Suchman Tamás Tartalom Elõzõ Következõ

DR. SUCHMAN TAMÁS tárca nélküli miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõ Úr! A rendelkezésemre álló két percben igyekszem szerteágazó kérdéseire válaszolni.

Az egyik, hogy nem a stratégiai cégek privatizációs koncepciójának parlament elé tárásáról szól a törvény, hanem - a pontosság kedvéért - a nemzetgazdaság szempontjából jelentõs cégekrõl.

A másik: erre nyitva áll 60 nap a törvény hatálybalépését követõen. A törvény 19-én lépett hatályba, tehát van még rá két hónap.

A harmadik, hogy a törvény hatálybalépésétõl számított tranzakcióknál számít ez. A kormány privatizációs stratégiája és koncepciója 1994. november 14-én került elfogadásra a Molnál, a gáznál, a Villamos Mûveknél és az Antenna Hungariánál, tehát a törvény erre nem vonatkozik. Ennek ellenére nem titokban végezzük a villamos energia privatizációját. Azt gondolom, a koncepció rengeteg sajtónyilatkozatból és a viták kapcsán már napfényre, világosságra került, egyébként pont a villamosipari törvény módosítása, az önkormányzati törvény módosítása, valamint a privatizációs törvény mellékletének a módosítása kapcsán.

Osztom azt az álláspontját, hogy ezek az ágazatok azok, amelyek a gazdaság egyes ágazatainak sorsát, életét 40-60 vagy akárhány évre is meghatározzák. Természetesen a kormány ennek tudatában és ennek figyelembevételével kívánja megvalósítani a privatizációt.

Mindazok a viták, amelyek az ágazati szakszervezetek, a szakma, a Tudományos Akadémia és egyéb szakértõi testületek között, valamint a parlamenti pártok között és a pártokon belül is folynak, azt mutatják, hogy egy nagyon fontos ágazatról van szó, amely értékében a legnagyobb produktum, ami a magyar gazdaságban létezik, hiszen megközelíti a 600 milliárdot. Erre, valamint a nemzetgazdaságban betöltött szerepére is figyelemmel megfelelõ gondossággal fogunk eljárni, és a stratégiáról, koncepcióról tájékoztatni fogjuk a közvéleményt.

Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage