BÁRSONY ANDRÁS (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Országgyûlés! A Magyar Köztársaság külpolitikájának három alappillére, jóllehet újra lett fogalmazva az új kormány megalakulásakor, nem újdonság a magyar közvélemény számára. Ezeket az alapértékeket nem egy másodperc alatt, valamely kormány megalakulásakor vagy valamely választás eredményének kihirdetésekor fogalmazták meg. Ezek az alapértékek a magyar külpolitikát nem is négy vagy öt éve jelzik. A magyar külpolitika hosszú idõn keresztül formálódott és formálódik továbbra is, nem tekinthetünk el annak a nemzetközi környezetnek a hatásaitól, amelyben Magyarország népe, a magyar nemzet él és dolgozik.
Úgy gondolom, hogy ennek a mai politikai vitanapnak nemcsak a kormány külpolitikája a témája, hanem témája kell legyen az is, hogy mit tehet a Magyar Köztársaság parlamentje, mit tehetnek a Magyar Köztársaság parlamentjében helyet foglaló képviselõk annak érdekében, hogy elfogadtassák a közösen kialakított külpolitikai célokat mind az ország határain belül, mind az ország határain kívül. Ha van külpolitikai konszenzus Magyarországon, márpedig ez az elmúlt jó néhány évben mindig és mindenkor elhangzott, akkor úgy gondolom, hogy az alapvetõ célok tekintetében nincs olyan politikailag jelentõs erõ Magyarországon, amely ezeket az alapvetõ célokat kétségbe vonná. Kérdés persze, hogy a célok elérésének útjaiban van-e politikai konszenzus.
Úgy gondolom, hogy itt taktikai és stratégiai különbségek már vannak a parlamentben helyet foglaló pártok között. Azt azonban látni kell és érzékelni kell, hogy ennek a konszenzusra való törekvésnek mindenképpen területe a külpolitika, a politikacsinálásnak a parlamenti dimenzója. Én ezért igazából ezzel szeretnék foglalkozni, a közös felelõsségünkkel szeretnék foglalkozni, mert úgy gondolom, hogy a kormány felelõsségét, a köztársaság parlamentje által választott kormány felelõsségét illetõen Kovács miniszter úr expozéja világosan fogalmazott, és nyilvánvalóan a válaszában is erre fog kitérni.
Az európai politikai színtéren sok olyan nemzetközi szervezet mûködik, amelyben a Magyar Köztársaság parlamentjének képviselõi teljes joggal vagy megfigyelõi státusban helyet foglalnak. Ennek a politikai konszenzusra törekvésnek egyik ékes jele volt az, amikor az új kormány megalakulását követõen a nemzetközi testületekbe delegált magyar delegációk összetételénél nem a kialakult parlamenti számarányokat vettük figyelembe, hanem azt, hogy valamennyi párt kifejthesse álláspontját a nemzetközi fórumokon. És ennek azért van jelentõsége, mert illusztrálni kell azt, hogy a magyar külpolitika nem egyszerûen egy kormány sajátja, hanem az a Magyar Köztársaság parlamentjének sajátja.
Ebben a vonatkozásban mindenképpen külön kell szólni az Európa Tanácsról, az Európa Tanács parlamenti közgyûlésérõl, mert meggyõzõdésem szerint, jóllehet minden példa sántít egy kicsit, de az elõszoba példája az európai teljes integráció elõszobájaként mindenképpen ebben összefüggésbe hozható.
Amikor együtt dolgozunk Európa döntõ többségének választott parlamenti képviselõivel, akkor látnunk kell, hogy ebben a parlamenti közgyûlésben kifejtett álláspontunk kétszeresen meghatározó. Illusztrálja azt, hogy miközben teljes integrációra törekszünk Európa nyugati felével, aközben e céljaink nem irányulnak más országok ellen, hanem éppen elõsegíti a magyar parlamenterek tevékenysége más országok integrációs törekvéseit is. Hozzátéve és fenntartva azt a lehetõséget, hogy ezek csak közösen vállalt értékek mentén valósulhatnak meg.
Meggyõzõdésem szerint vannak a magyar külpolitikának e tekintetben bizonyos adósságai. És az adósságok között bizony európai konvenciók ratifikálásának elmaradását kell megemlíteni, mert bár korábban a magyar kormány ezeket az egyezményeket már aláírta, ratifikálásukra csak az elkövetkezendõ hónapokban fog sor kerülni. Ennek nem az az üzenetértéke, hogy bárki bárkinek szemrehányást tegyen, hanem az, hogy azokat az értékeket, amelyeket külpolitikánkban képviselünk, a Magyar Köztársaságnak házon belül is, bocsánatot kérek a profán kifejezésért, az ország határain belül is érvényesítenie kell. És itt mindenképpen gondolok nem utolsósorban a nyelvi chartára, amelynek ratifikációjára az elkövetkezendõ idõszakban fog sor kerülni.
