DR. BERNÁTH VARGA BALÁZS (FKGP): Köszönöm szépen a szót.
Tisztelt Képviselõtársaim! A napirenden szereplõ büntetõjogszabályokkal kapcsolatos módosítás elõterjesztése tekintetében magam is egyetértek. Ha ennek a törvényjavaslatnak a célját nézzük: egyrészrõl nyilvánvalóan a fiatalkorú bûnözéssel kapcsolatos helyzet javítása, az elkövetõkkel szembeni magatartás javítása, illetve az ilyen fiatalkorúak visszasegítése a magyar társadalomba a cél. Másrészrõl e törvényjavaslat szolgálja a nemzetközi egyezményekhez, szerzõdésekhez való hozzáigazítást.
E törvényjavaslattal kapcsolatosan azért bizonyos aggályaim is vannak. Egyrészt pontosítást, másrészt pedig kiegészítést tudnék javasolni az elõterjesztõnek.
Ezt a törvényjavaslatot a gyermek jogairól szóló, New Yorkban 1989. november 20-án kelt s az 1991. évi LXIV. törvénnyel kihirdetett egyezményel kapcsolatban tekintettem át. Hadd szabadjon hivatkoznom az egyezmény 35. cikkére, amely tiltja a gyermek elrablását, eladását, illetve a gyermekkereskedelmet. Kérdés, hogy az elõterjesztõ az üzletszerû emberkereskedelemmel egy tekintet alá veszi-e a csecsemõ-adásvételt, a burkolt örökbefogadást is, vagy sem. Mert ez utóbbinak nem igazán büntetõjogi vetülete kellene hogy legyen.
Célszerû lenne a büntetõtörvénykönyv szabályozásával egyidejûleg az örökbefogadás jogi szabályozásának rendezése, liberalizálása is. Ismert, hogy anyagi és egyéb helyzete miatt az abortusztól - a hivatalos felfogás miatt - ódzkodó sok anya, leányanya, a kórházban hagyja gyermekét és a csecsemõ állami gondozásba kerül. Ennél jobb lenne, ha akár - idézõjelben mondanám - "eladás útján is", de családba kerülne a gyermek.
Az örökbefogadást könnyebbé, gyorsabbá kellene tenni. S az így liberalizált, módosított szabályozás mellett azt kellene csak büntetni, aki az intézményes örökbefogadás, gyermekeladás szabályait megsértve vagy kijátszva követi el e bûncselekményt.
A hivatkozott számú egyezmény 40. cikkének 2/b/II. pontja a bûncselekmény elkövetésével gyanúsított gyermek alapvetõ jogaként említi, hogy védelme elõkészítéséhez a legrövidebb határidõn belül jogszabályban vagy más alkalmas segítségben részesüljön.
A mai gyakorlatban védõ kirendelésére vagy meghatalmazására sokszor a büntetõeljárás késõbbi szakaszaiban kerül sor, annak ellenére, hogy a büntetõeljárás szabályaiból az következik, hogy a fiatalkorú ellen folyó büntetõeljárásban kezdettõl fogva kötelezõ a védelem. Erre egyébként a törvényjavaslat is utal.
Önmagában ez nem oldja meg a problémát, bár fogalmilag eleget tesz az egyezmény elõírásainak. Hathatósabb garanciát jelentene a fiatalkorú részére, ha e javaslat úgy szabályozná, hogy a fiatalkorú védõ jelenléte vagy törvényes képviselõ jelenléte nélkül már a nyomozás során sem hallgatható ki gyanúsítottként. Ezzel közelítenénk a büntetõeljárás bírósági szakának elõírásaihoz, ahol kötelezõ védelem esetén kötelezõ a védõ jelenléte is, nemcsak a kirendelés és az értesítések. Egyébként úgy gondolom, ez felelne meg a hivatkozott számú egyezmény 40. cikk 2/b/III. szakaszainak is.
A törvényjavaslat lehetõvé teszi továbbá, hogy a fiatalkorúak elõzetes letartóztatását javítóintézetben hajtsák végre, elõzetes bírósági határozattal történõ hely kijelölése mellett. A fiatalkorúak elõzetes letartóztatásának javítóintézetben történõ végrehajtása álláspontom szerint felesleges és célszerûtlen is. Az erre szánt pénz elégséges lenne arra, hogy rendõrségi fogdákat, büntetésvégrehajtási intézeteket úgy alakítsanak át, hogy biztosítható legyen az elkülönített fogvatartás, annak körülményei, biztosíthatók legyenek ennek anyagi, személyi, technikai feltételei. Megtakaríthatók a részletezett gépkocsiköltségek a BM részére. S az sem utolsó szempont, hogy a fiatalkorúnak a családdal, a hozzátartozókkal, a védõvel való kapcsolattartása is megnehezedne, ha például egy kecskeméti fiatalkorút budapesti vagy más javítóintézetbe kell vinni.
A fiatalkorú bûnelkövetõk zöme nem abból a pénzesebb körbõl kerül ki, ahol a szülõk tudnák anyagilag vállalni a kéthetente történõ látogatás utazási költségét, vagy tudnák fizetni a meghatalmazott védõt, hogy rendszeresen, heti egy vagy két alkalommal kapcsolatot tartson a letartóztatott fiatalkorúval. Ez tehát az anyagilag rászorultabb rétegeknek a büntetõeljárás céljain túl hátrányt is jelentene. A kirendelt védõnek pedig az adható gépkocsi- költségtérítésbe sem fér bele a védencével való nyomozati cselekményen túli kapcsolattartás.
A javaslat indokolása csak azt tartalmazza, hogy a jelenlegi büntetésvégrehajtási intézmények, rendõrségi fogdák átalakítása is jelentõs költségkihatással járna. De hogy mennyivel, azt pontosan nem rögzíti.
További félelem, hogy a fogvatartás helyérõl való bírói döntést rendõri, ügyészi nyomás befolyásolná és nem zárható ki, hogy az erre vonatkozó rendõri elõterjesztés azon alapulna, hogyha a fiatalkorú gyanúsított beismer, akkor nem szállítják el, és így kedvezõbb a látogatások biztosítása. Ha pedig makacskodik, akkor javítóintézeti fogvatartását szorgalmazzák és ezzel számára a kedvezõbb körülményektõl esik el. Ez lehet, hogy csak egy tipikus ügyvédi félelem vagy bizalmatlanság.
Úgy gondolom, amíg nincs legalább minden megyeszékhelyen javítóintézet, addig az a veszély is fennáll, hogy az eddig is lassú nyomozás határideje tovább nõ, különösen a "foglyos" ügyekben, ahol már eddig sem tudták biztosítani a soronkívüliséget. "Foglyos" ügyben havonta egyszer a gyanusítottal nyomozati cselekményt folytatni - kihallgatás, szembesítés, szakértõi vizsgálat stb. - igencsak lassú ügyintézéshez vezet.
A törvényjavaslat költségkihatásai igen súlyosak, amit egyébként az elõterjesztésbõl részben megismerhetünk. Az ott feltüntetett adatok azonban a szükséges beruházások megvalósításának idõpontjában már nem lesznek elégségesek. A költségek felhasználása céljából megfontolandó a megelõzés, vagyis a rendõrség nagyobb fokú anyagi támogatása. Egyébként az elõterjesztéssel egyet is lehet érteni.
Az elõterjesztésben nagy jelentõségûnek tartom, és az egyéni megelõzés nevelés szempontjából is jelentõs, hogy a bûncselekményt elkövetõ fiatalkorúval szemben mód nyílik a vádemelés elhalasztására, természetesen a pártfogó-felügyelet egyidejû alkalmazásával.
A javaslat a próbaidõ tartamát egy évtõl két évig terjedhetõnek adja meg. Szükségtelennek tartom a korábbi és jelenleg hatályos jogszabály szerinti maximum egyéves próbaidõ módosítását, a két év próbaidõ kiszabásának megengedhetõségét.
Álláspontom szerint köztudomású, hogy a fiatalkorú fiatal korából adódóan könnyelmû, meggondolatlan, esetleg a tetteinek következményeit kellõen nem mérlegelõ személyiség. A fiatalkorúval szemben mindezért nem szükséges a törvény teljes súlyával lesújtani, helyzetét, személyiségét messzemenõ humánummal, emberközelségbõl kell megítélni.
(19.00)
A hatályos rendelkezés szerinti egy év próbaidõ álláspontom szerint kellõ visszatartó erõvel bír, ugyanakkor a hosszabb, alkalmasint kétéves próbaidõ súlyosan nehezíti a fiatalkorú társadalomba való beilleszkedését, alkalmasint pályaválasztását, életútjának elsõ lépéseit is, és ezen traumás helyzet egy életre szólóan tönkreteheti a fiatalkorú személyiségét.
A javaslat szerint a 19. életévét betöltött fiatalkorút a javítóintézetbõl el kell bocsátani, viszont nem szabad lehetetlenné tenni - hogyha úgy kívánja a fiatalkorú -, hogy az intézetben folyamatban lévõ tanulmányait intézeti oktatási helyén befejezze. A társadalomnak nem szabad lehetetlenné tenni a fiatalkorút, elég baj az a számára, amikor az intézeti elbocsátást követõen - az esetek nagyobb részében - teljesen légüres térbe kerül, mert a szabad életben senki sem várja és a hivatalos támogatókon túlmenõen anyagilag senkire sem számíthat.
Tehát ma már a fiatalkorúban megvan az az igény, hogy tanuljon, szakképesítésre törekedjen. Ezen maga szabta feladat befejezésének lehetõségét a társadalomnak megtagadni nem szabad. Természetesen mindezt akként kell szabályozni, hogy a tanuló az intézetben csak tanulás céljából, tanítási idõben tartózkodhat.
A javaslat a javítóintézeti nevelés és a szabadságvesztés találkozása esetén összbüntetésként a szabadságvesztést rendeli végrehajtani. Álláspontom szerint ez fiatalkorú esetében rendkívül szigorú szemléletet jelez, vizsgálandó, hogy erre szükség van-e. Amennyiben a két büntetési nem találkozásáról van szó és azt összbüntetésbe kell foglalni, úgy az kell legyen a megoldás, hogy a javítóintézet idõtartama változatlan maradjon, míg a szabadságvesztés idõtartamát csökkenteni szükséges.
A javaslat 12. §-a az eljáró bíróságokat "fiatalkorúak bírósága" címmel illeti. Ezen megnevezés módosulását szükségtelennek tartom, elegendõnek látnám, miként az a hatályos rendelkezésekben is van, hogy az eljáró bíróságot a jövõben is "a fiatalkorúak ügyében eljáró bírói tanács" megnevezéssel illessék.
A "fiatalkorúak bírósága" megnevezés minden bizonnyal mindenkiben egy külön bíróság létét fogja vélelmezni, miként az a múltban a katonai bíróság vonatkozásában is fennállt. A katonai bíróságok vonatkozásában is akként született a ma hatályos rendelkezés, hogy a megfelelõ megyei bíróság katonai tanácsa jár el, ezért megfelelõnek tartom a hasonló megfogalmazást a jelen törvénytervezetben, nevezetesen: a kerületi vagy városi bíróságok fiatalkorúak bírói tanácsa ítélkezzék a fiatalok ügyében.
Indítványozom a törvényjavaslat elfogadásakor az azonnali hatálybalépés kimondását, illetve rendelkezéseinek azonnali alkalmazását, mert szükségtelennek tartom a javaslat szerinti kihirdetést követõ három hónapra tenni a hatálybalépés idõpontját. A fiatalkorúak vonatkozásában az idõ gyorsabban telik, a változás a fiatalkorú életében, személyiségében fejlõdésének megfelelõen gyorsabb, ezért ügyében mindent soron kívül és azonnal meg kell tenni; a társadalom mentse meg, ami még megmenthetõ.
Az elõterjesztéstõl eltérõen azonban utalni szeretnék arra - ha már a büntetõ törvénykönyvünk rendelkezéseirõl, azok kiegészítésérõl és módosításáról van szó -, hogy ha figyelembe vesszük az ország jelenlegi közbiztonságát, szükséges lett volna a büntetõ törvénykönyv szélesebb körû - úgymond - kiegészítése, módosítása, a büntetési tételek vonatkozásában pedig különösen azok emelése. Naponta hozzák tudomásunkra a sajtóban, a televízióban és a rádióban, hogy az állampolgárok sajnálatára és kárára az élet, a testi épség ellen elõre kitervelten, nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel mennyi-mennyi bûncselekményt követnek el - nem csupán a fiatalkorúak. De szólhatnék a hivatalos személy elleni vagy a csõdbûntettekrõl, a vagyon elleni bûncselekmények körébõl a sikkasztásról, a csalásról, a rablásról, a tartozás fedezetének okozásáról (sic!), a hamis tanúzás bûntettérõl is.
Sajnálom, hogy a kormány szélesebb körben nem tette vizsgálat tárgyává büntetõ jogszabályaink további rendelkezéseit, különösen a büntetési tételek súlyosbítása és szigorítása tekintetében. A közbiztonság jelenlegi helyzetén a jogi szabályozások szigorításával és a közrend védelmét szolgáló rendõr intézkedési jogkörének növelésével is lehetne segíteni.
A rendõrségi törvény szigorú elõírásai megkötik az intézkedésre jogosult és kötelezett rendõr magatartását. A rendõrnek ott és azonnal kell döntenie - jól vagy rosszul - intézkedése mikéntjérõl. Utólag vizsgálni ezen intézkedés jogszerûségét és elmarasztalni a rendõrt, ez egy olyan folyamatot fog elindítani, miszerint a rendõr tartózkodni fog a gyakori, de szükségszerû beavatkozástól. Ezt sportnyelven úgy is mondhatnám: ha visszajátszanak egy tizenegyest a labdarúgópályákon, este már könnyen meg lehet állapítani, hogy az szabályos volt-e vagy szabálytalan. Ez a helyzet a rendõri intézkedésekkel is.
A közrend megszilárdításához nemcsak pénzügyi fedezet biztosításával lehet eljutni, hanem nagyobb állami és állampolgári önfegyelemmel is. Ennek megszilárdítására törekedjen a kormány - ez a tisztességes állampolgárok millióinak érdeke és kívánalma is.
Utalnék talán a büntetési tételek tekintetében az életfogytiglan tartó büntetési tételre. Sajnos, ez is kevés, ahhoz képest különösen, amikor emberéleteket oltanak ki a legszörnyûbb módon. A kormány figyelmébe ajánlom a halálbüntetés bevezetésének vizsgálati lehetõségét. Tudom, hogy megrökönyödést kelt sok szakember körében, de én nem tudom elfogadni azt a megokolást, amelyet a halálbüntetés eltörlése körül megláthattunk vagy megismerhettünk.
Van visszatartó ereje, hiszen Európában jónéhány államban van halálbüntetés... (Dr. Szabó Zoltán: Tessék sorolni õket!) Kérem, aki figyelte a televíziót, az Egyesült Államok elnöke is... (Dr. Szabó Zoltán: Az nem Európában van!)... kilátásba helyezte azon személyek halálbüntetését, akik azt a bizonyos szörnyû tettet elkövették.
Indokolásként el lehet mondani, hogy az egy külön világ, más jogrendszere van, de a magyar közbiztonságot nem szabad feláldozni a nyugati unióba való belépés során, mert nem hiszem, hogy az a feltétele a nyugati világhoz való közeledésünknek, hogy a halálbüntetést a magyar közbiztonság érdekében nem lehet visszahozni. Évszázadok során tapasztalhattuk, hogy Magyarország a végvárakon védte meg Bécset, Párizst, az egész nyugati világot; miért nem jutott eszébe a nyugati világnak, hogy megsegítsék a magyarokat, hogy kevesebb embere vesszen, vérezzen el, vagy fizessenek a zsoldoskatonák életéért?
Ne adjuk fel Magyarországon a közbiztonságot egy uniós elkötelezettség miatt! Én hiszem, hogy vannak olyan külügyeseink, akik sajnálatos módon hogy indokolni is tudják - kellõ tényszerûséggel -, hogy miért szükséges felülvizsgálni Magyarországon a halálbüntetés visszaállítását. Van visszatartó ereje, és az állampolgárok túlnyomó része ezt kívánja. Márpedig ennek a parlamentnek, ennek a kormánynak elsõsorban az állampolgárok érdekeit kell számon tartani, azt kell figyelembe venni és annak kell prioritást adni, nem pedig az uniós elkötelezettségünknek.
(19.10)
Hisz az Unió államainak némelyikében is van halálbüntetés. Az a közbiztonság, ami ma Magyarországon van, elfogadhatatlan.
Miután az elõterjesztésbõl nem tûnt ki, hogy a büntetõ törvénykönyv módosítása, kiegészítése esetén a kormány milyen további intézkedéseket kíván tenni, ezért hívtam fel a kormány szíves figyelmét közbiztonságunk biztosítására. Köszönöm szépen. (Taps.)