DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Szinte úgy is mondhatnám, hogy tisztelt szociális bizottság... - tisztelet a többieknek.
A késõi óra ellenére engedjenek meg néhány gondolatot, mert olyan kérdésekrõl van szó, amelyekrõl érdemes szólni.
Tulajdonképpen azt szeretném aláhúzni, amit Pusztai Erzsébet az elõbb elmondott a költségvetési szavazás elõtt. Egy másik szempontot vetek fel, ami miatt az ellátás visszautasításának az a formája, amely jelenleg a törvénytervezetben szerepel, problematikus.
Ha bármiféle idõtartamot elképzelek az írásbeli visszautasítás, azaz a bizonyos közokirat elkészítése és annak végrehajtása között, olyan változások zajolhatnak le az emberben, aki még nem élte meg a betegség tudatát, akkor, amikor megéli, hogy az a közokirat, amit õ ezen élmény elõtt kiállított, gyakorlatilag nem vehetõ figyelembe. Márpedig ha a jogszabály így marad, akkor figyelembe kell venni. Kérem azokat a képviselõtársaimat, akiket az emberi jogok kiterjesztésének gondolata vezet, fontolják meg, hogy az ember változó lény, aki a változó körülmények között a helyzetnek megfelelõen reagál, és képzeljék el, hogy az elvesztett eszmélet pillanatában már tiltakozni sem tud a beteg, hogy "nem úgy gondolom, visszavonom". És hogy történik ennek a visszavonásnak a technikai lebonyolítása?
Tehát azt hiszem, hogy mindenfajta erkölcsi megfontolás tiszteletben kell tartsa a beteg akaratát; az ellátás visszautasításának ez a része pozitív elem.
(21.00)
Senki nem kényszeríthetõ olyan orvosi beavatkozásra, amelyet nem tud igenelni, de a beteg lélektanilag nincs abban a helyzetben, hogy errõl két évvel hamarabb lemondjon. Ráadásul azt tapasztaltam - hogy így mondjam - hányatott életem folyamán, hogy az egészséges ember számára általános értelmiségi magatartás az orvoslás elutasítása. Nem szívesen szolgáltatja ki magát az egyik ember - és különösen az értelmiségi ember - a másik értelmiségi embernek. Hogy jön õ ahhoz, hogy fölvágja a testemet? Hogy jön õ ahhoz, hogy döntsön arról, hogy most két kezem legyen vagy egy kezem legyen? Ellenben amikor szembesül azzal a problémával, hogy élet vagy halál, akkor egészen másképp fog dönteni.
Tehát nagyon nagy bajoknak megyünk elébe akkor, ha ilyen nehezen kezelhetõ jogi útra tereljük a kérdést. És egyáltalán, hol, ki tartja számon? Ez a közokiratba foglalt elõzetes lemondás egy szörnyû hiba, ezért szeretnék csatlakozni ahhoz, amit Pusztai Erzsébet ezzel kapcsolatban elmondott.
Ehhez képest szinte kicsit gyerekség elõhozni, de azért hadd hozzam elõ azt a módosító indítványt, amelyrõl képviselõtársam szólt az elõbb a házirenddel kapcsolatban. A törvény jelenleg azt mondja, hogy a betegnek látogathatási joga van, kapcsolattartási - ez a szó szerepel a törvényben - joga van a házirendben foglaltak szerint.
Az általános vitában szóltam is errõl, hogy ez most mit jelent. Végül is az egyik esetben megadom a jogot, a másik paragrafusban korlátozom ezt a jogot. De azt mondtam az általános vitában, hogy jól van ez így, ugyanis a kapcsolattartás teljesen szabaddá tehetõ egyes kórházakban, más kórházakat a technikai lehetõségeik bizony rákényszerítenek a korlátozásra, és ezért jól teszi a jogalkotó, ha a házirendet hatalmazza fel arra, hogy végül is a gyakorlatban ez hogy fog az adott kórházban megvalósulni.
Ráadásul kórházaink egy része között bizonyos verseny is van, ha tehát a betegek jobban szeretik azt - például Miskolcon különös verseny van -, hogy szabadon bemenjenek, akkor ez elõbb-utóbb a betegforgalomban is érvényesülni fog, ha megmarad a szabad kórházválasztás lehetõsége, és én remélem, hogy ez nincs nagy veszélyben. Ha tehát ez így van, akkor ez elõbb-utóbb ki fogja kényszeríteni a szabad láthatást majd mindenütt. De nem szabad ezt most nekünk valamifajta olyan elõírássá tennünk, amely elõírás mûködési zavarokhoz vezethet. Én ezzel a néhány gondolattal szeretnék itt ellene érvelni annak, hogy a házirendrõl azt mondjuk, hogy nem korlátozhatja a jogokat.
Amúgy pedig teljesen jogos volt ez a megjegyzés képviselõtársam részérõl, hiszen elvileg törvényt egy nem is jogszabály, hanem házirend nem korlátozhat. De pontosan itt - és néhány más pontnál - a törvény mintegy felhatalmazza a házirendet a technikai részletek lebonyolítására, és ha ez megmarad, akkor be lehet írni azt, hogy nem korlátozhatja, csak éppen fölösleges, mert a jogalkotásról szóló törvénybõl ez végül is természetszerûleg fakad.
Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps.)