DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselõtársaim! Ma egy hete Mécs Imre képviselõtársunk számolt be arról az eseményrõl, hogy Snagovban fölavatták azt a közös magyar-román emlékmûvet, amely az 1956-os forradalom leverését követõen az ott raboskodott mártír miniszterelnöknek és fogolytársainak állított emléket.
A Magyar Demokrata Fórum nevében magam is köszöntöttem az eseményt, hiszen talán ez volt az elsõ vagy a legelsõ jele annak, hogy a nemzeteink között reménykeltõen alakuló kapcsolatok immár lehetõvé teszik a közös múlt közös értékelését is. Ez azonban egyelõre úgy tûnik, hogy csak a közelmúltra nézve igaz, pedig az 1848-49-es forradalom éppúgy forradalom és szabadságharc volt az önkényuralom ellen, mint 1956. Szóvá tettem, hogy Göncz Árpád elnök úr kolozsvári látogatása során megkoszorúzta azt a táblát, amely - Funar állítása szerint - emléket állít a magyar nemesség által elpusztított 40 ezer románnak és 230 falu elpusztításának. Tudta-e a Magyar Köztársaság elnöke, hogy mit koszorúz meg és kinek a nevében? Olvasta-e az elnök úr ennek a táblának angol nyelvû feliratát?
Tisztelt Képviselõtársaim! Fölvetésemre Szabó államtitkár úr a kormány nevében azt felelte, hogyha Willy Brandt német kancellárként térdet hajthatott a holocaust áldozatainak emlékmûve elõtt, ha II. János Pál Debrecenben leróhatta kegyeletét az ellenreformáció idején gályarabságra hurcolt protestáns prédikátorok elõtt, akkor a köztársasági elnök úr gesztusa az említett tábla megkoszorúzására igenis helyes volt.
Tisztelt Képviselõtársaim! Brandt kancellár és II. János Pál pápa megbánási, kibékülési gesztusa valós, ártatlanok ellen elkövetett bûnökkel kapcsolatban történt. A Funar-féle kitalált bûnök vállalása és konstruált történelmi emléktáblának a megkoszorúzása önkéntes vállalása meg nem történt bûnöknek. Ezt a köztársasági elnök úr legfeljebb egyénileg vállalhatja, de nem a Magyar Köztársaság nevében és különösen nem a magyar nemzet nevében.
Az 1848-49-es események polgárháborút jelentettek. Nem tagadjuk azt, hogy voltak magyar megtorlások korábban elkövetett szörnyûségekért, a polgári magyar lakosság válogatás nélküli mészárlásáért. Nagyenyed, Abrudbánya, Zalatna, Verespatak, Magyarigen - és még sorolhatnám a falvakat, ahol ártatlan embereket öltek meg és ártatlan magyar polgáraiért visszafizettek néhol magyar katonák is. De ha már koszorúz valaki, hol vannak a magyar áldozatok táblái, és hol a román megbánás például Axente Sever és társai vérengzéseiért?
Itt elvi kérdésrõl van szó. Az 1784-es Horia-Cloca-féle magyargyilkolással kezdõdött valami, amit nem nekünk kellene megbánni. Ha a román politika és társadalom békülni akar, tartson önvizsgálatot, különben a mai megbánásaink csak megerõsítenek egy régóta sulykolt román erkölcsi fölényérzetet a kollektíven bûnös, elnyomó magyar nemzettel szemben. Talán nem ártana a történelmi elsõbbségi jogokat hirdetõ dáko-román elmélettel kezdeni, hogy végre Romániában is véget Brjen a romantikus mítoszok tudomány elõtti korszaka.
Tisztelt Képviselõtársaim! Legyen a Magyar Köztársaság elnöke humanista, de ne saját népe érdekeinek kárára, mások sovány valóságtartalmú, ám annál vadabb és szüntelen vádaskodásainak igazolására! Tisztelt Képviselõtársaim! Nem sérelmi, vádaskodási politikát akarunk, de a Magyar Demokrata Fórum nevében tiltakozom a hamis, egyenlõsítõ, a meg nem történt bûnökért, az önkéntes megalázkodást vállaló politika ellen.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)