HEGYI GYULA (MSZP), a napirendi pont előadója: Tisztelt Képviselőtársaim! Azt szeretném kérni, hogy aki leküzdhetetlen vágyat érez, hogy meghallgassa az előterjesztést, hallgassa meg az előterjesztést.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tegnap tárgyaltuk azt a népi kezdeményezést, amelyben több mint 300 ezer állampolgár kérte a Magyar Országgyűlést, hogy a büntető törvénykönyvet egészítse ki az állatkínzás tilalmáról szóló törvényszakaszokkal.

Előterjesztőként, képviselői egyéni indítványként az ember életében kivételes pillanat, hogy a büntető törvénykönyv kiegészítésére tehet javaslatot, különösen olyan körülmények között, amikor esély is van ennek az elfogadására.

Dr. Szili Katalin, Gusztos Péter, Gulyás József képviselőtársaimmal együtt készítettük el azt a törvényjavaslatot, amelyhez az Igazságügyi Minisztérium munkatársai is komoly segítséget nyújtottak. Hozzá kell azonban tenni, hogy a legnagyobb segítséget azoktól a civil szervezetektől kaptuk, amelyek javasolták, hogy ezt a törvénymódosítást készítsük el. Ez a törvényjavaslat nem készülhetett volna el több százezer honfitársunk nélkül, akik aláírásukkal kezdeményezték ezt a javaslatot, és ahogyan a tegnapi vitában már szó esett róla, a nagykorú állampolgárokon túl a kiskorú állampolgárok külön íveken gyűjtöttek aláírásokat. Ennek nyilván nincs közjogi jelentősége, de még inkább kifejezi, hogy milyen fontos kérdésről beszélünk. Azt gondolom, ebben a kérdésben valóban a társadalom, a civil szféra képviseletében járunk el itt, és bárcsak minél több olyan törvényjavaslat lenne, amely mögött ilyen komoly társadalmi támogatás van.

Az állatkínzás elleni küzdelem mindig és mindenütt a civil társadalom része és ügye volt, nemcsak Magyarországon, hanem szerte Európában, a művelt világban elmondható, hogy először lelkes, olykor megmosolygott aktivisták kezdték el, és évek, évtizedek múlva vált a törvényhozás részévé. Újabb évtizedek kellettek ahhoz, hogy az állatkínzás tilalma rögzüljön a civilizált társadalmakban, és már ne csak törvény, hanem az emberi szokásrend is ellentmondjon neki.

Másfelől el kell mondani, hogy az állatkínzás elleni küzdelem nemcsak és kizárólag az állatokról, az élővilág kevéssé fejlett egyedeiről szól; az állatkínzás elleni fellépés egyben az emberi társadalom önvédelmét is jelenti. Minden kriminológiai tapasztalat arra mutat, hogy azok a szadista bűnözők, akik állatkínzással kezdik úgynevezett bűnözői karrierjüket, később védtelen embertársaik ellen is fordulnak sorozatgyilkosokként, de ahogyan Bárándy miniszter úr itt utalt rá, diktátorok életrajzában is fellelhető, hogy gyermekkorukban notórius állatkínzók voltak.

Az ember és az állat hosszú évezredek óta él együtt egymással, kialakult az ember és az állat együttélésének a kultúrája. A hagyományos társadalmakban természetesen nem léteztek általános törvények az állatkínzás ellen, de minden társadalomban voltak olyan állatok, amelyek kiemelt megbecsülésre számítottak - az egyiptomi kultúrában például a macska -, és tulajdonképpen ezeken a kiemelt állatokon keresztül adták meg a tiszteletet minden állatnak, az állatuniverzum minden tagjának.

A mi törvényjavaslatunk középutat jelent az állatvédők talán túlzottan idealista kívánságai és a között a gyakorlat között, amelyben eddig éltünk. Tudni kell, hogy a nyugati világban, elsősorban Amerikában vannak olyan radikális állatvédő egyesületek, amelyek az állati jogok nevében az állatok igényeit, jogait vagy vélt jogait az ember természetes szokásai, értékei, értékrendje fölé állítanák. A mi törvényjavaslatunk nem esik ilyen túlzásba, és nem eshetünk persze olyan túlzásokba sem, mint az orosz anarchizmus néhai képviselője, Kropotkin herceg, aki valaha úgy vélte, hogy az igazságos társadalomban olyan béke lesz majd, hogy az oroszlán és a bárány együtt fognak játszani. Bennünk ilyen idealizmus sem él természetesen. Olyan törvényt szeretnénk elérni, amelynek elfogadása és alkalmazása után lépésről lépésre kicsit emberségesebb és jobb lesz a világ, amely körülvesz minket.

A magyar jogrendben az első természetvédelminek vagy bizonyos értelemben állatvédelminek nevezhető jogszabályt 1729-ben hozták: egy királyi dekrétum volt a vadászat és madarászat szabályozásáról. Elsődleges érdeke természetesen a vadállomány fenntartása és gyarapítása volt. A jogászok körében eléggé ismert a Csemegi-kódex vagy más néven az 1878. évi V. törvény, az első magyar büntető törvénykönyv. Ebben a bűncselekmények három kategória szerint kerültek csoportosításra: bűntett, vétség és kihágás. Az akkori jogrend szerint még létezett kihágási büntető törvénykönyv, kihágási Btk. is, és a kihágási Btk. büntette az állatkínzást a következő definíció szerint: “aki nyilvánosan botrányt okozó módon állatot kínoz vagy durván bántalmazö, az a Csemegi-kódex szerint kihágást követett el.

A szabálysértési jogszabályok, amelyek később kikerültek a Btk.-ból, lényegében ezt a megfogalmazást vették át, idővel azonban egyre kevesebb és kevesebb hatékonysággal büntették, illetve szabályozták. Ezért alakult ki egy igen jelentős társadalmi igény arra, hogy az állatkínzás ismét kerüljön be a Btk.-ba, most már nem a kihágási Btk.-ba, hanem az új, egységes büntető törvénykönyvbe.

Szeretném hangsúlyozni előterjesztőtársaim nevében is: nem az a célunk, hogy a börtönöket új rabokkal töltsük meg, hanem az, hogy a társadalmi tudatot formáljuk, emberségesebb és szelídebb világ alapjait teremtsük meg azzal, hogy az állatoknak méltó védelmet adunk.

Egyébként azt gondolom, ahogyan már utaltam is rá, hogy az állatkínzás elleni védekezés az egészséges emberi önvédelem kategóriájába tartozik, hiszen mindannyian azt szeretnénk, hogy szelídebb, békésebb világban éljünk, amelyben a szadizmus nem kap semmilyen bátorítást, amelyben nyilvánvalóvá tesszük, hogy az állatokkal szembeni kegyetlenség, szadizmus is ellentétes a mi emberi értékrendünkkel.

A törvényjavaslatunknak három lényeges, alapvető pontja van, három alapvető, kardinális kérdésben változtatja meg a büntető törvénykönyvet. Ezekről szeretnék a következőkben szólni. Az első az állatviadalok tilalma; a második az állatkínzás tilalma; a harmadik pedig az orvvadászat és az orvhalászat tilalma.

Az állatviadalok szervezését kutyák esetében eddig is tiltotta a törvény, most minden gerinces állat esetében büntetni rendeli az új jogszabály. Ebben a tekintetben az állatviadalok szervezését, fogadás szervezését, fogadás kötését három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetné a jogszabályunk; állatviadal céljára gerinces állat tartását, tenyésztését, kiképzését, idomítását vagy forgalmazását pedig két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetnénk.

Szeretném elmondani: noha nem volt a büntető törvénykönyv része, az állatviadalokat vagy más néven állathecceket már a XIX. század elején emberiességi okokból betiltották. Akik színháztörténettel foglalkoznak, tudják, hogy Magyarországon az első színházak Pest-Budán állatheccek céljaira is szolgáltak, pontosabban azok bevételéből fedezték azt a pénzt, amelyből azután a tragédiákat elő tudták adni.

(17.00)

A második, ami a törvényjavaslat központi eleme - nyilván erről fog a legtöbb szó esni a következő időkben -, a tulajdonképpeni állatkínzás tilalma. Törvényjavaslatunk az állatkínzást szó szerint a következőképpen definiálja: “Aki gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, vagy gerinces állattal szemben olyan bánásmódot alkalmaz, amely alkalmas arra, hogy annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozzaö, nos, aki ezt elköveti, az állatkínzás bűntettét, illetve vétségét követi el.

A mi elképzelésünk szerint ennek a vétségnek a büntetési tétele két évig terjedő szabadságvesztés, közérdekű munka vagy pénzbüntetés. Azt gondoljuk, hogy ez megfelelő rugalmasságot ad a bírói gyakorlatnak arra, hogy a valódi tetthez arányítsa a büntetést.

Tudom, hogy ebben a kérdésben állatvédő egyesületek, mások részéről rengeteg módosító indítvány, észrevétel lesz. Ezért szeretném hangsúlyozni - mielőtt a jogi fogalmak csűrése-csavarása elkezdődne -, hogy az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény részletesen meghatározza az állatkínzás fogalmát, hogy mi számít annak, csak nem rendelt mellé büntetőjogi szankciót. A mi törvényjavaslatunk nem változtatja meg a minősítést, kizárólag büntetőjogi szankciót rendel mellé.

Az állatkínzás tényállás másik része, hogy aki “Állattartóként háziasított emlős állatot vagy az ember környezetében tartott veszélyes állatot elűzi, elhagyja vagy kitesziö, nos, az is elköveti az állatkínzás vétségét, ugyanolyan büntetési tétellel.

Érdemes hangsúlyozni azt a jogi különbségtételt, amit teszünk. Elhajtást, tehát állatok kitételét csak emlős állatok esetében tilalmazná a törvényjavaslatunk; a veszélyes állatok elűzését azonban minden esetben. Itt egyértelműen az ember védelméről van szó: kígyó, skorpió, mérges pók esetében a kitétel nyilván nemcsak az állatnak okoz károsodást, hanem az ember számára életveszélyt jelent. Ez is azt bizonyítja, hogy törvényjavaslatunk egyszerre védi az állatokat és az embereket.

A harmadik nagy tétel, amiről tudom, hogy komoly társadalmi vita lesz: az állatkínzással megegyezően büntetné törvényünk azt, aki “a vadászati törvény által tiltott vadászati eszközzel vagy tiltott vadászati módon vadászik, illetve a halászatról szóló törvény által tiltott halfogási eszközzel vagy módon halászik vagy horgászikö.

Kétféle ember van, szokták mondani: aki vadász, vagy nem vadász, horgász, vagy nem horgász. Én nem vagyok sem vadász, sem halász, sem horgász, úgyhogy kizárólag az előterjesztő szempontjából tudom ezt megvizsgálni, és azokat a szakkérdéseket, amelyeket majd nyilván a vadászok, horgászok elénk hoznak, csak egy szempontból tudjuk elbírálni mint előterjesztők, hogy a vadászatról és a halászatról szóló törvény szabályozza, hogy mi tiltott és mi nem tiltott, és mi ezt a szabályozást fogadjuk el a törvényjavaslatunkban.

Egyébként a megengedett vadászati és halászati eszközök és módszerek is okozhatnak fájdalmat az állatoknak, pontosan életük kioltása a vadászat és a halászat célja. Úgy gondoljuk azonban, hogy a társadalmi gyakorlatot alapvetően nem lehet megváltoztatni, bár nyilván vannak állatvédők, akik szívük szerint a vadászat minden formáját betiltanák.

Ugyanez vonatkozik olyan cselekményekre is, mint az úgynevezett kényszertakarmányozás, népi nevén a libatömés, amely szintén egy kegyetlen bánásmód. Mi előterjesztőként azonban abból indulunk ki, hogy egyik napról a másikra a magyar társadalmi gyakorlatot nem lehet megváltoztatni. Remélhetőleg e törvény olyan módosítására is sor kerül egyszer, amely mindenfajta kegyetlen bánásmódot megszüntet az állatokkal szemben.

Szeretném hozzátenni azt, hogy máris módosító indítványok ötlete merült fel a sajtóban képviselőtársaink részéről. Például az állatpornográfia - amelyre sokan tiszta ésszel nem is gondolnánk, hogy létezik - tilalmazására is képviselőtársaink helyesen fölhívták a figyelmet.

Az előterjesztésben a megadott idő vége felé két dolgot szeretnék még elmondani. Az egyik - egy kormánypárti képviselő túlságosan ne udvaroljon a kormány tagjainak, de távollétében talán elmondhatom -: nagyon sokat köszönhetünk Bárándy Péter miniszter úrnak, aki jogászként, közismert jogi szakemberként is a téma mellé állt, és komoly segítséget adott nekünk az Igazságügyi Minisztérium apparátusával együtt.

A másik pedig, egy személyes megjegyzést engedjenek meg: 10. éve vagyok országgyűlési képviselő, első ízben terjeszthetek elő egyéni képviselői indítványként egy javaslatot ilyen horderejű kérdésben. Nagy megelégedésemre és boldogságomra szolgálna, ha az állatvédő társadalmat sikerülne ezzel a törvényjavaslattal megajándékozni, és életünket egy kicsit humánusabbá, szelídebbé tenni.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage