DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Engedjenek meg néhány elvi jellegû megjegyzést az embrióadományozás kapcsán, noha tudom, hogy ez a részletes vita, de vonatkoznak erre megfelelõ módosító indítványok. Az embrió semmiképpen nem tárgy, amit adományozni lehet. Nagyon kérem, hogy próbálják meg a módosító indítványok során ezt a szempontot érvényesíteni. Legalább annyi embert érint, mint ahányan vannak azok, akik nem tudják elfogadni a vérátömlesztést mint gyakorlati beavatkozást.
Különösen fölhívnám a figyelmet arra a módosító indítványomra, amely azt mondja, hogy egy adott in vitro, tehát mesterséges körülmények között lezajló megtermékenyítés, illetve fogamzás esetén annyi petesejtet lehessen megtermékenyíteni, amennyit be is ültetnek az anyába. Itt sokan nem tudják, hogy általában többet ültetnek be. Ez a valóságban is így történik. Természetes körülmények között is nagyon gyakran két-három embrió indul fejlõdésnek, és - a természetes szelekció mûködik - ebbõl többnyire csak egyedül szoktunk megszületni. De mesterséges körülmények között az anyaméhben történõ pusztulások száma valószínûsége nagyobb, ezért többet szoktak beültetni.
Az a helyzet viszont, hogy 4-5-8-10 petesejtet indítanak el a fejlõdés útján, és valaki kívülrõl meghatározza, hogy melyiket érdemes beültetni, ez egyrészt tudományosan sem megalapozott, másrészt nagyon súlyos erkölcsi kérdéseket vet fel, amelyeket nem tud a parlament megoldani, mert nem tudunk arról dönteni törvényi szinten, hogy az emberi élet mikor kezdõdik. Errõl többnyire vallási nézetek szólnak, bár biológiailag nagyon sok minden szól amellett, hogy a megtermékenyítés pillanatától. Hiszen akkor dõl el - végül is most nem katolikusként beszélek, hanem csak biológusként vagy orvosként - az a genetikai konstelláció, ami aztán késõbb nem változik az élet folyamán, és innentõl fogva nem nagyon van irreverzíbilis, valamilyen töréspont, amit jobban lehetne az élet keletkezéséhez kötni.
Gyakorlatibb és egész más, amit még ezen vitaszakasz kapcsán el szeretnék mondani. Mészáros képviselõtársamnak, azt hiszem, igaza van, amikor ez a fölsorolás azt mondja, hogy itt lehet kötelezõ. De egyre vigyázni kell: ha például a család nem kéri a boncolás mellõzését, attól még lehessen a boncolást mellõzni. Ha pedig csak az a változás történne, akkor az úgy szólna, hogy ha ezek megvannak, akkor kötelezõ. S akkor egy bizonytalanság marad, ha nincsenek meg... - tudom, hogy persze amit a törvény nem tilt, azt megengedi, de ezt a részt egy kicsit jobban ki kell fejteni.
Én néhány módosító indítványban próbáltam az élethez jobban közelíteni. Például olyan megjegyzések, hogy aki dönt, aki engedélyezi a boncolás mellõzését, az az intézmény vezetõje. Ez nem biztos, hogy helyénvaló. Jobb lenne, ha a patológusnak, méghozzá az ügyben eljáró illetékes patológusnak, kórboncnoknak lenne meg a döntési jogosítványa. Egy nagyon csúnya ötlet - nem akarom egyik orvoskollégámat sem bántani -, de tudjuk Parkinson óta, hogy amit el lehet követni, azt elõbb-utóbb el is követik; ha egy sebészi munkát végzõ kórházigazgató elmellõztetheti a kórboncnok véleménye ellenére a boncolást, ez rossz dolog, érdemes lenne erõsíteni azokat a jogosítványokat, amelyek a patológus kezébe teszik le a döntést.
Kérem miniszter urat - azt hiszem, a törvény szellemével egyetlen módosító indítványom nem áll szemben, beleilleszkedik -, hogy a boncolással kapcsolatos módosító indítványokat lehetõség szerint próbálja meg az elõterjesztõ támogatni. Ezeket egyeztettem a szakma prominens képviselõivel, és általában támogatásra találtak. Úgyhogy ezt ajánlom szíves figyelmébe.
Köszönöm megtisztelõ figyelmüket.