DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ez a vita valóban alapvető jelentőségű történelmi, politikai és alkotmányjogi kérdésekről folyik. Ennek következtében megkerülhetetlen, hogy valamennyi párt tisztázza a viszonyát a javaslathoz, és egyben kifejtse a javaslatban szereplő történelmi és alkotmányjogi kérdésekkel kapcsolatos álláspontját is. A Magyar Szocialista Párt nevében eddig vezérszónokként Vastagh Pál, illetőleg ezt követően ma délután Kiss Gábor szólaltak fel. Teljes mértékben egyetértve az általuk elmondottakkal, szeretném néhány más szempontra is ráirányítani a figyelmet.

Mindenekelőtt magáról a Szent Koronáról mint tárgyról beszélnék, amelyről a vita során viszonylag kevés szó esett. Közismert, hogy ennek a tárgynak az eredetéről a történészek véleménye megoszlik. A legújabb felfogás szerint az a korona, amellyel Szent Istvánt megkoronázták 1001-ben vagy 1000 decemberének végén, végül is elveszett, hiszen 1045-ben Orseolo Péter és III. Henrik német császár visszaküldette Rómába, ott még néhány évtizedig kiállították, ám ezt követően eltűnt, hogy milyen körülmények között, azt nem ismerjük. Amikor 1046-ban I. András, egyébként orosz csapatok támogatásával és átmenetileg Vata lázadóival is megegyezve trónra került, egy olyan koronával koronázták meg, amelyet bizánci császár, IX. Konstantinos Monomachos adományozott neki, ám ez a korona is elveszett. Ezzel a koronával koronázták meg Salamont, azonban Salamon menekülése során 1074-ben a koronát magával vitte - egyesek szerint elásta -, nem lehet tudni, hogy ez a királyi korona végül is hova került, mi lett a sorsa.

A ma ismert Szent Koronának az alsó, úgynevezett abroncskoronáját 1075-ben I. Géza kapta, mégpedig VII. Dukas Mihálytól, és egy olyan feliratot tartalmazott ez a korona, amelyet akár még a hűbéri alávetésként is lehetett volna értelmezni. A koronán ugyanis görög nyelven a "pistos, krales" szavak voltak olvashatóak, amelyeket akár hű királynak, akár hűbéres alávetett királynak is lehet fordítani. Az egyik értelme ennek a kifejezésnek az, hogy I. Géza hű keresztény, a másik értelme viszont az, hogy vállalja a Bizánctól való vazallusi függést. Ez a megfogalmazás még a sajátos bizánci diplomácia szótárának megfelelően került rá a korona lemezeire, egyértelműen jelzi, hogy akkoriban Magyarországnak nemcsak a Nyugathoz volt nagyon erőteljes a kötődése, hanem a kelethez is, hiszen csak 1054-ben mondták ki az egyházszakadást.

(19.20)

Csak 1054-ben vált egyértelműen szét a nyugati és a keleti kereszténység útja. István idejében már nagyok voltak a feszültségek, de maga a szakadás még nem következett be. A mai Szent Koronának tehát ez az alsó része.

Ám ma sem tudjuk azt, hogy mikor került a Szent Koronára a felső rész, azt sem tudjuk, hogy mi az eredete, noha erre vonatkozóan különféle elméletek megfogalmazódtak. Azt sem tudjuk, hogy az egyesítés, az összeforrasztás mikor ment végbe. Vannak olyan vélemények, hogy ez Kálmán alatt történt, ám olyanokkal is találkozhatunk, hogy ez csak III. Béla alatt következett be. Végül is amit pontosan és bizonyosan tudunk, az az, hogy a tizenharmadik század második felében a korona már mai formáját öltötte, s ezt követően valóban a magyar királyok koronázási szertartása többnyire - bár nem minden esetben - ezzel az ékszerrel történt.

A Szent Korona-elméletek, a Szent Korona-tan jóval későbbi eredetű. Első jelei kétségtelenül megtalálhatók a tizenharmadik században, erre egyébként Lezsák Sándor képviselőtársam is utalt. Amikor IV. Béla arra törekedett, hogy visszavegye a birtokokat azoktól, akiknek II. András adományozott, arra hivatkozott, hogy a birtok a koronához tartozik. Ekkor jelenik meg először elkülönült fogalomként a korona, amely már nem teljesen azonos a királlyal, illetőleg az uralkodóházzal. Valóban igaz az - miként erre Lezsák Sándor képviselőtársam utalt -, hogy III. András volt az első 1290-ben, aki a koronára esküdött, illetve aki úgy értelmezte koronázását, hogy hatalma magától a Szent Koronától származik.

Azonban nemcsak szent, szakrális, hanem nagyon profán mozzanata is volt ennek az aktusnak, ugyanis III. András II. Andrásnak volt az unokája, ám vitatható volt, hogy ténylegesen törvényes-e a leszármazása. Mivel a korabeli magyar arisztokrácia, illetőleg korábban a még létező királyi ház királlyá koronázott tagjai - IV. Béla, majd V. István, végezetül pedig IV. László - is tagadták ezt a leszármazást, ezért a dinasztikus elv alapján nem volt egyértelmű a jogcíme a magyar királyi koronára, s vegyük azt is figyelembe, hogy már ekkoriban jelentkezett az Anjouk trónigénye, amit a pápa támogatott. Ez volt az egyik, talán a döntő oka annak, hogy III. András megegyezni kívánván az ekkor kialakuló tartományuraság különféle vezető képviselőivel, úgy ítélte meg, hogy hatalmát a koronára, a Szent Koronára is kell alapoznia, nem elegendő az egyszerű dinasztikus leszármazás.

A tizennegyedik században játszódnak le azok a döntő folyamatok, amelyek végül is a Szent Korona-tan megszületése felé vezetnek. Ezek a folyamatok döntően összefüggenek a rendiség létrejöttével, illetőleg azzal, hogy a trónviszályok ismétlődnek és az országban időnként úgynevezett interregnum állapotok alakulnak ki. Először 1387-ben találkozhatunk azzal, hogy az uralkodó helyett valamiféle országtanács gyakorolja a hatalmat, mégpedig az alábbi pecsétet használva: "Sigillum regnicolarum regni Hungariae". 1401-ben, amikor Ozorai Pipó elfogja Zsigmondot és ismét egy országtanács veszi át a hatalmat, a pecsét már a Szent Koronára hivatkozik az alábbi felirattal: "Sigillum sacrae coronae regni Hungariae."

Mit jelent ekkor a Regnicole, mit jelent a Regnum? A Regnicole az országlakosokat jelenti, akik ekkor a főpapokkal és a bárókkal azonosak. És a regnum maga is azt jelenti, hogy a király, a főpapok és a bárók együttesen. A tizenötödik század közepén azonban - miként ezt például Malyus Elemér is bizonyította - már a köznemesség is beletartozik az országlakosok fogalmába, az ország fogalmi körébe.

A tizenhatodik században jelenik meg ma ismert formájában ez a Szent Korona-elmélet, mégpedig Werbőczi Hármaskönyvében. Ebből egyértelműen kitűnik, hogy a nemesi comunitastól ered a hatalom, amelyet a Szent Korona jelképez. A Szent Koronával ruházza át a nemesi comunitas a királyra a hatalmat, és ez azt jelenti, hogy az uralkodó jogosult a birtok- és a nemességadományozásra, az országlásra és a kormányzásra, a törvényhozásra, illetőleg nevében gyakorolják a bírói hatalmat. Ugyanakkor azt, hogy ki nemes, a király dönti el birtokadományozási, illetőleg nemesítési jogcíme alapján. Ez a Szent Korona-elmélet tehát egyértelműen a rendi államisághoz kapcsolódik, miként ezt nemcsak baloldali, illetve liberális, hanem konzervatív történészek is számtalanszor kifejtették.

Ez az elmélet nem független a nyugat-európai, illetve a kelet-közép-európai gondolatrendszerektől. Miként erre Pósán László képviselőtársam is utalt, hasonló Szent Korona-jellegű elméletek fogalmazódtak meg Csehországban, Lengyelországban, sőt Litvániában is. Pósán László képviselőtársam utalt arra is, hogy Eckhardt Ferencnek milyen érdemei voltak annak kimutatásában, hogy a Szent Korona-tan nem kizárólagosan magyar jelenség. Ehhez képest a preambulum eredeti változata még az alábbi megfogalmazást tartalmazta: "A Szent Korona egyedülálló tana, amely a középkor századaiban fokozatosan alakult ki a nemzeti jellegű, majd később az egész ország lakosságára érvényes szuverenitás nagy erejű jelképévé vált". Ez a megfogalmazás majdnem pontos, egyedül az "egyedülálló" szó az, ami kételyeket kellene, hogy ébresszen, hiszen éppen a ma már többször hivatkozott Eckhardt Ferenc mutatta ki, hogy tipikus kelet-közép-európai jelenségről van szó, ezt akceptálnunk kellene, s nemcsak elméleti és történeti szempontból, hanem akár a napi gyakorlati politika síkján is.

A Szent Korona-elméletnek, a Szent Korona-tannak valóban rendkívül pozitív funkciója is volt abban - s ezt mindenki elismeri pártállástól függetlenül -, hogy az ország nem süllyedt le az örökös tartományok szintjére, meg tudta óvni függetlenségét. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy ilyen gondolatrendszerek önmagukban még nem garantálják az államiságot, hiszen Csehország államisága 1618-19-től, az emlékezetes fehér-hegyi csatától kezdve egészen 1918-ig megszűnt, Csehország beolvadt az örökös tartományok sorába.

A Szent Korona-tan igazán modern elméletként került előtérbe, s ennyiben valóban helytállóak azok a nézetek, hogy nem egyszerűen egy feudális gondolattal állunk szemben. Van polgári Szent Korona-tan is. De a polgári Szent Korona-tan sem demokratikus, hanem egy konzervatív felfogást tükröz, miként ezt rövidesen néhány idézettel próbálom majd igazolni.

A Szent Korona-tan törvényi megfogalmazást tulajdonképpen elég későn kapott, sokak véleménye szerint a Szent Korona-tan fejeződik ki az 1791. évi XII. törvénycikkben, amely kimondja: "A törvények alkotásának, eltörlésének és magyarázatának joga a törvényesen megkoronázott fejedelmet és az Országgyűlésen törvényesen egybegyűlt országos karokat és rendeket közösen illeti, s rajtuk kívül senki sem gyakorolhatja." Ez csökevényesen valóban tartalmazza a hatalommegosztás elméletét. Hiányzik azonban ebből a megfogalmazásból, a felelős kormányzás, a felelős minisztérium fogalma, amelyet majd csak 1848-ban, a híres 1848. évi III. törvénycikkel teremtenek meg. Az 1791-es szabályozás ugyanis csak annyit mond ki, hogy az országot a király a törvények alapján köteles igazgatni, de azt már nem mondja ki, hogy a miniszterek - hiszen ekkor ez a fogalom még hiányzik is - felelősek, legalábbis alkotmányjogilag, közjogilag az Országgyűlésnek, s nemcsak az uralkodó szolgái, hanem a nemzeti törvények végrehajtói is.

Kétségtelen, hogy 1848-ig a Szent Korona feje és teste - ahogy a későbbi közjogászok fogalmaztak - csökevényes volt abban az értelemben, hogy kizárólag a nemesség és egységes nemesi személyként a szabad királyi városok tartoztak bele a korona tagjai fogalmába. 1848-ban valóban - miként Kossuth fogalmazott - beemelték a népet a nemzet sáncaiba, de ettől még az igazi jogegyenlőség nem jött létre. A társadalom jelentős része nem rendelkezett politikai jogosítványokkal, a korábbi 5 százalékkal szemben a népesség 7 százaléka bírt mindössze választójoggal, s maradtak olyan választójogi intézmények, amelyek a rendi elemeket éltették.

(19.30)

Az 1848. évi 5. törvénycikk, az első népképviseleti választási törvény kimondja: "Mindazok, akik eddig választójoggal rendelkeztek, e jogukban függetlenül a választójogi kellékektől meghagyatnak", tehát a cenzusok a nemesi származásúakra nem érvényesültek. Az 1874. évi XXXIII. törvény, mely felváltotta a '48-as szabályozást, továbbra is lehetővé teszi a régi jogon alapuló választójogot, csak azt zárja ki, hogy újak belépjenek ebbe a körbe. Ez a törvény úgy fogalmaz: "Mindazok, akik 1848-72 között valamely választás során valamely választójegyzékbe felvétettek, azok továbbra is ilyen jogosultságokkal rendelkeznek."

Maga a Szent Korona tana igazán az 1870-es évektől kezd kifejlődni. Döntő szerepet játszik ebben a fejlődésben a jogtörténész iskola, első megfogalmazója e gondolatoknak, Hajnik Imre, a magyar jogtörténetírás egyik meghatározó személyisége, egyébként Vencel Gusztávval együtt. Hajnik Imre megfogalmazása a Szent Korona-tan klasszikus definícióját tartalmazza, idézem: "Király és nemzet a Szent Koronában egyesül a közhatalom egészét adva az Országgyűlésen, ahol együtt alkotják a Szent Korona egész testét." Ez utóbbi kifejezés a Szent Korona-tan organikus társadalmi egységet kifejező jellegét kívánta bizonyítani.

Hajnik Imre gondolatait aztán Timon Ákos fejleszti tovább, aki Magyarországon a Szent Korona-tan legitimista felfogású képviselői közül talán a legjelentősebb volt, és akinek a nézeteit egyébként 1931-ben - miként erről ma több alkalommal is szó került - Eckhardt Ferenc élesen bírálta. Timon Ákos elismerte, idézem: "Az 1848-as törvények óta az egész magyar nemzet a Szent Koronát fején viselő királlyal egyetemben alkotja azt az egységes közjogi egészet, élő szervezetet, amit a középkori források a Szent Korona egész testének neveznek, napjainkban pedig államnak nevezhetünk."

Miért fontosak ezek a gondolatok? Azért, mert a Szent Korona klasszikus megfogalmazásában a hatalom megoszlik a király és a nemzet között. Nemcsak a király hatalma korlátozott, hanem a nemzeté is, és emellett - noha a nemzetbe formálisan 1848 óta már mindenki beletartozik - a politikai jogok gyakorlása mégsem volt a társadalom igen jelentős része számára biztosítva. 1926-ban Egyed István azt fejtegeti egy írásában, hogy a formális jogegyenlőség csak esélyt jelent arra, hogy a politikai jogokat mindenki gyakorolja, megfelelő vagyon, műveltség, képesség kell ahhoz, hogy a nemzet ügyeinek intézésében valaki részt vehessen. A Szent Korona-tan nem garantálta ezeket a feltételeket a társadalom nagyon jelentős csoportjai számára.

Hogyan viszonyul a Szent Korona-tan az államformához? Ezt leginkább akkor láthatjuk, ha a '20-as évek elejének és közepének közjogi vitáira tekintünk. Két elmélet áll egymással szemben: a legitimisták elmélete, illetőleg a szabad királyválasztók elmélete. A legitimisták elmélete egyértelmű, tiszta, klasszikus megfogalmazása Hajnik és Timon gondolatainak, nem ismerik el azt, hogy király nélkül a nemzet tartósan létezzen, ragaszkodnak ahhoz, hogy a Szent Korona feje, caput sacrae Coronae, együtt létezzen a tagokkal, membra sacrae Regni Coronae.

Mit jelent mindez? Azt jelenti, hogy az ő felfogásukban csak a legitim uralkodó gyakorolhatta a hatalmat, ezért például azt követelték, hogy az 1920 utáni időszakban tartsanak választásokat az 1918. évi 17. törvénycikk, a monarchia utolsó választójogi törvénye alapján, a főrendi ház üljön össze abban az összetételben, ahogy tevékenysége 1918. október 30-án megszűnt, és a koronás uralkodó, vagyis IV. Károly halála után Habsburg Ottó gyakorolja a hatalmat.

Mit mondanak ezzel szemben a szabad királyválasztók? Azt hangoztatják, hogy a nemesi nemzet helyébe lépő egységes nemzet gyakorolja a szuverenitást, mert a trón megüresedése folytán rászállt minden hatalom, ám ezt a hatalmat a Szent Korona fejezi ki.

Kétperces felszólalásomban már utaltam arra, hogy idézetekkel is alá kívánom támasztani, hogy a preambulumban lévő egy mondat - amely szerint a Szent Korona ma is a magyar állam egységét testesíti meg - megfogalmazása szempontjából rendkívül hasonlít a szabad királyválasztók felfogásához. Az alkotmányügyi bizottságban már idéztem Faluhelyi Ferenc gondolatait, most szó szerint, pontosan fogok rá hivatkozni. Faluhelyi Ferenc, aki a pécsi egyetemen nemzetközi jogot oktatott, szintén a szabad királyválasztás elvét vallotta. 1926-ban átkalandozva a magyar közjog területére közjogi tankönyvet jelentetett meg, és a Szent Korona-tannal kapcsolatosan az alábbi megfogalmazást adta, idézem: "A Szent Korona elméletének lényege az, hogy az egységes magyar királyságot és így az egységes magyar állami főhatalmat is az ezen királyi hatalommal egybeforrt Szent Korona jelképezi." Ha az egységes királyi hatalommal való egybeforrást elhagyom, akkor ez a megfogalmazás szinte szó szerint megegyezik a preambulumban szereplő szöveggel.

Ami pedig az államforma kérdését illeti, az államforma ügyében a Szent Korona-tan két világháború közötti, talán legnagyobb hatású szerzőjéhez, Molnár Kálmánhoz nyúlnék vissza, ismét szó szerinti idézetekkel jelezve azt, hogy mit jelentett a Szent Korona-tan a népszuverenitás szempontjából, és mit jelentett a Szent Korona-tan a köztársasági államberendezkedés szempontjából. Molnár Kálmán 1929-ben megjelent "Magyar közjog" című tankönyve döntő szerepet játszott a kor alkotmányjogi vitáiban. Számtalan szerző fejtette ki a véleményét könyvéről, például Tomcsányi Móric, aki hosszú ideig, 1928-44 között a magyar felsőháznak volt a tagja, és Magyarország egyik jelentős közigazgatási, illetőleg közjogásza.

Molnár Kálmán a következőt állítja: "A Szent Korona-tan lényege az, hogy lehetőséget ad arra, hogy az államberendezkedést örök folyamatként fogjuk fel." Ha viszont szerződéses elméletre, alapra hivatkozunk, miként ezt Eckhart Ferenc is teszi, bár a középkorral kapcsolatosan, akkor ez - mondja Molnár Kálmán - elvezet a népszuverenitás elvéhez, az államot - most már szó szerint idézem - "a tömegerő teremtményének, eszközének, játékszerének tekinti. Ezzel szemben a Szent Korona-tan örökérvényű eszmerendszere megvédi az államot a tömeghangulat szertelenségével szemben. Ha az államot a polgárok mesterséges alkotásának tekintjük" - mondja Molnár Kálmán - "akkor nincs elvi akadálya annak, hogy egy összetört államszervezet és alkotmány helyébe újat készítsünk. Ez az út" - ismét szó szerinti idézet - "a Szent Korona eszmerendszerében nem járható. Ebben az eszmekörben egyáltalán nem lehet alkotmányt csinálni. Itt az alkotmány nem készül, hanem előáll, megterem."

Mindez a gondolatrendszer világosan mutatja, hogy a klasszikus felfogás, melynek értelmében a Szent Korona az államhatalmat jelképezi végül is - noha a nemzetet tekinti a hatalom letéteményesének - elutasítja a népszuverenitás elvét. Ezért a preambulum szemben áll a ma hatályos alkotmány azon megfogalmazásával, amely szerint "A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja".

Végezetül Molnár Kálmán a főkegyúri jog kapcsán az alábbi gondolatot is megfogalmazza. "Ha a magyar állam köztársasággá alakulna át, akkor a Szent Korona a közjog teréről a magyar történelmi ereklyék múzeumába kerülne." Ez rendkívül fontos gondolat, hiszen konzervatív, bár adott esetben nem szabad királyválasztó, hanem legitimista oldalról jelzi egyértelműen azt, hogy a Szent Koronát a magyar államiság jelképének tekintők sem a népszuverenitás elvét, sem a köztársasági államformát nem fogadták el. Ennek megfelelően 1913-ban betiltották az Országos Köztársasági Pártot, 1921-ben pedig az újjászervezett Országos Köztársasági Pártot. Miközben a Magyarországi Szociáldemokrata Párt megtűrt politikai erőként jelen lehetett a magyar közéletben, a társadalompolitikai, gazdaságpolitikai szempontból sokkal kevésbé radikális, de az államformát megváltatni kívánó Országos Köztársasági Pártnak nem volt helye a magyar közéletben.

(19.40)

Turi-Kovács Béla képviselőtársam ma délelőtt utalt arra, hogy mennyire toleráns gondolatcsere folyt le az igazságügy-miniszter úr, illetőleg Klebelsberg Kunó kultuszminiszter úr között az Eckhart-ügy kapcsán. Ez valóban így van, azonban amikor Propper Sándor szociáldemokrata képviselő azt állította egy 1928-as, a koronaőri intézmény átalakításáról folytatott vitában, hogy számára a Károlyi-féle néptörvények éppúgy jogforrások, mint az 1920. évi I. törvénycikk, akkor ezért őt a házelnök azonnal rendre utasította.

A köztársasági gondolat Magyarországon a Szent Korona-tan eszméje mellett nem lehetett meghatározó; egyetlen vezető magyar alkotmányjogász, közjogász 1945-ig nem fejtett ki olyan gondolatrendszert, melyben a köztársasági eszmének meghatározó helye lehetett volna. A századfordulón volt néhány konzervatív liberális politikatudós, illetőleg közjogász, például Balogh Artúr, aki a monarchia előnyei mellett a köztársaság előnyeit is elismerte.

