DR. BAJA FERENC környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter: Elnézést kérek, tisztelt Ház; köszönöm szépen a tapsot, teljesen jogos volt a kritika.
Tisztelt Ház! Legelõször is szeretném megköszönni azoknak a parlamenti képviselõknek a javaslatait, akik jobbítani szerették volna ezt a törvényt, ezt a törvénytervezetet.
Mind a kormánykoalíció, mind az ellenzék oldaláról sok értékes javaslat érkezett, és örülök, hogy ezáltal jobbá vált a törvény. Természetesen, mivel egy nagyon bonyolult jogi helyzet állt elõ, ezért maga a szabályozás sem lehetett teljesen egyszerû. Mégis a javaslatok között nagyon sok olyan van, amelyik megvalósíthatóbbá teszi a jogszabályt.
Külön ki szeretném emelni a környezetvédelmi bizottságnak, a mezõgazdasági bizottságnak és az alkotmányügyi bizottságnak a tevékenységét. Rendkívül fontos az, hogy felelõs vita alapján, ha nem is jött létre teljes egyetértés, de mindenképpen hozzájárultak ezek a bizottságok ahhoz, hogy a parlament meg tudjon felelni ebben a bonyolult helyzetben alkotmányos kötelezettségének, és ugyanakkor az állampolgárok számára is kedvezõ megoldást adjon.
Szeretnék arról is beszámolni önöknek, hogy a Pénzügyminisztérium ebben a kérdésben rugalmasságot tanúsított, hiszen a környezetvédelmi bizottság azon javaslatát, amely szerint a határidõket kettõ és öt évre módosítsuk, ha nem is tudta elfogadni az anyagi okok miatt, de belement abba, hogy az alkotmányügyi bizottság javaslatát, amely három-hat évben jelöli meg ezt az idõt, elfogadja, és ehhez képest fogjuk beterjeszteni majd az elkövetkezendõ idõszakban a költségvetést.
Ismert az, hogy már a következõ esztendõben 500 millió forint rendelkezésre áll erre a feladatra. Éppen ezért szeretnék mindenkitõl elnézést kérni, aki úgy érezte, hogy sürgettük ezt a törvényt, aki úgy érezte, hogy ráérne még a természetvédelmi törvényhez kötõdve ezt a szabályozást megtenni. Nem tudtunk ezzel várni, alkotmányos mulasztásban van a parlament. Szeretném megnyugtatni õket arról, hogy egyetértek azokkal a felvetésekkel, amelyek azt szorgalmazzák, hogy ezeket a problémákat majd elsõsorban az erdõtörvényben és a természetvédelmi törvényben kell véglegesen rendeznünk.
Nagyon fontos jeleznem azt, hogy fel vagyunk készülve ennek a törvénynek a végrehajtására. Elkészültek azok a nyilvántartások, folynak azok a fölmérések, amelyek alapján végre fogják hajtani a törvényt a munkatársaim, lehetõség szerint minél hamarabb.
Természetesen, mint egy interpelláció kapcsán én elmondottam, arra is készek vagyunk, hogy esetlegesen elõszerzõdések keretében biztosítsuk a földtulajdon biztonságát, hiszen az 500 millió forint ebben az esztendõben nem áll rendelkezésre, ez a jövõ évi költségvetést terheli majd, ha önök, tisztelt Ház, ezt elfogadják.
Befejezésül még egyszer szeretném megköszönni valamennyiüknek a felelõs magatartásukat. Remélem, hogy a módosításokat el fogja fogadni a parlament, és remélem, hogy az elkövetkezendõ idõszakban majd a zárószavazás után eleget tudunk tenni valamennyien, közösen annak, hogy megszûnjék az a helyzet, amelyben a parlament és a kormány mulasztásos alkotmánysértésben van. Úgy hiszem, ezzel a döntéssel mind az alkotmányos csorbát ki tudjuk köszörülni, mind pedig hozzá tudunk járulni a magyar természetvédelem megerõsítéséhez, és a természetvédelmen túl az én véleményem szerint az elkövetkezendõ idõszakban a fenntartható fejlõdés keretében, ha nem is a természetes gazdálkodás, de a természetközeli gazdálkodás megteremtéséhez.
Köszönöm eddigi segítségüket, és kérem, hogy a javaslataimat fogadják el. Elnézést kérek azoktól, akiknek a javaslataival nem tudok egyetérteni; azért nem tehetem ezt, mert az alkotmányosság és a törvényesség keretei között számunkra más út, mint azon javaslatok elfogadása, amelyeket javasolni fogok önöknek, nem kínálkozott. Még egyszer köszönöm együttmûködésüket, és köszönöm, hogy meghallgattak, és még egyszer elnézést az egy perc késésért. (Taps.)