KISS ANDOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Latorcai János hozzászólásához szeretnék egy-két gondolatot hozzáfűzni. A tegnapi felszólalásomban már örömmel üdvözöltem, hogy a kormány programjában változások történtek a kis- és középvállalkozásokhoz való hozzáállásban, ez külön örömmel töltött el. Remélem, az MSZP-sek nem fogják most majd rámfogni, hogy kormánypárt meg egyéb, megint a MIÉP. (Mayer Bertalan: Á!)

Azt kell mondanom, hogy már lassan tíz éve vagyok kisvállalkozó, most hallottam először egy igazi helyzetértékelést oly módon a parlamentben, ahogy azt a kis- és középvállalkozók elvárták volna már hosszú évek óta. Legalább a retorika szintjén már megjelent a Házban, illetve valamilyen konkrét lépésekben. Remélem, hogy a kormány még inkább nem feledkezik meg e rétegről.

Az információs társadalomba való beilleszkedés kapcsán voltak olyan hangok - és szerettem volna, de aztán az adótörvényekből kimaradt -, hogy az internetezés áfáját 12 százalékra kellett volna csökkenteni. Ezt sajnálják a kis- és középvállalkozók is. Köszönöm szépen.

 

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage