KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter: Tisztelt Ház! Tisztelt Frakcióvezetõ Úr! Reméltem, hogy miniszterelnök úr szavai után már nem kerül sor arra, hogy valaki összetéveszti a szlovák nyelvtörvénnyel kapcsolatos súlyos helyzet vitáját egy választási kampánybeszéddel. Sajnos tévedtem. (Szórványos taps a bal oldalon.) Ha Torgyán frakcióvezetõ úr félreteszi az indulatait és félreteszi a belpolitikai és választási megfontolásait, akkor szembe kell néznie azzal a helyzettel, hogy lehetõségeink a határon túli magyarság kisebbségi jogai érvényesülésének támogatására a következõk:
1. Párbeszéddel lehetõséget teremteni, hogy felvessük ezeket a problémákat. Ugyanis, ha nincs párbeszéd, ha nincs találkozó, akkor legfeljebb a sajtóban üzengetünk, és arra nem biztos, hogy kellõ figyelmet fordítanak.
2. Széles körû kapcsolatépítéssel javítani a légkört, a gondolkodást. Ez egy hosszú távú folyamat, nem egy-két nap alatt, még csak nem is egy-két hónap alatt érvényesül a hatása, hanem évek során.
3. Nemzetközi támogatást szerezni a nemzetközi szervezetek, a nemzetközi fórumok útján, amit csak egy európai magatartáshoz kaphatunk. És a kapcsolatok befagyasztása, visszafogása, a nagykövet hazarendelése vagy a még érvénybe sem lépett alapszerzõdés felmondása a kevés eszköztõl is megfosztana bennünket. A konfliktust pedig, azt hiszem - vagy legalábbis remélem -, Torgyán József úr nem szeretné fölvállalni egyetlen szomszédunkkal sem.
Ha nem európai módon kezeljük ezt a kérdést, akkor nagy esélyünk van arra, hogy érintett szomszédainkkal együtt maradunk távol Európától. Köszönöm. (Taps a bal oldalon.)