GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Így most rettentő nehéz gondban vagyok, mert ezek szerint Szászfalvi képviselő úrral fogok beszélgetni, akinek már nincs ideje, hogy viszontválaszt tegyen. De meg kell tennem, mert Szászfalvi úr azt mondta, hogy stabil az önkormányzati finanszírozás. Én azt reméltem, hogy legalább egy mondatot szán a gazdasági miniszter úr afféle bombasztikus, népszerű bejelentésének, amellyel a mai média tele van, hogy a nem lakossági körben 40 százalékos gázáremelést hajtanak végre.

Az energiaár a költségvetés bevételi és kiadási oldalát lényegesen megváltoztatja. Ha a nem lakossági körben 40 százalékos lesz, sőt azt adja hírül a média, hogy még ezt meghaladó is lehet, ez azt jelenti, hogy ezt a költségvetést így, ahogy van, a tűzre dobhatjuk, mert az önkormányzati intézmények egyszerűen képtelenek lesznek abból a dologi kiadásból fedezni az energiaköltségeiket, amit ez a költségvetés tartalmaz.

Látva a hozzászólók listáját, bízom benne, hogy Matolcsy miniszter úr választ ad arra, hogy ez a keresztfinanszírozás, amit ez az intézkedés eredményez, miért vált szükségessé, miért nem mozdultak el inkább egy határozott lakossági kompenzáció irányába. Miért van szükség arra, hogy a torz árral rossz irányba befolyásoljuk a fogyasztók döntéseit?

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage