KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A tegnapi napon, mintegy huszonkét órával a vitára szánt idő lejárta előtt váratlanul, legalábbis számunkra, az ellenzék számára váratlanul megjelent a miniszterelnök úr, és meg is szólalt. Ez a hirtelen megjelenés és a sietős távozás nem volt szokatlan, és számunkra újból bizonyította, hogy a miniszterelnök úr nem sokra tartja a parlamentet (Moraj a Fidesz soraiból.), amelynek alkotmányos kötelessége a kormány ellenőrzése, és nem sokra tartja az ellenzéket, amely ugyanolyan elengedhetetlen intézménye a parlamenti demokráciának, mint a kormány. Ez látjuk újra és újra, amikor fontos kérdések vitájánál a miniszterelnök úr széke üresen marad.

Tegnapi megszólalásának tartalma - ez a komolyabb dolog - szintén ebben a felfogásában a parlamenti demokrácia sajátos értelmezésébe illeszkedett, ő ugyanis még jóval a vita befejezése előtt lényegében már egyoldalúan lezárta azt; lezárta, amikor kijelentette, hogy nincs olyan módosító indítvány, és nem is hangzottak el a vitában olyan érvek, amelyek a kormányt eltávolítanák a szándékától.

A miniszterelnök úr megpróbálta védelmébe venni a kétéves költségvetést, Ausztriára hivatkozott példaként. Nem akarok arra utalni, hogy Ausztria az Európai Unió egyetlen olyan állama, ahol a kormányban részt vesz a szélsőjobboldal is (Moraj, közbeszólások a Fidesz és a MIÉP soraiban. - Tóth István: Te hol érzed magad?), de a miniszterelnök úr és a kormányoldal... Nem a parlamentben, tisztelt kormányoldal egyes képviselői, valóban nem a parlamentben érzem magam, ugyanis parlamentben ez a fajta bekiabálás - legalábbis a kulturált parlamentekben - nem szokás. (Az elnök csenget.)