Hága Antónia Tartalom Elõzõ Következõ

HÁGA ANTÓNIA (SZDSZ), az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elõadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselõtársaim! Alelnök Úr! A parlament emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága megtárgyalta az indítványt, meghallgatta az eseti bizottság elnökét és a mentálhigiénés miniszteri biztos urat, Veér András urat, aki a késõbbiekben a drogkoordinációs bizottságnak lett az elnöke. Tette ezt azért is, hiszen azokban a napokban robbant ki a Funk-ügy néven elhíresült ügy, mely a sajtónak óriási lehetõséget adott arra, hogy a droggal kapcsolatban pró és kontra érveket sorakoztasson föl. Õszinte aggodalmáról tett bizonyságot azzal kapcsolatban, hogy rendõrkézre kerültek azoknak a drogbetegeknek a személyi adatai, akik ezen a drogambulancián rendszeres bejáró betegként voltak nyilvántartva. Ezért fontosnak tartja, támogatja és általános vitára alkalmasnak tartja az indítványt.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Honlap