DR. BÁNK ATTILA (FKGP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! (Csurka István leül.) Köszön szépen Csurka István képviselő úrnak, hogy leült. Szeretném jelezni, amit az elnök úr talán már kihallott Kuncze Gábor frakcióvezető úr felszólalása során a sorok közül: amit Kuncze Gábor képviselőtársam művelt itt az előbb, az minden volt, csak nem házszabályszerű hozzászólás, nevezetesen, két és fél percig egy mellette ülő frakcióról cserélt eszmét a Házzal és a tévé nézőivel (Közbeszólások az MSZP soraiból.), majd ezt követően olyan indítványt terjesztett elő, amelynek teljesítésére nincsen lehetőség.

Szeretném jelezni, hogy néhány perccel ezelőtt megszavaztuk a Ház ülésrendjét, napirendjét. Kész! Erről többet vitát itt nyitni nem lehet. Az elnök úr egyébként nagyon helyesen utalt arra, hogy jól képzett képviselők ülnek az SZDSZ soraiban, ha előveszik a Házszabályt, azonnal szembeötlik számukra, hogy milyen időkeretben és milyen javaslatot lehet előterjeszteni.

Én tehát arra kérem az elnök urat, hogy ne is tegye fel ezt a kérdést szavazásra, hiszen a Ház tekintélyét veszélyezteti.

Köszönöm szépen. (Moraj az SZDSZ és az MSZP soraiban. - Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiból.)

 

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage