ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem, hogy van-e még képviselõcsoport, amelyik meg kívánja indokolni szavazatát? Jelzés nem érkezett.
Tisztelt Országgyûlés! Soron következik a Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetésérõl szóló 1995. évi CXXI. számú törvény módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása.
Az elõterjesztést T/2859. számon, az egységes javaslatot pedig T/2859/76. számon kapták kézhez képviselõtársaim.
A Házszabály 107. §-ának (1) bekezdése alapján az elõterjesztõ módosító javaslatokat nyújtott be, és errõl az alkotmányügyi bizottság ajánlást készített T/2859/79. számon.
Megkérdezem az alkotmányügyi bizottság elnökét, dr. Hack Pétert, hogy kívánja-e szóban is megindokolni? Az elnök úr jelzi, hogy nem kívánja.
Tisztelt Országgyûlés! A Házszabály szerint a záróvitában a részletes vitára vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. Kezdeményezem, hogy a vita a következõ szakaszok alapján történjék:
Az 1. és a 10. pont vitája, majd a 2., 3., 5., 7., 8. számú, szövegpontosítást tartalmazó módosító javaslatok következnek, végül egyenként a 4., 6. és 9. pontok vitájára kerül sor.
Az indítványról kézfelemeléssel határoz az Országgyûlés. Kérem, ha elfogadják, kézfelemeléssel jelezzék! (Szavazás.)
Az Országgyûlés látható többsége a záróvita szerkezetére tett indítványomat elfogadta.
Megkérdezem képviselõtársaimat, hogy kíván-e valaki szólni az 1. és a 10. pontjához, amely az általános tartalék összegét módosítja, és a Belügyminisztérium fejezetében a vis maior támogatásra vonatkozó egyik elfogadott indítvány elhagyására tett javaslatot?
Tisztelt Országgyûlés! Jelzés nem érkezett. A vita e szakaszát lezárom.
Megkérdezem képviselõtársaimat, hogy kíván-e valaki szólni az ajánlás 2., 3., 5., 7. és 8. számú pontjaihoz, amelyek szövegpontosítást tartalmaznak? Ilyen jelzés nem érkezett. A vita e szakaszát lezárom.
Megkérdezem képviselõtársaimat, kíván-e valaki szólni az ajánlás 4. pontjához, amely a kötelezettségek teljesítésének határidejét egyértelmûsíti? Ilyen jelzés nem érkezett. A vita e szakaszát lezárom.
Megkérdezem képviselõtársaimat, kíván-e valaki szólni az ajánlás 6. pontjához, amelyben azt kezdeményezi, hogy a Tiszavíz Kft. ne képezze részét a kizárólagos állami tulajdont tartalmazó felsorolásnak?
Tájékoztatom a tisztelt Országgyûlést, hogy a Magyar Demokrata Néppárt képviselõcsoportja a Házszabály 120. §-ának (4) bekezdése alapján külön szavazást kért az ajánlás e pontjára. Megadom a szót dr. Kutrucz Katalin képviselõnek, Magyar Demokrata Néppárt.