DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár úr, én nem tudom, hogy ön milyen egészségügyi intézményekben jár; hosszan tudnám sorolni azokat az intézményeket, amelyek azt jelzik, hogy gyakorlatilag a dolgozók 40-60-65 százaléka keres ma az önök által jövőre tervezett minimálbérszint alatt.

Tehát ha mindezt hozzávesszük, és figyelembe vesszük ennek a közterheit is, akkor bizony a növekménynek egy jelentős részét a minimálbér-emelés elviszi, és ön arról megfeledkezik, hogy ugyanakkor meg a dologi automatizmus nulla százalék.

Tehát ennek a tükrében kell értékelni azt a gyógyító kasszára rátett, az eredeti előirányzathoz képest 40 milliárd forintot, ami a tényleges teljesítéshez képest persze kevesebb, mert valahol 373 milliárd lesz majd a végösszeg.

Köszönöm szépen.

 

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage