményi keretek között kíván gondoskodni a törvényjavaslat. A célkitűzés, amely mostanában a sajtó hasábjain és még itt a parlamentben is már előkerült: a nézőtéri erőszak ellen kíván a szabálysértési kódex módosításával változtatni a törvényjavaslat. Ez egy nagyon fontos része ennek a javaslatnak.
Mi a bizottságban úgy érzékeltük, hogy egy komoly szakmai és politikai, közigazgatási előkészítése történt meg a törvényjavaslatnak. Ebben hatpárti együttgondolkodás is volt, és a megoldáskeresésben sok tekintetben azonos nevezőre jutottak a pártok.
Ami kifogásként elhangzott a bizottság ülésén: az egyik oldalról - az ellenzék oldaláról - a miniszterfüggő lehetőséget kívánják szűkíteni, a másik oldalról pedig az fogalmazódott meg, hogy ezeket inkább tágítani kéne, hiszen nagyon be van korlátozva a miniszter lehetősége a törvényjavaslatban.
Gémesi képviselő úr szólt az önkormányzatok feladatairól a törvényjavaslatban. Valóban, a forrásszabályozást meg kell oldani. Ez hangzott el kritikaként a törvényjavaslattal kapcsolatban.
Összességében, mint ahogy előzetesen jeleztem, az önkormányzati és rendészeti bizottság - az ott elhangzott kiegészítések és vélemények figyelembevételével - a törvényjavaslatot általános vitára egyhangúlag alkalmasnak találta és ajánlja a parlamentnek.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)