KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tíz esztendővel ezelőtt minden, az ország jövőjéért felelősséget érző politikai erő egyetértett abban, hogy Magyarország legyen demokratikus jogállam, modern, a nemzetközi fejlődés élvonalába tartozó ország. Egyetértettünk abban is, hogy ezt leggyorsabban és legkönnyebben az Európai Unióhoz csatlakozva, annak tagjaként érhetjük el. Tudomásul vettük valamennyien, hogy a csatlakozásnak vannak feltételei, ahogy mindig a bentlévők szabnak feltételeket a befelé igyekvők számára, és azt is tudomásul vettük, hogy a feltételek között szerepelnek a demokrácia általánosan elfogadott normái is. Ezt a legkevésbé sem éreztük áldozatnak, netán kényszernek, hiszen mi magunk is ezeket a normákat, ezeket az értékeket vallottuk, valljuk.

1998 nyaráig ez nagyjából így is volt, '98 nyarán azonban az új miniszterelnök kiadta a jelszót: "Az erőt nem szégyellni, hanem használni kell!" Azóta egymást érik a támadások a demokratikus intézmények és normák, az alkotmányos keretek, a tételes és a szokásjog ellen: a parlamenti bizottságoknak a Házszabállyal és a nyolcéves szokásokkal ellentétes arányokkal történő létrehozásától kezdve az ellenzék által javasolt valamennyi parlamenti vizsgálóbizottság megalakításának megakadályozásáig; az alkotmánysértő módon megváltoztatott parlamenti munkarend, amelynek egyetlen célja a parlament ellenőrző szerepének korlátozása; a nyegle üzenetek, amelyekkel a kormány egyes tagjai elutasítják a parlamenti bizottságok meghallgatásra történő meghívásait, vagy az ellenzéki irányítású önkormányzatok alkotmányellenes módon történő hátrányos megkülönböztetése a költségvetési támogatások elosztásánál. De ide sorolható a kormányt bíráló lapok, újságírók anyagi ellehetetlenítése, zaklatása, megfélemlítése (Felzúdulás a kormánypártok soraiban.), a hirdetések visszavonásától egészen a házkutatásokig, és a cinikus módon létrehozott törvénytelen helyzet a Magyar Televízió Közalapítvány, majd a Magyar Rádió Közalapítvány irányító testületében - és a gyakran szóvá tett összejátszás a szélsőjobboldallal. (Felzúdulás a kormánypártok soraiban.)

Elnök úr, kérem, hogy csendesítse le a kormányoldalt!

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage