BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselõtársaim! Nagyon sajnálom, hogy Aszódi Ilona Katalin képviselõtársunk végül is nem várta meg az esti vitát, és nem jutott szóhoz a délelõtti vitában. Most van az utolsó alkalom, mert le fogjuk zárni a vitát. Azt hittem, hogy majd utána még esetleg lehet szót kérni.
Szeretnék két megjegyzést tenni még ebben az idõpontban is ehhez a vitához, két olyan kérdést, amelyeket érintett a délelõtti vita, de talán még egy-egy szempontot a délelõtt érintett kérdésekhez hozzá tudok tenni. Az egyik kérdés, amirõl szeretnék beszélni, maga az alapkérdés, hogy hogyan is kezeli ma a magyar társadalom és a magyar politika magát a kábítószer-fogyasztás kérdését, és ebbõl mi következik. A másik kérdés pedig az elõttünk fekvõ országgyûlési határozati javaslat egyik fontos tézise, amelyrõl már délelõtt is folyt vita ilyen-olyan irányban, bizonyos szempontból úgy tûnik, hogy a legfontosabb tézise. Ehhez szeretnék majd egy megjegyzést fûzni, és a délelõtti vitát a magam észrevételével gazdagítani.
De kezdeném magával a problémával, tehát nem is az országgyûlési határozatban, hanem a jelentésben érintett alapkérdéssel, azzal, hogy hogyan is kezeljük magát a kábítószer-fogyasztás kérdését és a kábítószerrel összefüggõ bûnözés kérdését.
(22.10)
Ahhoz, ami a jelentésben szerepel, és az azzal kapcsolatos dicséretekhez alapjában véve én is csak csatlakozhatom. A probléma tárgyalása, az a feltáró munka, ami a jelentés mögött van, nagyon széles szakértõi bázisra támaszkodott, elismerést érdemel, és a délelõtt elhangzott dicséretekhez én is csatlakozom.
Azt gondolom azonban, hogy magában a jelentésben és a délelõtti vitában sem fogalmazódott meg a szükséges élességgel az az alapvetõ probléma, amivel valamennyiünknek szembe kell néznie a kérdés kezelésében. Az a probléma nevezetesen, hogy míg a kábítószer- fogyasztáshoz súlyos bûnözés kapcsolódik - hiszen a kábítószer- termelést, a kábítószerimportot, a kábítószer-forgalmazást különbözõ mértékû bûnözésnek tekintjük -, addig maga a kábítószer-fogyasztás nem bûnözés, hanem egy, az egészségre súlyosan káros tevékenység, amihez azonban az állampolgárnak, ha ezzel senki mást nem érint, joga van, és ezért õt nem lehet üldözni.
Ezt az alapvetõ problémát nagyon nehéz kezelnie mindazon társadalmi intézményeknek, amelyek kapcsolatba kerülnek ezzel a kérdéssel. Akik megpróbálják visszaszorítani a kábítószer-fogyasztást, a kábítószer- élvezetet, azoknak ezzel az alapvetõ problémával szembe kell nézniük, és ezt nagyon nehéz jól megoldani. Mert a gyakorlatban a kábítószer- terjedés, a kábítószer-kereskedelem üldözése óhatatlanul átcsaphat a kábítószer-fogyasztással szembeni olyan fellépésbe, amely már sérti a kábítószer-fogyasztó emberi jogait, emberi méltóságát és szuverenitását. Ebbõl fakadnak mindazok a problémák, amelyekkel Magyarországon újra meg újra szembe kerül az az egészségügyi és bûnüldözési intézményrendszer, amelyik megpróbálja a kérdést kezelni.
Nagyon fontos dolognak tekintem, hogy magával a problémával nézzünk szembe. A délelõtti vita részvevõi és a jelentés készítõi nem néztek szembe kellõképpen ezzel a problémával. Amikor aztán felmerül az az újra meg újra visszatérõ kérdés, hogy hogyan kezeljük a csekély mennyiséget, akkor próbálják azt lenyomni, sõt, próbálnak beadni olyan javaslatot is, hogy jelenjen meg ez a lehetõség, ami óhatatlanul oda vezet, hogy elmosódik a különbség az üldözendõ bûnözés - kábítószer- forgalmazás, kábítószerimport stb. - és a nem üldözendõ fogyasztás között. Ez nemcsak azért baj, mert hogy vannak nekünk szép emberi jogi elveink, amelyek a kábítószert is fogyasztó állampolgár szuverenitását próbálják tiszteletben tartani, hanem azért is baj, mert ha azt is kriminalizáljuk, azt is bûnözésként próbáljuk tekinteni a visszaszorítás során, ami nem az, akkor óhatatlanul belemegyünk abba, hogy gátoljuk azt, hogy ami nem bûnözés, csak betegség, azzal orvoshoz forduljanak, és elõsegítsék a kezelését, elõsegítsék azt, hogy az az állampolgár, aki ebbe a helyzetbe került, maga is közremûködjön abban, hogy kikerülhessen abból a helyzetbõl.
Mondom, itt a kriminalizálás-dekriminalizálás nagyon súlyos problémájával kerülünk szembe. Azt gondolom, hogy a jelentés ezt nem kezeli megfelelõképpen, a ma délelõtti vita sem kezelte megfelelõképpen, sõt, voltak olyan utalások, célzások és hozzászólások, amelyek bizony abba az irányba akartak bennünket nyomni, hogy magunk is kenjük el ezt a különbséget, magunk se fogalmazzuk meg élesen ezt a különbséget, hogy magunk is engedjünk annak a nyomásnak, amelyik látszólag egy határozottabb fellépést jelent, a valóságban azonban megnehezíti - azzal, hogy azt is kriminalizálja, amit nem kellene kriminalizálni - a problémának mint káros szenvedélynek, ami súlyos egészségi és társadalmi hátrányokkal jár, a kezelését. Ezért erre szeretném felhívni a figyelmet. Szeretném, ha mindazok, akik ezzel különbözõ helyeken és intézményekben foglalkoznak, nem elkennék, hanem nagyon határozottan világossá tennék a maguk számára és az egész társadalom számára is ezeket a különbségeket.
Nem véletlen, hogy a jelentés rámutat arra, hogy nemcsak a kábítószer pszichoaktív szer, hanem az alkohol is. Azonban rámutat arra is, hogy az alkohol kultúrkörünkben legális "drog" - mondja idézõjelben -, és az alkoholhoz nem kapcsolódik mindaz a bûnözés meg egyéb, ami a kábítószerhez. Miért nem kapcsolódik hozzá? Azért, mert nem tilos. Ahol az alkoholfogyasztás tilos, ott az alkoholt is ugyanúgy csempészik, mint nálunk a kábítószert, az alkohollal szemben is fölmerülnek ugyanazok a problémák, mint nálunk a kábítószerrel. Csak nálunk nem tilos.
Ha erre felfigyelünk, akkor végig kell gondolnunk, ha van egy tendencia, hogy kriminalizáljuk a kábítószer-fogyasztást is - van ilyen tendencia, van ilyen nyomás -, akkor vajon nem kerülünk-e pont abba a hibába, hogy olyan helyzeteket is bûnözésvonzóvá teszünk, amik nem feltétlenül lennének azok. Ez vezet el ahhoz a gondolathoz, ahhoz az igazán riasztó gondolathoz, amivel néhány évvel ezelõtt Konrád György szabaddemokata írónak is sikerült sok mindenkit megbotránkoztatnia, hogy biztos-e - ahogy ezt Urbán Árpád képviselõtársunk a bizottsági jelentésében megfogalmazta ma itt -, hogy nem helyes lágy és kemény drog között különbséget tenni. Ma nem teszünk különbséget, és úgy látom, hogy konszenzus van abban, hogy ma ne tegyünk különbséget.
Én nem is azt mondom, hogy ma tegyünk különbséget köztük. Egy ilyen különbségtétel nagyon alapos elõkészítést igényelne. De ne legyünk olyan magabiztosak abban, hogy ennek biztosan csak hátránya lenne. Ha kiemelnénk a drogfogyasztás egy részét a kriminalizált körbõl, nem biztos, hogy az baj lenne. Nem mondom, hogy ma mondjuk ezt ki, csak ne legyünk olyan határozottak és magabiztosak ennek az elutasításában, próbáljuk meg újra meg újra végiggondolni egy év múlva, két év múlva, öt év múlva, és majd akkor újra és újra levonni a következtetést.
Ennyit szerettem volna ma - nem húzva tovább valamennyiünk idejét - felvetni azzal kapcsolatban, hogy mit is kell ebben a kérdésben, általában ezzel a témakörrel kapcsolatban újra meggondolnunk, amit a jelentés tartalmaz.
A másik kérdés, amivel foglalkozni szeretnék - amire céloztam már - , az az egyik központi eleme magának az országgyûlési határozati javaslatnak, amivel képviselõtársaink ma délelõtt is foglalkoztak már, részben támogatólag - a Fidesz képviselõje -, részben pedig vitatkozva többen is. Ez az a bizonyos kormánybiztosi intézmény a Miniszterelnöki Hivatalban.
Szeretném nagyon világossá tenni, hogy ezt én nem tartom jónak, és számosan vagyunk az SZDSZ-ben, akik nem tartjuk jónak. Nem konkrétan a kábítószerezéssel kapcsolatban, hanem általában. Volt már vita két évvel ezelõtt a kormánykoalícióban arról, hogy a minisztériumokból be kell-e vinni bizonyos ügyeket a Miniszterelnöki Hivatalba. Nagyon világosan szeretném leszögezni, általában az a véleményem - és az adott ügyben is az a véleményem -, hogy nem helyes. Egy kormány munkáját úgy célszerû felépíteni, hogy a különbözõ ügyek a különbözõ tárcáknál, minisztériumoknál, hatóságoknál legyenek.
A Miniszterelnöki Hivatalnak szerintünk az a funkciója, hogy irányítsa a kormány munkáját, és nem az, hogy bizonyos témákat bevigyünk a Miniszterelnöki Hivatalba. Ez mindenféle államigazgatási problémákat okoz, mert nagy kérdés, hogy milyen hatásköre van annak az úgynevezett kormánybiztosnak, aki ott ül a Miniszterelnöki Hivatalban. Külön problémát jelent, ha az illetõ még országgyûlési képviselõ is, ami egyértelmûen ellentétes a magyar államberendezkedéssel - de ezt csak mellesleg jegyzem meg, mert az elõterjesztés ilyet nem tartalmaz. Elvileg nem tartom helyesnek, ha valamilyen témát, amit a kormány valamelyik minisztériumának kell vinni, együttmûködve a többi érdekelt minisztériummal, azt beviszik a Miniszterelnöki Hivatalba, közvetlenül a miniszterelnök felelõsségévé tesszük - ez mindenféle hátrányokkal is jár. Ez elvileg nem helyes.
Azon az alapon, hogy sok tárca együttmûködését igényeli, szinte az egész kormányt be lehetne vinni a Miniszterelnöki Hivatalba. Például az adóügy is - amit a Pénzügyminisztérium csinál - összefügg egy csomó tárcával, mégsincs adókormánybiztos a Miniszterelnöki Hivatalban, hanem ezt a Pénzügyminisztérium végzi, és a gazdasági kabinetben minden egyes adódöntést egyeztet a többi tárcával, és így sorra lehetne sorolni az egész kormányzati irányítást. Azt gondolom, ez az ötlet nem helyes, látszatmegoldás, amirõl - én, aki a szocialista gazdaság történetével foglalkoztam - pontosan tudom, hogy hogy nézett ez ki.
(22.20)
Ha nem mûködött az elektronika, akkor csináltak egy új elektronikai minisztériumot ahelyett, hogy a feltételeket nézték volna meg. Ez egy látszatmegoldás, és ezért nem helyeslem.
De még egy dolgot szeretnék hozzátenni. Azt gondolom, hogy az a kérdés, ha a kormány, mondjuk, a kábítószerügyet vagy bármi mást egy kormánybiztos és az õ titkársága vagy bizottsága kezébe ad vagy valamelyik minisztériumba ad, amelyik egy tárcaközi bizottságban részt vesz a többivel, ez a kormány ügye. Ebben az Országgyûlésnek egy országgyûlési határozatban szerintem nem kell állást foglalni, rá kell bízni a kormányra. Úgyhogy én ezt javaslom, egyetértek a szociális bizottság abbéli javaslatával, hogy az országgyûlési határozati javaslatból ezt az egész gondolatkört vegyük ki, az országgyûlési határozati javaslat foglalkozzon az érdemi kérdésekkel, és akkor talán még meg is fogjuk tudni szavazni, én is meg fogom tudni szavazni.
Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ padsoraiból.)