GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Azt hiszem, a ma délutáni vita valójában megint a 11. § körül zajlik, és erről fogunk vitatkozni. Elöljáróban rögtön azt kérném az elnök asszonytól, hogy ha lehet, ennek a törvényjavaslatnak a kapcsolódó módosító indítványait lehetőség szerint a holnapi ülésnap végéig lehessen benyújtani. Ismereteim szerint jelenleg is folyik az egyeztetés arról, hogy mi legyen a 11. § sorsa.

Azt tudom elmondani, ahol pillanatnyilag tartanak a szakértőink. Mi azokat a megoldásokat támogatjuk, amelyek közel állnak Márton Attila képviselő úr gondolataihoz, csak hangsúlyosabban szeretnénk kifejezni azt, hogy ez a piac, a távközlés, a média erősen összekeveredett, erősen egymásba fonódott. Azt hiszem, nekünk az az érdekünk, illetve a fogyasztók érdekeit akkor szolgáljuk a legjobban, ha a törvény erejénél fogva senkit nem segítünk monopolhelyzethez, hanem ösztönözzük a versenyt, és lehetőség szerint mindenki számára azonos feltételeket teremtünk.

Tehát senkit nem zárunk ki, ugyanis voltak olyan kezdeményezések, amelyek azt mondták, hogy vagy csak telefon, vagy csak műsorszolgáltatás, viszont aki gazdasági kérdésekkel foglalkozik, az tudja, hogy minden szervezetben van egy optimális nagyság, amely a leghatékonyabb működést biztosítja. Ismerve a nyugat-európai tapasztalatokat, ott már olyat is tudok, hogy nemcsak a műsorszolgáltatás és a telefónia van együtt, hanem megoldották ezen a kábelrendszeren a gáz-, a vízmérést és az információgyűjtést is. Sajnálatos, hogy a magyar piacon még nincsenek elég tőkeerős vállalkozások, amelyek között verseny alakulhatna ki, de nekünk ezt valamilyen formában ösztönözni kell.

Befejező gondolatom, amely eddig soha nem jött elő a vitában: azt hiszem, hogy a törvény erejével azért azt is kikényszeríthetjük - nemcsak azt, hogy ezek önálló társaságok legyenek -, hogy a könyveikben el kell különítsék a két fő ágazat ráfordításait és bevételeit. Ezzel a mindenkori ellenőrzés számára, legyen az versenyhivatal vagy bárki más, lehetővé tennék, hogy a könyvekből megállapítsák: a keresztfinanszírozás megvalósul vagy nem valósul meg. Ehhez kérem az önök támogatását. Hiszem, hogy a gazdasági bizottság következő ülésén már teljes konszenzus alakul ki ebben a kérdésben, a tárca képviselőivel együtt, akik eddig is részt vettek az egyeztetésekben.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage