DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! Hat héttel ezelõtt a háziorvosok körében tartott miniszterelnöki szónoklat rejtett és nyílt üzeneteit tártam önök elé, valamint az egészségügy újarállamosításának kockázataira hívtam fel figyelmüket.
Emlékeztettem arra is, hogy ennek a mátrafüredi beszédnek volt kórházellenes éle, hiszen a kormányfõ elmarasztalta a fekvõbeteg-ellátó intézetek vezetõit, hogy gazdálkodásuk a józan paraszti ész szintjét sem éri el. Ugyanebben a megnyilatkozásban a miniszterelnök úr sürgette, hogy a kórháztulajdonos önkormányzatok ajánlják fel intézeteiket az államnak, amely majd hozzáértõ gazdájuk lesz.
Nos, tisztelt képviselõtársaim, ehhez az atyai gondoskodást tükrözõ intelemhez képest furcsa, hogy a kormány és minisztere rendkívül visszafogottan, szinte kommentár nélkül szemléli a székesfehérvári Szent György Kórház átszervezésének drámáját.
A híradásokból tudjuk, hogy fertõzésveszély miatt elkerülhetetlenné vált a kórházi osztályok elhelyezésének megváltoztatása. Ennek a kényszerû költöztetéssorozatnak a lebonyolítására több megoldási javaslat is kínálkozott, a kórházvezetés azonban - az érdekképviseletekkel és a fenntartóval való egyeztetés nélkül - az életveszélyes állapotú szívbetegeket kezelõ kardiológiai osztály rovására döntött: az ágyak számottevõ részét errõl az osztályról az õrzõszobától távol helyezték el.
(21.40)
A szakmailag vitatható és a kardiológiai szakmai kollégium által is kifogásolt rendelkezés végrehajtását megtagadó fõorvos ellen fegyelmi eljárás indult, majd munkatársai éhségsztrájkkal, a betegek tüntetésekkel és közel 10 ezer aláírással fejezték ki felháborodásukat.
Szomorú, hogy ebben a túlságosan elhúzódó helyzetben már-már válságossá vált az ellátás, hiszen a végül is átköltöztetett osztályon a szívbetegellátás feltételei a korábbinál rosszabbakká váltak. S ami ennél is rosszabb, megrendült a betegek bizalma, amit az is jelez, hogy növekvõ számban kérik beutalásukat a fõvárosi vagy más, a megyében lévõ kórházakba.
Mint minden ügynek, ennek is van felelõse. A kórházvezetés konfliktuskezelésbõl elégtelenre vizsgázott, és nem látta be, hogy kisebb presztízsveszteség lenne egy hibás döntés megváltoztatása, mint a hibákhoz való ragaszkodása. Felelõs a fenntartó önkormányzat is, amely hosszú ideig tétlenül szemlélte a betegek bizalomvesztését, a kórházban kialakult helyzetet; sajnos a mai testületi ülésen sem talált módot a helyzet gyors rendezésére.
Szomorú az is, hogy Gógl Árpád miniszter úr - a kórház egykori tekintélyes orvosaként - elmulasztotta azt a lehetõséget, hogy ebben az ügyben közvetítõ, afféle jószolgálati szerepre vállalkozzon. Bár az is lehet, hogy miután a kórházban kihelyezett táblák tanúsága szerint ma is vezeti a kórház gasztroenterológiai profilú belgyógyászati osztályát, csupán munkaviszonyát szünetelteti, zavarná a beavatkozás.
Tisztelt Képviselõtársaim! A tiltakozás durva és kétségbeesett módja az éhségsztrájk, üzenete azonban mégiscsak az, hogy az elbizonytalanodás és kiszolgáltatottság légkörében csõdöt mondtak az érdekérvényesítési technikák, a dolgozók nem láttak esélyt a szóértésre, csupán a hatalom törvényét érzékelték, és ez a székesfehérvári történet elgondolkodásra sarkalló tanulsága, és azt javaslom képviselõtársaimnak, hogy gondolkodjunk ezen is el.
Köszönöm figyelmüket. (Dr. Takács Imre és Bauer Tamás tapsol.)
Elõzõ Következõ