DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Nyilván tudják, hogy ismét csőd szélén áll a Magyar Televízió. Ma vagy legalábbis mostanában 12 milliárdos ez évi hiánynál tart a Magyar Televízió, az alaptőkéje ehhez képest éppen most lett leszállítva 8 milliárdról 1,2 milliárdra. A bérfizetések a Televíziónál valahol május-június körül tartanak, ennyi az elmaradás a saját alkalmazottaiknál. Azt mondhatjuk, hogy többet tapsolnak el ma a Magyar Televízióban, mint amennyi a benzinjárulék-emelésből származó költségvetési bevétel lett volna, több, mint 20 milliárd forintot ebben az évben, ennyi lesz a hiány. Ilyenkor azt szokták mondani a kormánypárti képviselőtársaim vagy a kormány képviselője, hogy az előző kormány idején keletkeztek a fő problémák.
Nos, nézzük meg, hogy idén mi a helyzet! A televízióvezetés terve szerint, mármint a tervéhez képest a műsorkészítés költsége körülbelül 50 százalékkal magasabb ebben az évben, mint ahogy elképzelték. A televízióvezetés tervéhez képest a hirdetési bevételek körülbelül a felét teszik ki annak, mint ahogy év elején elképzelték. A televízió vezetésének elképzelései szerint a kiadások és bevételek ebben az évben hozzávetőlegesen egyensúlyban lettek volna. Ehhez képest napi 20-25 millió forintos veszteséggel működik ma a Magyar Televízió, holott közben az előző évhez képest 1200 embert elbocsátottak a Televíziótól, éppen azért, hogy ne legyen olyan költséges a működése, holott közben az ingatlanvagyonuk jelentős részét felélték, holott a műsor jelentős része nem közszolgálati, hanem populáris, azzal a céllal, hogy a hirdetési bevételek növekedjenek, de a nézettség jelentős részében a műsoridő meg csökken.
Bármelyik másik magyarországi cégnél - akár magáncégnél, akár állami cégnél -, ha ilyen brutális gazdasági hibát követ el egy vezetés, azonnali hatállyal felmondanak a vezetésnek. A Magyar Televízió mai vezetése egyébként személyes vagyonával is felel a saját tevékenységéért. De itt természetesen nem ez a helyzet. Azért parlamenti ügy a Magyar Televízió helyzete, mert a kormány és pártjai bizony felelősséggel tartoznak mindazért, ami ma a Magyar Televízióban történik. (Csurka István: Azért, mert Szenes Andrea szórja a pénzt?!) Azért, mert a kuratóriumi elnökség az övék, azért, mert a vezetők - Szenes Andreát is ideértve, aki, úgy látszik, Csurka István támogatottja - az ő bizalmi embereik, azért, mert a kormány úgy biztosított pénzt az 1200 ember elbocsátásához, az ingatlanvagyon finanszírozásához, mármint megvételéhez az ÁPV Rt. által, hogy közben nem követelt meg valamiféle konszolidációs tervet, tehát valamiféle garanciát a Televízió további működéséhez.
Most újra a köztartozások elengedését akarja a kormány, tervezi, hogy új székházat épít a Magyar Televíziónak, az előfizetési díjak megemelését tervezi, magyarul, azt üzeni, hogy csak így tovább, nekünk ez tetszik. A Televízió vezetése ezenközben nem hajlandó nyilvánosság előtt a maga tevékenységéről beszámolni, holott közfeladatokat lát el, adatai - a személyes adatokat nem számítva - közérdekűek.
Titkolja azt, hogy mit csinál, nem lehet tudni, mondjuk, hogy hány embert vettek fel az elbocsátott 1200 ember helyére, nem lehet tudni, hogy indokolt-e annyi tanácsadót foglalkoztatni, amennyit foglalkoztatnak, indokolt-e, hogy egy ilyen állapotban lévő cég vezetői a miniszterelnök fizetésének legalább kétszeresét kapják, indokolt-e, hogy a külső megbízásokat azért és olyan módon fizessék, ahogy fizetik.
Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány, úgy tűnik, szereti, hogy ilyen állapotban van a Magyar Televízió, mert a vezetői és maga az intézmény természetesen ebben a helyzetben a kormánytól függ, a kormány döntéseitől függ az ő további sorsuk. A közpénzek pazarlásáért, ilyen mértékű pazarlásáért ezért a kormányt terheli a felelősség.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)