DR. SURJÁN LÁSZLÓ, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság elnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A foglalkoztatási, munkaügyi bizottság is megtárgyalta a törvényjavaslatot és az abban foglaltakkal elsõsorban a betegszabadság, illetve a táppénz vonatkozásában foglalkozott, elsõsorban ebben tekintve magát illetékesnek.
A vita során három ponton merült fel olyasmi, aminek az ismertetésére most érdemes sort keríteni. Az elsõ pont valójában a kormány és az önkormányzat egymásra vonatkozó viszonyával foglalkozott abban az értelemben, hogy vajon milyen mértékû az egyetértés, milyen mértékû a felelõsség ebben a kérdéskörben. Kormánypárti képviselõtársam azt a gondolatot vetette fel, hogy tekintettel arra, hogy az önkormányzatok elvárják azt, hogy a kormány helytálljon a kiadásokért, ezért a kormány beleszólási lehetõsége ebbe a kérdésbe - mármint mindenfajta olyan kérdésbe, hogy hogyan áll össze a költségvetés és mik a kiadások, mik a terhek - mindenképpen indokolható. A vita során felmerült, hogy nincs minden kérdés világosan rendezve, és én magam is úgy érzem, hogy a garanciális kérdések összefüggenek a kormányzati felelõsségvállalás, illetve beleszólás kérdéseivel.
Szorosabban a témához tartozó módon a betegszabadság tíz napról tizenöt napra való felemelése nem váltott ki különösebb ellenérzést bizottságunk tagjai körében, annál is kevésbé, mivel szakértõi vélemény is alátámasztotta, hogy valójában az érintettek, a betegek számára - a kiszámítási szabályok miatt - a betegszabadság valamivel kedvezõbb, mint a táppénz kérdése.
Itt volt egy másik nagyon lényeges szempont, amelyet elsõsorban kormánypárti képviselõtársaim kértek, hogy itt ismertessem önök elõtt. Nevezetesen, hogy végül is a bizottság támogató szavazása annak tudatában történt - amire itt miniszter úr is, illetve a szociális bizottság elõadója is célzott -, hogy változott a helyzet és az érdekegyeztetési mechanizmusban egy olyan megoldás körvonalazódik, hogy a munkavállalókat érintõ 2 százalékos járulékemelés elmarad. Ennek a tudatában született meg végül is a támogató döntés.
A mi bizottságunkban is a 30 százalék kérdése, a táppénz egyharmadának a munkaadókra való hárítása jelentette a legnagyobb gondot. Itt Kiss József képviselõtársam nagyjából már kifejtette azokat a problémákat, amelyek a biztosítási elv alapvetõ feladásával kapcsolatosak. Nem akarom megismételni az általa elmondottakat, ezek nálunk is felmerültek, és lényegében vele megegyezõ módon nyúltunk a problémához.
Van egy olyan elem, amit viszont még ki szeretnék emelni. Nemcsak a nagy, a szolidaritásra alkalmas cég és az egy-két-három embert foglalkoztató cég viszonylatában van itt probléma, hanem egy egészséget jobban megterhelõ és egy egészségre sokkal kellemesebb munkahely között is. Egy ilyenfajta megoldás, ahol a járulékot csökkentem és teherviselést rakok a munkaadóra a hosszú távú betegségek esetén, ez azt jelenti, hogy egy kényelmesebb munkahelyen, mondjuk egy bankban sokkal könnyebb lesz a helyzet. De mondhatnék minisztériumot is, amely ugyan lelkileg nagyon megterhelõ, de azért kevesebb táppénzre való késztetés fordul elõ, mint mondjuk egy bányában. Tehát itt sérül a szolidaritás elve, és rendkívül aggályosnak tartottuk - azt hiszem, tulajdonképpen mindannyian - ezt a kérdést.
A szavazás végül is úgy alakult, hogy a kormánypárti bizottsági tagok támogatásukról biztosították, az általános vitára való alkalmasság mellett szavaztak, az ellenzékiek viszont - az említett problémákra is gondolva - ezt elvetették. Ezek alapján a miniszteri expozé is egyfajta lehetõséget jelent, hogy végül is a vitatott kérdések megoldódjanak és egy jó törvény szülessék. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)