SZABÓ GYÖRGY népjóléti miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyûlés! Kedves Képviselõtársaim! A mai vitanapot egy olyan témának szenteltük, amely mindannyiunkat személyesen is érint. Ez az egészség ügye, amely alatt értjük mind az egyes emberek egészségi állapotát befolyásoló kérdéseket, mind pedig azok társadalmi összefüggésrendszerét, valamint az egészségügy intézményrendszerét is.
Hazánkban a múlt század végén megjelent egy igen erõs népegészségügyi gondolkodásmód, amely szorosan kapcsolódott a szociális problémák felismeréséhez is. Talán éppen a lakosság zömének szociális helyzete, a háború, gazdasági válságok nem tették lehetõvé, hogy a gyakorlat túllépjen a gyógyító ellátás fejlesztésén és kellõ hangsúlyt fektessen az egészség mindennapi értékére, az egészséges életmódra, az erre való ösztönzés társadalmi módszereire, a megelõzésre.
Az 1972. évi II. törvény garanciát adott az állampolgároknak arra, hogy egészségügyi ellátásokhoz térítésmentesen juthatnak hozzá. Ez komoly biztonságot jelentett ugyan az egyik oldalon, azonban sok esetben csak célkitûzés maradt a mindenki által hozzáférhetõ, magas színvonalú, térítésmentes ellátás, és csökkent az állampolgárok saját felelõssége egészségi állapotukkal kapcsolatosan.
(8.10)
Az ágazat fejlesztése - talán a korábbi rossz ellátási helyzet ellentéteként - beruházáscentrikussá vált, számos presztízsérdek határozta meg jellegét és struktúráját. Eközben háttérbe szorult a szolgáltatások színvonala, leértékelõdött a megelõzõ munka és a napi gyakorlatban a térítésmentesség mint ingyenesség jelent meg.
Az egészségügy vezetõi és a szakma képviselõi hosszú évekkel ezelõtt felismerték azt, hogy az egészségügy intézményrendszere alapvetõ átalakításra szorul, amelynek elsõsorban azt kell szolgálnia, hogy a lakosság egészségi mutatói javuljanak, az egészség, mint egyéni és társadalmi érték, egyaránt megjelenjen.
Ha a mai helyzetet értékeljük, sajnos azt kell megállapítanunk, hogy hosszabb idõ óta súlyos, negatív tendenciák mutatkoznak. Ezek szinte mindegyikét önök is jól ismerik: a születéskor várható átlagos életkor csökkenése, a szülések számának visszaesése, a kiemelkedõen magas szenvedélybetegség- és öngyilkossági szám, a balesetek tömege, a késõn felismert daganatos megbetegedések miatti halálozás nyilvánvalóan nem csupán az egészségügyi ellátórendszert jellemzi, hanem a társadalom nem megfelelõ mûködését is.
Különösen aggasztó jelenség, hogy az aktív korú lakosság, elsõsorban a 35- 65 év közötti férfiak továbbélési esélye a hatvanas évek közepétõl folyamatosan, nagymértékben romlott, több mint tíz évet csökkent.
A születéskor várható átlagos élettartam, bár nem ilyen drámaian, de mintegy másfél évvel rövidebb, mint három évtizeddel ezelõtt.
Ez a drámai folyamat az európai államokkal való összehasonlításban válik igazán értékelhetõvé, hiszen ott az átlagos élettartam 3-5 évvel nõtt ugyanezen idõszak alatt.
A születési szám alakulásában a hatvanas években megkezdõdött negatív tendenciákat a hetvenes évek népesedéspolitikai intézkedései csak fékezni voltak képesek, de a nyolcvanas évekre a népesség növekedése megállt és a kilencvenes éveket sajnos a folyamatos csökkenés jellemzi.
Kétségtelen pozitív tény, hogy a csecsemõhalandóság 25 év alatt 34,5 ezrelékrõl 12 ezrelékre csökkent, de az európai átlaghoz képest még mindig magas.
A lakosság számának alakulásában egyaránt hat a születésszám csökkenése és a növekvõ halálozás. Ez sajnos a népesség összetételében is lényeges változásokat eredményezett.
Az inaktívak arányának növekedése egyre jobban terheli a gazdasági szempontból is aktív lakosságot, ez pedig nemcsak egészségügyi kérdés, hanem egyben súlyos gazdasági probléma is.
Tisztelt Országgyûlés! A vezetõ halálokok megoszlásában is komoly változás történt az elmúlt évtizedekben. A háború utáni helyzetet a fertõzõ és légzõszervi megbetegedések jellemezték, ma már viszont a szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint a daganatos megbetegedések állnak a haláloki statisztikák élén.
A szakmai vizsgálatok és más országok tapasztalatai is azt mutatják, hogy ezen betegségek megelõzésében az egészséges életmód, valamint a rendszeres szûrõvizsgálatok igénybevétele látványos eredményeket hozhat.
A harmadik vezetõ halálok, amely mintegy tíz éve már 12 százalék körüli értékkel szerepel a statisztikákban, az erõszakos halálesetek köre, balesetek, mérgezések és egyéb nem természetes elhalálozás. E téren az egyetlen pozitív tendencia az öngyilkosságok számának mérsékelt csökkenése.
A balesetek kimagasló aránya a technika, a motorizáció fejlõdésével összefügg ugyan, de arra is jelzés, hogy a szükséges biztonsági feltételek és a védõeszközök használata elmarad a kívánatostól.
Tisztelt Képviselõtársaim! A vázolt és önök által is ismert adatok megerõsítik azt a köztudott tényt, hogy az egészség nem a gyógyításban keletkezik, s nem is ott vész el. Az Egészségügyi Világszervezet ezen megállapítása egybevág azokkal a számításokkal, amelyek szerint az egészségi állapotot az egészségügyi ellátás csak mintegy 10-15 százalékban befolyásolja. Ezen rendszer átalakítása tehát önmagában csak szerény mértékû javulást eredményezhet.
Az elõzõ kormányzat által megindított egészségügyi átalakítási folyamat is azt célozta, hogy az intézményrendszer átalakulása hatásában növelje a polgárok felelõsségérzetét egészségi állapotukért, természetesebb közeg alakuljon ki az egészséges életmód megismerésére, szoros, mindennapi kapcsolat alakuljon ki az egészségügyi szakemberek és a lakosság között.
A negatív folyamatok megállítása és megfordítása - sajnos e tekintetben nem lehetnek illúzióink -, csak hosszabb távon képzelhetõ el. Jobb eséllyel lehet a felnövekvõ, fiatal generációkban kialakítani egy új szemléletet és életmódot, mint megváltoztatni a rögzült, rossz szokásokat.
A hosszú távú változtatásokhoz azonban elõször is tisztán kell látnunk az okokat. Sokan az egészségügy szûkös forrásaiban keresik ezeket és azt javasolják, fordítsunk több pénzt erre az ágazatra. Nos, ezt jómagam is szívesen látnám, de tudnunk kell, hogy ez önmagában nem megoldás. Ugyanis az egészségromlás tendenciája épp azokban az évtizedekben erõsödött fel, amikor viszonylag a legtöbbet költöttünk az egészségügyi intézmények fejlesztésére és fenntartására. A meghatározó ok ugyanis elsõsorban életmódunkban kereshetõ, a negatív jelenségek itt meghatározóak. Évente fejenként 2700 szál cigarettát szívunk, táplálkozásunkban a hagyományos, élettani szempontból kedvezõtlenebb élelmiszerek fogyasztása az uralkodó, népbetegségnek tekinthetõ a túlzott alkoholfogyasztás, a szabadidõs fizikai aktivitás, a sportolás a kívánatos mérték alatt marad.
Tudjuk, hogy Magyarországon az elmúlt öt évben megduplázódott a kábítószerélvezõk száma. Jelenleg 35-40 ezer drogost tartunk nyilván. Azt is tudjuk, hogy a nyugati társadalmakban milyen mérvû társadalmi problémát okoz ez, ezért idõben kell minden lehetséges lépést megtennünk a megelõzés érdekében.
Az életmódbeli tényezõkhöz járulnak azok a környezeti feltételek, amelyek nem kedveznek az egészségügyi állapot javulásának. A természetes és épített környezet, az ipar, a közmûvek állapota nem mindenütt az egészségesebb élet feltételeit segítik elõ. Csak zárójelben mondom, a foglalkozás-egészségügy átalakításával éppen azt a célt tûztük ki, hogy minden munkáltató, függetlenül az általa foglalkoztattak számától, kötelesen legyen felelõsséget vállalni dolgozója egészségéért, munkára való egészségi alkalmasságának megõrzéséért, ami végsõ soron a munkáltató érdekét is szolgálja.
Tisztelt Ház! Hogy eleget vagy keveset költünk-e egészségügyre, erre az ágazatra, ez állandó vitatéma, de nekem meggyõzõdésem, hogy a lakosság bizonyos szempontból sokat költ az egészségügyre. Magas egészségbiztosítási járulékot fizetünk, tiltakozást vált ki, ha a betegektõl pénzt akarunk kérni bizonyos szolgáltatásokért, és közben tudjuk, hogy a magyar egészségügy régóta nem ingyenes. A magyar családok zöme tetemes összeget költ egészségügyi szolgáltatásra csak éppen zsebbõl zsebbe hálapénz formájában.
A legfrissebb kutatások szerint azok a családok, amelyekben az egy fõre jutó jövedelem a 12 ezer forintot sem éri el, félévente 16 217 forintot fizetnek ki hálapénzként. Nem jó ez az arcpirítóan alacsony hivatalos keresettel rendelkezõ orvosoknak, egészségügyi dolgozóknak sem, s a jobb ellátást csak így remélõ betegeknek sem.
(8.20)
Az elõbbiekben elmondottak látványosan igazolják, hogy a magyar egészségügy rendszere megváltoztatásra szorul - és ebben szinte mindenki egyetért. Magam is elsõ feladatnak tartottam, hogy megbízást adjak az egészségügyi rendszer átalakítási programjának kidolgozására.
Ez a modernizációs programként emlegetett elsõ tervezet elkészült, vitaanyagként közreadtuk; megtárgyalták a szakmai, érdekképviseleti körök; ezek figyelembevételével átdolgoztuk, és rövidesen nyilvánosságra hozzuk a cselekvési programul is szolgáló átalakítási koncepciónkat. A cél olyan egészségügyi ellátórendszer kialakítása, mely az eddigieknél eredményesebben szolgálja az emberek egészségének megõrzését és a már megbetegedettek sikeres, emberséges gyógyítását. Szeretném hangsúlyozni: nem a pénzügyi megszorítások miatt szántuk rá magunkat az átalakításra, hanem azért, mert meg akarjuk állítani az elõbb említett vészes tendenciákat.
A magyar egészségügy erõsen hierarchizált, megcsontosodott rendszer, és változtatást követel. Ám ez óhatatlanul érdeksérelmeket okoz, a jó érdekérvényesítõ képességekkel rendelkezõ csoportok pedig mindig is hajlamosak arra, hogy saját sérelmeiket általánosnak feltüntetve mutassák be a nyilvánosság elõtt. Ha nem akarjuk tehetetlenül szemlélni a mai helyzetet, és nem törõdünk bele annak további romlásába, akkor bizony vállalni kell a konfliktusokat, vállalni kell az érdek-összeütközéseket. Én azonban hiszem azt, hogy a jó célokhoz partnereink, segítõink lesznek mindazok, akik a szûk szakmai érdekek, esetleg önös érdekeik fölé emelkedve a Magyarországon élõ emberek egészségét, a betegek gyógyulását tekintik legfõbb értéknek.
Tisztelt Képviselõtársaim! Az egészségmegõrzés általános társadalmi tennivalóin túl fontos feladat, hogy ne csak beszéljünk az egészségmegõrzésrõl, a megelõzésrõl, a prevencióról. Éppen ezért minden gazdasági megszorítás és nehézség ellenére az egészségmegõrzésre fordított forrásokat a tavalyi év 900 millió forintjához képest 1,1 milliárdra emeltük, és legalább ennyit tervezünk a jövõ évben is.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár költségvetésébõl is jelentõs összegeket kap a prevenció: az idei évben mintegy egymilliárd forintot. Ezeket az összegeket igyekszünk hatékony, megfelelõ formában felhasználni. Így jött létre például a mentálhigiénés mozgalom, amely a legszélesebb értelemben lehet egy egészségpárti életforma motorja, egyben az e területen mûködõ szakmai és civil szervezetek támogatója. De ezekbõl a forrásokból részesülnek más, egészségneveléssel, megelõzéssel foglalkozó szervezetek is, és ezekbõl támogatjuk a média egészségnevelõ tevékenységét is.
Tisztelt Országgyûlés! Igen fontos feladat, hogy elõtérbe állítsuk az egyén felelõsségét saját egészségéért - azzal, persze, hogy a feltételeket viszont nekünk kell megteremtenünk ehhez. Mire gondolok? Például arra a tarthatatlan helyzetre, hogy Magyarországon fiatal nõket, édesanyákat teljesen értelmetlenül ragad el a halál, olyan daganatos betegségekben halnak meg, melyek megfelelõ idõben történõ felismerés esetén gyógyíthatók.
Nélkülözhetetlen a felvilágosítás, rá kell beszélni az embereket a rendszeres szûrõvizsgálatokon való részvételre. Ám a propaganda nem lesz hatásos mindaddig, amíg nem kivételes eset, hogy egy délelõttnyi várakozás után közlik a rákszûrésre jelentkezõkkel, hogy nincs orvos, elmarad az aznapi rendelés.
Az egyik legfontosabb feladat tehát a szûrõvizsgálatok feltételeinek javítása, hogy minden állampolgár számára valóban és megfelelõ idõben hozzáférhetõ legyen. A megelõzés, a szûrés, a korai szakaszban való felismerés szükségességének hangsúlyozásán túl a betegek gyógyításának feltételeit is javítani kell.
Tûrhetetlenül kevés és rossz területi elosztású a szív- és érrendszeri megbetegedésben szenvedõk, valamint a rákbetegek gyógyítására szolgáló kórházi ágy. Ezek számát, az ellátás feltételeit javítani akarjuk, és ennek érdekében szükségesnek tartjuk a másutt kihasználatlanul álló ágyak felszámolását, a pazarlás megszüntetését, még akkor is, ha ez tiltakozást vált ki azokból, akiknek a ma meglévõ struktúra konzerválása az érdekük. Ma Magyarországon több a tízezer fõre jutó kórházi ágyak száma, mint Hollandiában. Harminc év alatt megduplázódott az orvosok száma, másfélszeresére nõtt a kórházi ágyak száma, és ennek ellenére a leggyakoribb halálokok kezelésére, gyógyítására nincs elég orvos, nincs elég ágy. Ezen egyszer muszáj változtatni.
Rendkívül fontosnak tartjuk a helyi kezdeményezéseket, az olyan újszerû megoldásokat, amelyek például a modern informatikai eszközöket használják fel az eredményesebb gyógyítás érdekében. Gondolok itt például arra a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei modellkísérletre, melynek keretében a háziorvosok EKG- készülékeit összekötötték a megye kardiológiai osztályával, így lehetõvé téve a vizsgálati eredmények legszakszerûbb elemzését és az azonnali konzultáció lehetõségét a szükséges terápiáról. Így a betegek szakrendelésre utaztatásának elkerülésével, a háziorvos gyógyító munkája feltételének javításával találtak mindenki számára elõnyös megoldást.
Ez utóbbi példát tudatosan választottam, hiszen a lakosság egészségi állapotáról szólva nem hallgathatjuk el azt sem, hogy óriási területi egyenlõtlenségek alakultak ki. Egy nyugat-keleti és egy észak-déli lejtõ mentén kirajzolódik az a kép, amely megmutatja, hol vannak a legsürgetõbb teendõk. Egyszerûen elfogadhatatlan, hogy vannak olyan megyék, ahol kétszer annyit fordítunk egészségügyre, mint másutt, holott a megbetegedési viszonyok éppen az ellenkezõjét indokolnák. Mutatja ugyanakkor azt a feladatot is, hogy az egészségi állapot javítása nemcsak országos ügy, hanem a helyi, területi közösségeknek kell saját arcukra formálva kialakítani a leghatékonyabb megoldásokat.
Fontos célnak tekintjük ezért, hogy a döntések olyan szinten szülessenek meg, ahol a helyi adottságok figyelembevételével tudják a leghelyesebb megoldásokat megkeresni. Ez azt jelenti, hogy egy centrális irányítási rendszerrõl át kell térni egy olyan döntéshozatali mechanizmusra, amelyben az adott régiók megfelelõ szakemberei vesznek részt. A helyi megoldások mellett azonban szükség van arra, hogy bizonyos normák, feltételek országosan érvényesüljenek, hogy betartásukban az állam felelõsséget vállaljon. Ezért tartom fontosnak az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat megfelelõ mûködését, melynek tevékenységét meg kívánjuk erõsíteni.
Igen lényegesnek tartom az Országos Népegészségügyi Bizottság létrehozását is. A testület életre hívása és mûködése éppen azt a korábban hiányzó szemléletet pótolja, amely a népjóléti tárca helyett a kormány, a társadalom közös felelõsségének tekinti az egészség ügyét. Ezen a területen számos feladat áll elõttünk. Kiemelkedõ szerepet vállalhat ebben az egészséges lakókörnyezet megteremtésével a környezetvédelmi és területfejlesztési tárca. Fontos szerepe van az önkormányzatoknak, amelyek felelõsségét nemcsak az egészségügyi intézményrendszer fenntartásában látom, hanem a helyi közösség mindennapi életét meghatározó egyéb tevékenységekben is. Nélkülözhetetlen az iskolai környezet, az iskolai nevelés, oktatás segítsége. A nemzeti alaptantervben fontos szerephez kell jutnia ennek a szempontnak is.
Tisztelt Országgyûlés! Az egészséget támogató társadalompolitikának az egészség szemszögébõl négy fõ összetevõje van, összhangban az Egészségügyi Világszervezet stratégiájával: az egészségi állapot regionális és társadalmi rétegzõdés szerinti egyenlõtlenségeinek mérséklése; olyan gazdasági, társadalmi, környezeti feltételek kialakítása, amelyek segítik az egészséges életet; a megbetegedések, rokkantság gyakoriságának csökkentése és a minõségileg elfogadható élet hosszának növelése.
(8.30)
Az egészséggel kapcsolatos kérdésekben az önkormányzatok és a kormányzat mellett döntõ szerepe van az Egészségbiztosítási Önkormányzatnak. A meghatározó döntések tehát nem egy kézben összpontosulnak, hanem egy - a korábbinál demokratikusabb - testületek közötti egyeztetés során. Mondják, hogy sok a kísérletezgetés, sok a vita, sok a döntéskorrekció az egészségügyben. Ez így van, de én ebben semmi rosszat nem látok. Igyekszünk újszerû megoldásokat keresni, és ezeket az általános bevezetés elõtt egy-egy területen kipróbálni. Igyekszünk a döntések elõtt a különbözõ szempontokat megvitatni, figyelembe venni, és ha utóbb egy döntésrõl kiderül, hogy nem eredményezi a várt kedvezõ hatást, akkor nem ragaszkodunk hozzá, készek vagyunk korrigálni.
Az egészségügy szervezeti átalakítását is a vázolt céloknak vetettük alá. A kórházi ellátás arányának csökkentésével és átalakításával párhuzamosan az egészségügyi szolgáltatások bázisaként a háziorvosi ellátást és a járóbeteg- ellátást, szakellátást szeretnénk fejleszteni. A háziorvos az a személy, akin keresztül széles körû lehetõségek nyílnak a szûrési, megelõzési, egészségmegõrzési tevékenység kiterjesztésére. A háziorvos nemcsak gyógyító feladatokat kell hogy ellásson, hanem az egészséges életmódra való nevelés egyik legfontosabb szereplõje kell hogy legyen, különösen akkor, ha a munkáját a lakosságot jól ismerõ védõnõk és ápolónõk segítik.
A mai egészségügyi ellátórendszer szerkezetében egy korábbi állapotot tükröz, a 20-30 évvel ezelõtti megbetegedési képnek felel meg. A drága, heveny megbetegedések ellátására szolgáló ágyakon olyan betegek is fekszenek, akik egyszerûbb ápolásra vagy otthoni gondozásra szorulnának vagy egyszerûen szociális indokkal kerültek kórházba.
A tervezett átalakítás fontos eleme, hogy a drágább szolgáltatás helyett a krónikus ápolás, gondozás feltételeit kialakítsuk. Mint a szociális ügyekért is felelõs miniszter kijelenthetem, hogy semmi olyan átalakítást nem tervezünk, amellyel rászorulók maradnának ellátatlanul, és tisztában vagyunk azzal, hogy az egészségügybõl a szociális szférába történõ irányítás is költségekkel jár. Célunk éppen az, hogy ez utóbbi, kisebb költségû ellátási forma helyett az egészségügy ne kényszerüljön indokolatlanul magas kiadásokra.
Tisztelt Képviselõtársaim! Végezetül szeretnék az egészség ügyének egy olyan területérõl szólni, amely az elmúlt években örvendetesen fejlõdik és legjobb példáját adja annak, hogy az egészség nem pusztán a népjóléti tárca, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vagy az orvosok és más szakemberek ügye. Ez a terület az egészséggel, egészségneveléssel kapcsolatos civil szervezetek munkája. Mindazon önkéntes és karitatív szervezetek, amelyek egészségvédõ munkát végeznek vagy önsegítõ betegcsoportokban gyakorlati és lelki támogatást nyújtanak betegtársaiknak vagy a kórházakban végeznek szociális munkát, fontos szövetségeseink a jövõben is. Munkájuk nemcsak kiegészítõje a szakmai tevékenységnek, hanem sok területen hiánypótló is.
A betegek tájékoztatásával, az új életvezetési modellek megtanításával és saját egyéni példájukkal képesek ezen szervezetek arra, hogy az egészségrõl, a betegségrõl, az egészséges ember és a beteg ember értékérõl alkotott felfogásunkat egy olyan irányba tereljék, amely kiemelt szerepet tulajdonít az egészségnek, ugyanakkor a beteg ember minél harmonikusabb társadalmi beilleszkedését segíti elõ.
A magyar Országgyûlés is számos ilyen tevékenységet végzõ szervezetnek nyújtott kisebb-nagyobb támogatást az elmúlt években. Úgy látom, hogy az elkövetkezendõ idõben is támogatásra szorulnak ezek a szervezetek, és az Országgyûlés az egészség ügye iránti elkötelezettségét azzal is kifejezheti, ha ezen szervezeteket a lehetõ legnagyobb mértékû anyagi és erkölcsi támogatásban részesíti.
Tisztelt Országgyûlés! A vitanap elõtt az Országos Népegészségügyi Bizottság ülésén felvetõdött, hogy célszerû a kormány részérõl egy határozati javaslat benyújtása. Végül az a többségi álláspont alakult ki, hogy ezt a mai vitanap tapasztalatait hasznosítva, az illetékes szakbizottsággal szorosan együttmûködve célszerû elkészíteni. Ezzel kifejezzük meggyõzõdésünket, hogy a mai délelõtt hasznos és tartalmas eszmecsere zajlik majd, egyben jelezzük, hogy a vitanapot nem egy folyamat végének, hanem kezdetének tekintjük, amely reményeink szerint elvezet oda, hogy politikai konszenzussal határozhatjuk meg az egészségmegõrzés, az egészségfejlesztés hosszú távú feladatait.
Tisztelt Ház! Kedves Képviselõtársaim! Köszönöm figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)