Mi a helyzet akkor, ha kifelé nézünk, és azt vizsgáljuk, hogy más államokban lehetségesek-e ilyen viták? Van előttünk egy jó példa; Mádai Péter képviselőtársam utalt Franciaországra. Az 1996-os francia vitára utalnék: ekkor ünnepelte Franciaország elődállamának, a frank államnak a keresztény hitre térését, legalább is azt, hogy 496-ban Chlodvig, a Meroving-dinasztia megalapítója felvette a keresztséget. A vita azon robbant ki, hogy Franciaország a maga államiságát és legitimitását 496-hoz vagy pedig 1789-hez kapcsolja-e. Végül is nemcsak a baloldali pártok, a Francia Szocialista Párt, a Chevenenent-féle állampolgári mozgalom, a Francia Kommunista Párt, a Zöldek, a baloldali radikálisok, hanem jobboldali mérsékelt konzervatív erők is, mint a Tömörülés a Köztársaságért vagy az UDF Liberális Pártszövetség is azon az állásponton volt, hogy igazi legitimitásuk alapja 1789, és végül csak egyetlenegy párt, a Nemzeti Front maradt azon a felfogáson, állásponton, hogy 496-ra akarja az államiságát alapozni. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a franciák ne tisztelnék Richelieu-t és Mazarin bíborost, IX. vagy Szent Lajost, ne értékelnék Szép Fülöp teljesítményét az első rendi gyűlés összehívása miatt, ne tisztelnék azokat a keresztes hadjáratban részt vett uralkodókat, akik a Kelet kincseit megismertették a Nyugattal.

Mi tehát ennek a vitának a lényege? Az, hogy úgy kell tisztelni a nemzeti szimbólumokat, hogy a jövőbe tekintünk, nem a múlt utópiáit kívánjuk megvalósítani, hanem a jövő útjait kívánjuk építeni. Éppen ezért a Magyar Szocialista Párt azt a preambulum-szövegrészt, amely a Szent Korona-tan bizonyos elemeit magába foglalja, nem fogadja el, támogatna azonban egy olyan megoldást, amely körülbelül így szólna: a Szent Korona hosszú történelmi évszázadokon át a magyar nemzet, a magyar államiság egységének jelképe volt. Ez vitathatatlan tény, erre pártállástól függetlenül mindenki tisztelettel tekint, hiszen mindenki sokra értékeli az ezeréves magyar történelmet, mint ahogy sokra értékeli más államok történelmét is.

Milyen alkotmányos problémák jelentkeznek? Már utaltam arra, hogy a 2. § (2) bekezdésével van egy ütközése a preambulumnak. Utalnék arra is, hogy a 29. § (1) bekezdése sem vág egybe a preambulum egy mondatával; erről már sok vita folyt, ezt nem kívánom megismételni. Végezetül hivatkozok arra, hogy a 68. § (1) bekezdésébe is ütközhet a Szent Koronával kapcsolatos fejtegetés. Eszerint ugyanis a Magyar Köztársaságban élő nemzeti és etnikai kisebbségek részesei a nép hatalmának, államalkotó tényezők. Ám amikor a Szent Korona-tan a XIX. század utolsó negyedében újrafogalmazódott, akkor az egységes politikai nemzetre alapozta magát, egységes politikai nemzetben viszont nincs helye egy olyan megfogalmazásnak, hogy a kisebbségek államalkotó tényezők. Mi is állandóan az ellen küzdünk, hogy például Románia ne államnemzetként definiálja magát, ismerje el a kétmilliós magyar kisebbség jogait. Nem lenne célszerű, ha olyan reminiszcenciákat keltenénk, hogy mi magunk néha, egy-egy ünnepi pillanatban hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, amit hétköznapjainkban elfogadunk.

Éppen ezért kérem a tisztelt ellenzéki... (Derültség a kormánypártok soraiban.), elnézést, kormánypárti képviselőket - ez visszautalás volt a négy éven keresztül használt kategóriákra - és a miniszter urat, valamint a politikai államtitkár urat, hogy fontolják meg mindazt, amit elmondtam, és vegyék tekintetbe. Bizonyos módosításokkal akár még az előttünk fekvő preambulumszöveg is - a már változtatott szövegre gondolok - elfogadható, ennek azonban előfeltétele az, hogy két-három mondat kerüljön ki belőle, vagy legalább is kerüljön múlt időbe, mert ebben az esetben mindenféle félreértést és félremagyarázást el tudunk kerülni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage