DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselõtársaim! A Magyar Demokrata Fórum mélységes aggodalommal figyeli, hogy azok az aggályok, amelyek arra indították a Magyar Demokrata Fórumot, hogy országgyûlési határozati javaslatot terjesszen elõ a Budapest Bank privatizációjának az Állami Számvevõszék által történõ megvizsgálásáról, beigazolódnak.
Az államtitkár úr egy kicsit téved, mert a Számvevõszék kialakította a véleményét, a Számvevõszék megküldte az érintetteknek, az érintettek válaszoltak, és a Számvevõszék most pontosítja az észrevételek alapján a végleges jelentését.
A probléma az - és ez nagyon jellemzõ a Horn-kormány mûködésére -, hogy a Budapest Bank a legtöbb tény titkosítását kérte. Nagyon nehéz lesz majd az ország nyilvánossága elõtt vitatkoznunk arról, hogy ez a jogügylet sikeres volt-e az országnak vagy sem, hogy ha azok az adatok, amelyekre a kritikai véleményt lehetne alapozni, titkosítva lesznek. Nem idegen ez a Horn- kormánytól, hisz jól tudjuk, hogy az olajgate-ügy kapcsán is elõször 80 évre, aztán már "csak" 30 évre titkosították az adatokat, hogy minél kevesebbet tudjon meg az ország arról, hogy valójában kik, hogyan és miként bánnak ezzel a vagyonnal.
A tény azonban az, államtitkár úr - és azt hiszem, ebben a Házban már senki sem kételkedik ebben -, hogy a Budapest Bank eladása nagyon hátrányos volt az adófizetõ magyar állampolgárok számára. Lehet majd bûvészkedni a számokkal, ahogy ezt önök teszik - például a GDP-növeléssel, holott alig 1 százalékkal nõtt ebben az évben a GDP -, de a számok ezzel ellentétesen fognak majd beszámolni az állampolgároknak.
Én arra kérném az államtitkár urat, akkor, amikor az Állami Számvevõszék jelentésére hivatkozik (Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi az idõ leteltét.), vegye majd figyelembe a késõbbiek folyamán, hogy jelenleg mit mondott.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzék padsoraiból.)