DR. KIS ZOLTÁN földmûvelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony. Egy pontosítást vagy kiigazítást tennék a Sasvári képviselõ úr által elmondottakhoz. Ha jól tudom, õ nem jogász, és egy kicsit összekeveredtek a fogalmak, pláne a tipikus bûneset felvázolásánál, amikor azt a példát hozta föl, hogy ez a törvény lehetõséget ad arra, hogy valakitõl úgy elorozzanak ingatlant, hogy annak rendbetételére - tehát a tulajdonjog helyreállítására - bizonyos idõ elmúltával ne kerülhessen sor. Ez nem ugyanaz a dolog. Ez egy közigazgatási eljárást szabályoz - a tulajdonjogi igényeket a polgári törvénykönyv, illetve a büntetõ törvénykönyv szabályozza.
Itt arról van szó - és itt keveredtek önnél a fogalmak - , hogy ha ilyen bûneset fordul elõ, mint korábbi tulajdonos - mert kimondja a Ptk., hogy tulajdoni igény nem évül el, ha tõlem ezt bûncselekménnyel szedték el -, tehát ha a polgári vagy a büntetõ eljárás - attól függ, hogy melyiket indítom meg - alapján visszakaptam, tehát a bíróság megállapította, hogy tõlem jogosulatlanul vették el, akkor e jogerõs ítélet alapján az ingatlan-nyilvántartásba ezt a helyzetet bejegyzik. Ez a három év itt arra vonatkozik, hogy ha nem bûncselekményrõl van szó, hanem elírták, valami probléma volt, akkor már három év után nem indíthatok az államigazgatási eljárás során egy újabb keresetet, tehát nem támadhatok meg egy közigazgatási határozatot. De ez a polgári jogi igényemet vagy a büntetõjogi sérelmem orvoslását semmiképpen nem korlátozza.
A másik: annak idején - nagyon helyesen - Horváth Balázs akkori miniszter úr elõterjesztésére bekerült egy olyan új szabályozás a polgári törvénykönyvbe, ami az ingatlanok vonatkozásában kötelezõ ügyvédi ellenjegyzést rendel el. Azt hiszem, hogy ennek azon túl, hogy egy kis keresetet hozott az ügyvédeknek, ennél fontosabb érve volt. Nevezetesen, ha az ügyvéd ilyen minõségében jár el és ellenjegyez, akkor kötelessége meggyõzõdni arról, hogy az általa ellenjegyzett szerzõdés tartalma megfelel-e az adott pillanatban az ingatlan- nyilvántartási adatoknak, illetve a szerzõdõ személyek azok-e, mint akikrõl szó van. Ha ezzel az ügyvéd visszaél, és csak úgy teszi rá a pecsétet, hogy hozzá beküldtek egy szerzõdést, és 5000 forintért megcsinálta, akkor minden felelõsség ezt az ügyvédet terheli, és azt mondom: bûncselekményt, azaz magánokirat-hamisítást követ el, amiért büntetõjogi felelõsséggel is tartozik.
Ennél a törvénynél - Szász képviselõ úr már elõhozta - gondolkozzunk el azon is, hogy ha önök ebben partnerek, a magam részérõl készséggel vagyok a támogatásban együttmûködõ, egy olyan módosításon is, hogy ingatlanforgalmazással, ingatlan-tulajdonjog átruházásával csak azon ügyvédek vagy közjegyzõk foglalkozhassanak, akik erre a számítógépes rendszerre kötelezõen rácsatlakoznak. A hatályba léptetésnél nyilván valamiféle lehetõséget kell adni ennek a kifutására - én egyetértenék azzal, hogy '99-ig vagy akár 2000-ig.
(21.00)
De már most jelezzük ebben a törvényben, hogy lesz egy határidõ, ami után ezt a tevékenységet, ha valaki nincs ezen a rendszeren, és nem közvetíti azonnal azt az információt a központ felé, hogy itt már egy jogügylet folyamatban van, és ezzel megakadályozza, hogy bárki más adott idõpontban vagy azt követõen ezzel az ingatlannal bármit is kezdhessen - ez egyébként mûködik Európában számtalan helyen, sõt, az Amerikai Egyesült Államokban ezt úgy hívják, hogy ingatlantulajdonjog- biztosítási rendszer - magyarán, akik ezzel foglalkoznak, azok teljes vagyoni és kártérítési felelõsséggel tartoznak, hogy valóban a tulajdonostól szereztünk tulajdonjogot, és érvényesül a nemo plus iuris elve, mert sajnos, Magyarországon, éppen azon problémák miatt is, amire ön felhívta a figyelmet, még ez a közhitelesség nem éppen a legtisztábban mûködõ kategória.
Ha ebben partnerek leszünk, akkor azt mondom, kérem, ügyvéd urak, induljanak el, kezdjenek gyûjtögetni, hogy erre a rendszerre kompatíbilis számítógéppel tudjanak rendelkezni, és abban a pillanatban az oda betérõ vendég teljes jogbiztonságot élvez, teljes kártérítési felelõsség van a szerzõdést elkészítõ ügyvédnél, és az ingatlan-nyilvántartásba azonnali adatok mennek. Természetesen az írásbeliséget semmiben nem fogja kiváltani, hanem ugyanúgy megy majd a szerzõdés, azt majd bejegyzik, de már az információ, az alaprendszeren történõ jelzés, szignalizáció megjelenik az ingatlan-nyilvántartást vezetõk felé.
Ami az önkormányzatokat illeti, itt is beszéljük meg, hogy milyen rendszerben tudjuk elkülöníteni azt, hogy az önkormányzat egy szolgáltatást ad, de ez természetesen nem pótolhatja a földhivatal által kiadott tulajdonosi lap másolatának közhitelességét. Én azt hiszem, hogy ebben megint nem lesz közöttünk vita, mert az ön által fölvetett kérdés az én jogászi megítélésem szerint is alapos, és ennek a végére kell járni, mielõtt még ennek a törvénynek a tárgyalását befejeznénk.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokból.)