BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Rendkívül nagy horderejű kérdést tárgyalunk, egyelőre meglehetősen álmos hangulatban. A kormány azzal a javaslattal állt elő, hogy kétszer 3 százalékkal csökkenti a járulékokat. Ez helyes cél, az élőmunkaterhek csökkentésére irányuló szándék fontos, ami elvileg támogatható. Beszédemben azzal szeretnék foglalkozni: vajon megvannak-e ennek a lépésnek a szükséges és elégséges feltételei?
Két nappal előttem frakcióvezetőnk, a szabad demokrata Kuncze Gábor már beszélt arról, milyen súlyos gondot okoz, hogy nem látjuk a kiadási oldalt. Az adótörvények kapcsán a bevételekről, a várható bevételekről gondolkodunk; ha járulékról van szó, azt kell mérlegelnünk, hogy mennyivel csökken majd a bevételi oldal, ha a kormány ígéreteihez híven valóban csökkenti a járulékokat. Nem látjuk, hogy mit akar változtatni, hogyan akarja átszabni, újraszabni a kiadási oldalt, szóval hogy az a kieső bevétel honnan is fog hiányozni a kiadási oldalon, mert hogy kevesebb lesz a járulékbevétel összesen, az nagyon valószínű. Azt gondoljuk, azt állítom, hogy ezt a járulékcsökkentést a tb-alapok működésének, az ellátások finanszírozásának veszélyeztetése nélkül jelenleg nem lehet megcsinálni.
Ígér természetesen plusz pótlólagos bevételt ez a javaslat, például megemeli a tételes egészségügyi hozzájárulást 300-300 forinttal a két évben; megígéri, hogy eltörli a felső határt, az egyének, munkavállalók által fizetett felső határt az egészségügyi járulék vonatkozásában. De azt gondolom, hogy ezek a lépések, valamint az a bevételtöbblet, ami a minimálbér megemeléséből fakad majd, semmiképpen nem pótolja azt a kiesést, amit a 3 százalék elengedése okoz.
Azt gondolom, hogy értelmes, izgalmas vitát csak úgy folytathatnának a képviselők, ha azokat a terveket is részletesen ismerhetnék, ahogyan a kiadási oldal újraszabásán gondolkodik a kormány. Sajnos ilyen anyag nincs a kezünkben, sőt terveket sem ismerünk. Azt gondolom, hogy járulékcsökkentéssel előállni csak akkor lehetne, ha rászánná magát a kormány arra a reformra, arra a nagyszabású reformra, amit az egészségbiztosítási oldalon az Egészségbiztosítási Alap vonatkozásában meg kellene már lépnie.
Gondot látok abban is, hogy a nyugdíjbiztosítást hogyan kezeli a javaslat. Azt olvassuk benne, hogy újabb két évvel meghosszabbítja majd azt az időt, azt az időintervallumot, ameddig gondolkodhatnak azon az állampolgárok, hogy a választott magánnyugdíjpénztárat mégiscsak odahagyják, és visszameneküljenek a társadalombiztosítás közös kasszájába. Azt gondolom, hogy ez a lépés egy jelentős lépés abban a sorozatban, ahogy a kormány az első naptól kezdve megpróbálja a nyugdíjreform lényegét aláásni. Azt gondolom, hogy ez egy rettentő felelőtlen döntés, hiszen a nyugdíjreformnak a lényege, minden biztosítási rendszernek a lényege a rendszerrel kapcsolatos bizalom kérdése. A polgárok ezt a bizalmat érezték és kifejezték akkor, amikor a reform elindítását követően nagy számban elindultak a magánnyugdíjpénztárak irányába. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ez egybeesik azzal az egyébként a kormány által is többször hangoztatott törekvéssel, hogy az öngondoskodást kell fokozni, hogy ki-ki gondoljon a saját jövőjére. Ez a lépés, ahogy a bizonytalanságot egyre inkább fölszítja az emberekben a kormány, rendkívül felelőtlen lépés. Amikor a bizottsági vitában ezt szóba hoztam, akkor volt olyan kormánypárti képviselő, aki egyértelműen szembesített azzal a szándékkal, azzal a céllal, hogy - idézem őt - a becsapott állampolgárokat irányítsuk vissza a közös vályúhoz, a közös kasszához. Azt gondolom, ez egy rettentő felelőtlen hozzáállás.
A harmadik kérdés, amiről röviden szólni szeretnék, az egészségbiztosítás kiadási oldalát érinti. Azt ígéri a tájékoztató, hogy növekedni fognak a táppénzkiadások. Ehhez képest, ha végigböngésszük azokat a paragrafusokat, amelyeket ez a 270 paragrafusból álló hatalmas nagy csomag tartalmaz, és megtaláljuk benne a kötelező egészségbiztosítási ellátásokról szóló szakaszok módosítását, akkor a következőre bukkanunk. Lényegesen újra van szabva a tervezet szerint a táppénz megállapításának a kondíciója. A táppénzt a közvetlenül megelőző naptári évben elért jövedelem alapján kívánják majd a jövőben megállapítani. Az egyik szakasz arról szól, hogy ha a biztosított a (2) bekezdésben megjelölt időtartam alatt nem rendelkezik legalább hat naptári havi jövedelemmel, a táppénz összegét a táppénzre jogosultság kezdő napját megelőző hat naptári hónapban elért jövedelem naptári napi átlaga alapján kell megalapozni. Ez mindenképpen azt jelenti, hogy egy lényegesen alacsonyabb jövedelem kerülhet kiszámításra a hat hónapra elosztott napi jövedelem alapján.
De ha végigolvassuk a szakaszt és megtaláljuk azt a mondatot is, hogy mi van abban az esetben, ha megszakítás van, ha nem folyamatos a biztosítási idő, akkor találjuk meg az igazi csapdát vagy az igazi veszélyt, hiszen azt írja a tervezet, hogy megszakítás esetén a táppénz alapjaként a megszakítást megelőző jövedelmet nem lehet figyelembe venni. Hogy kell ezt érteni, államtitkár úr? Ha valaki, mondjuk, az előző fél évben, mondjuk, márciusban elveszíti a munkáját és akár három hónapig nem talál új munkát, majd újra elhelyezkedik alacsonyabb jövedelemért, alacsonyabb bérért, mondjuk, elhelyezkedik júliusban, akkor alapul veszik neki az utolsó kéthavi jövedelmét, elosztják fél évre, tehát kiszámolnak egy egészen pici összeget, és az lesz a táppénz alapja?
(9.40)
Kérdésként is fogalmazom meg. Azt gondolom, hogy ezekből, amit feltételezek, egyértelműen az a következtetés vonható le, hogy lényegesen, drasztikusan és drámaian fog sok embernek csökkenni az a jövedelem, amit például betegség esetén táppénz formájában kaphat. Az a tapasztalatom, hogy ezekről a kérdésekről nem hallunk eleget, pedig húsba-vérbe vágóan érinti majd a lakosságot, és hátrányosan érinti a lakosságot.
Ezek miatt és sok más miatt, amiről nincs módom tíz percen belül beszélni, a Szabad Demokraták Szövetsége egyértelműen úgy foglalt állást, hogy nem támogatja az előterjesztést.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Előző Következő