DR. BARTHA LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én csak azért kértem két percben reagálási lehetőséget, mert Szeged városának neve elhangzott mint egy ilyen szűk érdekcsoport, ebben a szövegkörnyezetben. Én azt szeretném elmondani ezzel kapcsolatban itt az ország nyilvánossága előtt, hogy Szeged városában valóban megindult egy átalakítási folyamat az egészségügyben, amelyben javaslatokat kértünk nemcsak szegediektől, hanem mindenkitől, aki egyébként úgy gondolja, hogy valamilyen formában tud segíteni az egészségügy ellátásában, annak korszerűbbé tételében.
(10.10)
Azt a két fő célt tűzte ki maga elé a város, hogy a szegedi lakosok egészségügyi ellátása színvonalának javulni kell, második fő célként pedig, hogy a rendszerben dolgozók életkörülményeinek javulni kell.
Azt, hogy félelmeket érez Csáky képviselő úr, bizonyos esetekben osztani tudom. Azt hiszem, hogy ha valaki rosszul nyúl hozzá ehhez a folyamathoz, akkor megtörténhet az, hogy bizonyos, jelen pillanatban jobban finanszírozott egységeket az egészségügy szerves részéből kiválasztva privatizálhat, és ezzel gyakorlatilag a többi részét teszi lehetetlenné. Ha erre gondolt képviselő úr, akkor egyetértek vele, azonban azt szeretném kérni, hogy a nagy általánosításoktól bizonyos esetekben tekintsünk el.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Előző Következő