ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Igazság és Élet Pártjának parlamenti frakciója rendszeresen kifogásolta a Magyar Nemzeti Bank jogi státusát, az ezzel összefüggő törvényi szabályozást. Nyomatékosan felhívtuk a figyelmet arra, hogy a jegybank a magyar nemzet érdekeivel ellentétes monetáris politikát folytat, szakmailag is rosszul kezeli az inflációt, veszélyes és tiltott ügyletekben vesz részt, kihasználva látszólagos törvényfelettiségét. Rámutattunk arra, hogy gazdálkodása is áttekinthetetlen, vélhetően sok tekintetben szándékosan hamis. Többször javasoltuk az ÁSZ ellenőrzési tevékenységének kiterjesztését az MNB gazdálkodását illetően - sajnos, sikertelenül.

Felhívtuk a figyelmet arra is, hogy az MNB tevékenysége és a banki csődhelyzetek kialakulása, a konszolidációk szükségessége között szerves összefüggések vannak. Felfedtük, hogy az úgynevezett adósságcsere című nagy manőver mögött vélhetően az MNB más szinteken keletkezett veszteségeinek finanszírozása húzódik meg, s pusztán ezért lengi körül ezt az ügyletet is a mindig gyanús titkosság.

 

(8.50)

 

Rámutattunk az MNB és az ország adósságállományának kedvezőtlen alakulása közötti szoros összefüggésre is. A CW AG-botrány első fuvallatakor már kimondtuk, hogy tudatos és az MNB vezetése által teljes mélységében ismert és támogatott cselekmények sorozatáról van szó, és a kár messze több lesz, mint amiről eredetileg szó volt. Azóta, íme, már az indián rezervátumokban létrehozott játékkaszinók, netán bordélyházak és kábítószer-elosztók mocsaráig is sikerült eljutnunk.

Közben a MIÉP-et minősíthetetlen módon támadta Surányi úr védelmében az MSZP és az SZDSZ. Szívük szerint most is ezt tennék; talán meg is teszik, elvégre betyárbecsület is van ezen a világon - no meg dominóeffektus is. A kormánykoalíció pártjai, bár tudniuk kellett, hogy igazunk van, úgy csináltak, mintha süketek és vakok lennének. Ezzel a tunyasággal időt és lehetőséget adtak és adnak bizonyítékok megsemmisítésére, a sötét ügyletek elsikálására, ahogy mondani szokták.

Most és itt újból felhívjuk a figyelmet, sőt követeljük az anyagilag kizsigerelt, kényszerűségből minden benyújtott hamis számlát kifizető magyar nép érdekében: tessék maradéktalanul felderíteni, feltárni és nyilvánosságra hozni mindent, és tessék a konzekvenciákat egyértelműen levonni! Itt az ideje, de most már nagyon!

Javasoljuk továbbá felülvizsgálni, nyíltan feltárni az úgynevezett adósságcsere valódi tartalmát, Surányi úr kapcsolatait Bokros Lajossal, különös tekintettel a Budapest Bankra, Medgyessy Péterrel az adósságcsereügyben. Vizsgálni kellene az MNB és Surányi úr derivatív ügyletekben való direkt vagy strómanokkal álcázott részvételét és a magyar aranykészlet eltüntetésével összefüggő ügyleteket is.

A konzekvenciák levonása tekintetében az elegáns, de gyáva gondolati síkról a gyakorlati lépésekig is el kellene jutni. Söpörni kell, méghozzá rendesen. A MIÉP álláspontja szerint az MNB-t az államigazgatás szerves részévé kell tenni. Elnöke egyben a kormány tagja. Az MNB felügyeletét a parlamentnek kell ellátnia, és az ÁSZ ellenőrzése mellett folytatja tevékenységét. A pénzkibocsátás állami monopólium, a monetáris politikát ugyanúgy, mint a fiskális politikát, a kormány alakítja ki, a jegybank szakértői apparátusának és elnökének véleményét figyelembe véve. Sem a fiskális, sem a monetáris politika nem önállósulhat, mert mind a kettőnek az a feladata, hogy sajátos eszközeivel összehangoltan segítse, támogassa a kormány gazdaságpolitikájának megvalósulását.

Igen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Óriási mindnyájunk felelőssége, és erre előbb-utóbb rá kellene ébrednie pártállástól függetlenül mindenkinek, mert ez alól nem lehet kibújni. A szükséges lépéseket meg kell tenni. Egyszer ugyanis el kell majd számolni mindennel, mindenkinek.

Köszönöm szíves türelmüket. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

 

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage