MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! "Az egészség nem minden, de az egészség nélkül minden semmi" - mondja az angol közmondás. Sajnálatos módon azonban hazánkban a kormányzati politika nem az egészség megõrzésére, hanem az egészség hiányára, azaz a betegségekre koncentrál.
Én a továbbiakban, úgyis mint a parlament egészségügyi bizottságának három évig olyan tagja, aki nem orvos végzettségûként részese lehettem az egészségpolitika alakításának, s úgy is mint szûkebb hazám, Szabolcs-Szatmár- Bereg megye országgyûlési képviselõje, két problémára koncentrálnék. Az elsõ terület a népegészségügy és a prevenció kérdésköre, a második pedig a regionális egészségpolitika hiánya, annak égetõ szükségessége.
Nagyon kevés polgárban tudatos az, hogy egészségünk alapjában az otthonunkban, a munkahelyünkön, s nem a kórházakban dõl el. Ilyen értelemben nem az az egészséges nemzet, amelyik sokat költ az egészségügyre, hanem az, ahol az egészségügyi ellátásnak, s különösen a kórházi beavatkozásoknak kicsiny tere nyílik a preventív gondolkodás, az egészség fontosságának és értékének tisztelete következtében. Egy fejlett fogászati kultúrájú országban éppen ezért nem a foghúzások a gyakoriak, hanem a megelõzés és a fogmegõrzés.
Az orvosi kutatások bizonyítják, hogy a polgárok egészségi állapotát az életmód, a lakóhelyi, munkahelyi és társadalmi környezet döntõ módon befolyásolja. Hazánkban ezek a tényezõk az elmúlt évtizedekben óriási változáson mentek keresztül. A végeredmény, sajnos a polgárok egészségi állapotának számottevõ romlása lett. A helytelen táplálkozás, a túlzott alkohol- és cigarettafogyasztás - errõl jut eszembe, nem tudom például, miért nem sikerült eddig elérni, hogy a vonatok egész szakasza dohányzásmentes legyen, tiltás legyen, ugyanis a folyosón dohányzók dohányzása révén az egész szerelvény utasai passzív dohányosokká válnak -, s a mozgáshiány mind- mind megannyi egészséget pusztító jellegzetesség.
A kormányzat ígéretei ellenére sem a felvilágosító kampányban, sem a megfelelõ anyagi ösztönzésben nem tesz meg mindent a pozitív változások kikényszerítéséért. A legutóbbi példa erre a parlagfû esete, amikoris interpellációmra úgy érzem nem kaptam megfelelõ választ.
Egy gondolat erejéig hadd hívjam fel a figyelmet a gyermekélelmezés problémáira. Itt megfigyelhetõ ugyanis a hagyományos ételek nyomasztó túlsúlya, a gyakori ismétlõdés és az a gyakorlat, hogy nem veszik figyelembe az óvodai, iskolai és felnõtt menzákon az életkori sajátosságokat, a korszerû táplálkozási elveket. Kevés a fehérjebevitel, sok a zsír és a szénhidrát, kevés a hal, a zöldségféle és a gyümölcs.
Szûkebb hazámban, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében különösen katasztrofális az egészségügyi helyzet. 1994-ben például 348 új tébécés beteget fedeztek fel, s közülük 184 volt fertõzõ. Különösen elkeserítõ a helyzet Gávavencsellõ, Vásárosnamény és Csenger területén, ahol a tébécés megbetegedések aránya 111, 85, illetve 122 százezrelék volt. Ez utóbbi adat több mint háromszorosa az országos átlagnak.
A hihetetlenül leromlott szûrõállomásokat sürgõsen modernizálni, felújítani kellene. Ahhoz, hogy érzékeljük, annak ellenére, hogy bár ez a megye nagyon sok tekintetben a legrosszabb egészségügyi paraméterekkel s akut problémákkal bír, s az egészségügyi szolgáltatásokban ez mégsem nyilvánul meg, álljon itt egy példa a fekvõbeteg-ellátásból.
Megyénkben a legalacsonyabb a súlyszámi átlag egy kórházi esetre: 32 358 forint, szemben például - s ne sértõdjenek meg e megye lakosai - a Gyõr- Sopron megyei átlaggal, amelyik 49 667 forint. Az eltérés 53,5 százalék. 53,5 százalék. Ennek a hátterében még mindig a régi bázisalapú, input finanszírozás problémái állnak, s nem a teljesítménykülönbség. Meg merem kockáztatni, ha szigorúan a szakmai követelményeket és a szükségletek oldaláról ható tényezõket tekintjük, akkor Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ellentétben az ország jó néhány más régiójával, egyetlen kórházi ágyat sem kellene megszüntetni.
Összefoglalóan tehát megállapítjuk, hogy mind a népegészségügyi szemlélet hiányában, mind a stratégiai gondolkodás tekintetében drámai helyzet alakult ki.
Országunkban az egészségügyre fordított erõforrások a GDP 7 százalékát teszik ki, amelynek mintegy 90 százaléka a betegségek leküzdésére fordítódik, ami azonban a populáció egészségügyi állapotát mintegy 10 százalékban befolyásolja csak. Ráadásul az egészségügyi szolgáltatások nem költséghatékonyak. Szinte teljességgel hiányzik a regionális egészségpolitika mûvelése, s épp ezért például Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyes egészségügyi mutatói afrikai színvonalon állnak.
A felszólalásom összeállításában nagyon sokat köszönhetek dr. Kovács Attila megyei tiszti fõorvosnak. Éppen ezért hadd fejezzem be most az õ szavaival: "A szocializmusban eltöltött évtizedek tragikus nagyságú költsége jelenik meg abban, hogy Magyarország lakosságának egészségügyi állapota évtizedek óta romlik, a várható élettartam csökken, az életkilátások romlanak, ellentétben a nyugat-európai folyamatokkal. A benyújtott számlát fizetnünk kell. A rendszerváltás után a szociális védõháló szétszakadt, a piacgazdaság kiépítése pedig sokkal keservesebben halad a vártnál, permanens bizonytalanságot okozva a polgárok életkilátásaiban". S ezt már én kérdezem: vajon mit tesz mindezek megváltoztatásáért az MSZMP-SZDSZ-kormány? Köszönöm a figyelmet. (Taps a jobb oldalon.)