DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Kovács László Képviselő Úr!
Őszintén meg kell mondanom, amikor én értesültem arról, hogy ön "A demokrácia megóvása" címen kíván szólni, hát kissé meglepődtem, be kell vallanom. Ugyanis ha ön "A demokrácia szétzilálása" címet adja önmaga felszólalásának, akkor azzal kezdtem volna: ez igen, valóban a demokrácia szétzilálójának, a kérdés legnagyobb ismerőjének és gyakorlati művelőjének a nyilatkozatát hallhatjuk. (Derültség és taps a kormánypárti padsorokban, valamint a MIÉP padsoraiban.)
Nem lepett meg, hogy ön a felsorolásban a sajtószabadságtól kezdve a bizottsági meghallgatásig - ne haragudjon a kifejezésért - hetet-havat összehordott (Derültség a kisgazdapárti padsorokban.), azon viszont meglepődtem, hogy ön nem sorolta fel azokat a tényeket, amelyeket az önök működésével kapcsolatban nekünk mindenképpen meg kell tennünk. Így hadd utaljak arra, hogy amikor ön arról beszél, hogy az ellenzéki lapokat, tehát Magyarországon két lap kivételével minden lapot mi megfélemlítünk, akkor én úgy gondolom, hogy ön messze elrugaszkodott a valóságtól, a tényektől.
És elég, ha arra utalok, hogy a legutóbbi, tehát a március 15-ei nemzeti ünnepünk közvetítése kapcsán például a Független Kisgazdapártnak, tehát a kormánykoalíció tagjának a március 14-én, 17 órakor a Szentháromság téren kezdődő, nagyon nagy tömeget felvonultató megemlékezéséről egyetlenegy képsort nem adtak, a március 15-én négy helyszínen történt különböző megemlékezésünkről egyetlenegy képsort sem adtak, mert a Magyar Televízióban a mai napig bent levő MSZMP-s erők ezt kijátszották, ezt megakadályozták. (Taps a kisgazdapárti padsorokban.)
De hadd legyen szabad arra is utalnom, hogy ugyanakkor viszont az önök március 14-ei fáklyagyújtásáról és felvonulásukról a sajtószabadság nevében hosszas tudósítással szolgáltak. Önökkel vonult többek között a Szabad Demokraták Szövetsége és a Munkáspárt is. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból: Így van!) Ön tehát, igen tisztelt Kovács úr, nyíltan hitet vallott a Munkáspárt mellett, a mellett a Thürmer Gyula mellett, aki, ha jól tudom, önön kívül barátja még Szaddám Huszeinnek is (Derültség a kormánypárti padsorokban.), és barátja még önön kívül, ha jól emlékszem rá, Milosevics elnöknek is. (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Úgy van!)
Na tehát én úgy gondolom, hogy ha ön arról beszél, hogy valamiféle szélsőségtől itt félni kell, akkor valóban félni kell az ilyenfajta szélsőségtől. De miután én azt olvastam az újságban, hogy ön találkozott az általunk nagyrabecsült Solana volt NATO-főtitkár úrral, aki most az Európai Unió biztonságpolitikai főbiztosa, felmerült bennem a kérdés, hogy vajon ön, igen tisztelt Kovács László frakcióvezető úr, megemlítette-e, amikor ön Solana volt NATO-főtitkár úrral beszélt, hogy önnek vannak más barátai is a politika élvonalából, Thürmer Gyula, Szaddám Huszein és Milosevics; megemlítette-e, hogy ön velük is közösséget érez, és vajon megpróbált-e arról szólni, hogy miként érezhet akkor ön azzal a NATO-val is közösséget meg azzal az Európai Unióval is közösséget, amelyről ön szóban szokott ugyan nyilatkozni, de ugyanakkor az ön barátja, Thürmer Gyula kimondja az ön szívében is ezek szerint rejlő valóságot, ami pont ellentétes az ön NATO-val meg Európai Unióval kapcsolatos nyilatkozataival.
És úgy gondolom, így lehetne pontról pontra végigmenni az ön demokráciáról vallott elvein (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Idő!), mert vajon milyen demokrácia az, amelyik el akarja venni a gyerekek egyetlen üdülési lehetőségét Csillebércen (Taps és közbeszólások a Kisgazdapárt padsoraiból: Úgy van!), vagy milyen (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) demokrácia az, ahol olyan rágalmazó tényállításokkal próbálnak bárkit bizottság elé idézni, amire csak visszautasítás lehet a válasz. (Az elnök ismét csenget.)
Tehát igen tisztelt Kovács László frakcióvezető úr - befejezem, elnök úr, de sehol nem látom, hogy hány percnél tartok (Derültség a kormánypárti padsorokban. - Az időt jelző tábla nem működik.) -, tehát én úgy gondolom, igen tisztelt frakcióvezető úr, máskor ügyeljen arra, amikor felszólal, hogy a valóságos akaratáról szóljon. Ön a demokrácia szétzilálásának a mestere, mi pedig, a kormányoldal, védjük a demokráciát. Ezért erről ne szóljon! (Taps a kormánypárti padsorokban és a MIÉP padsoraiban.)
(15.10)