Ezekben a testületekben politizálásunk az európai integrációs törekvéseink próbakövének tekinthetõ tehát. Nem mindegy, hogy hogyan foglal állást a magyar parlament az európai integrációs szervezetek kibõvítése vitájában, hogyan foglalunk állást a tekintetben, hogy támogatjuk-e Közép- és Kelet-Európa többi országának integrációs törekvéseit.
Elvi álláspontunk az kell hogy legyen, hogy az emberi jogok tiszteletben tartása minden tagállam, minden leendõ tagállam számára kötelezõ. Meggyõzõdésünk szerint csak ebben a környezetben lehet politikai értelemben vett integrációról beszélni Európában.
Az európai politikai integrációnak egyik sarokköve az elkövetkezendõ években az Európában újra és idõrõl idõre felmerülõ rasszizmus, idegengyûlölet, intolerancia és antiszemitizmus elleni küzdelem. Nemcsak azért, mert ezekben az integrációs szervezetekben ez napirenden szereplõ téma, hanem mert az európai közvélemény számára teljesen nyilvánvalóan elfogadhatatlan törekvések elleni harc közös érdek. És ha egy ország, a politikai közvélemény ezt nem hajlandó felvállalni országon belül is, hiteltelenné válnak törekvései országon kívül.
Úgy gondolom tehát, hogy e tekintetben a magyar külpolitika és a belpolitika céljai teljes mértékben nemcsak hogy egybe kell hogy essenek, hanem a cselekvése tekintetében is azonos hullámhosszon kell hogy legyen.
Az európai gazdasági integráció tekintetében 1996-97 mérföldkõ lesz. Mérföldkõ lesz a maastrichti egyezmény felülvizsgálati konferenciája kapcsán. A magyar jogalkotásnak, a magyar integrációs törekvéseknek nemcsak a mai maastrichti szerzõdések szerinti standardek elérése kell hogy a cél legyen, hanem teljesen nyilvánvaló, fel kell készüljön arra az idõszakra, amely a tagállamok számára, a mai európai uniós tagállamok számára is újat hoz majd '96-'97 után, és ez legalább annyi elõnyt jelent Magyarország számára, mint amennyi nehézséget. Tudniillik nem egy standard állapot az elérés célja, hanem az a cél, hogy együtt tudjunk a '96-'97 utáni új Európai Unió tagjaivá válni.
(10.30)
Nem szeretnék olyan témákat megpendíteni, amelyeket frakcióm tagjai további hozzászólásokban említeni fognak, de kénytelen vagyok reagálni két dologra.
Az egyik az a drámai hangvétel, amelyet az imént hallottunk. Úgy gondolom, történelmi elemzésekkel nem vagyok hivatott errõl a pulpitusról vitatkozni. Egy dolgot azonban szeretnék leszögezni: a Magyar Köztársaság számára a demokrácia játékszabályai a szomszédos országokhoz fûzõdõ viszony tekintetében az egyetlen járható utat jelentik. És bármilyen kritikus helyzet legyen is a szomszédos országokban, teljesen nyilvánvaló, hogy ezekben az országokban a magyarságnak a parlamentekben legitim képviselõi vannak, ezek a képviselõk az adott ország politikai kultúrájának részét képezik - meggyõzõdésünk szerint tehát a helyzet valóban nehéz, de korántsem drámai abban a tekintetben, hogy az európai politikai életben bárki kétségbe vonhatná ezeknek a szervezeteknek valamifajta legitimációját, vagy akár kétségbe vonhatná azt a reális törekvésüket, hogy igenis, az autonómia meghatározott elemei az európai normák szerint ezekben az országokban is kötelezõen kialakítandók.
Az európai kisebbségi keretegyezmény politikai elemzõk, médiaszakemberek szerint talán gyenge. Meggyõzõdésünk szerint lehet minõsíteni "kevésbé jó"- nak, és lehet egyéb szavakkal is illetni, egy dolog azonban biztos: az elsõ olyan egyezmény, amely jogi kötelezettségeket jelent az aláíró és késõbb az egyezményt ratifikáló országok számára. Szomszédaink - velünk együtt - ezt a keretegyezményt aláírták. Meggyõzõdésünk szerint a magyar parlamentnek elsõként kell ratifikálnia, ezzel is illusztrálva azt a törekvését, hogy európai normák szerint kívánja rendezni a határon túl élõ magyarok sorsát.
Tisztelt Országgyûlés! Meggyõzõdésünk szerint a Magyar Köztársaság külpolitikája az egyetlen lehetséges külpolitikai irányzat, amelyet Európának ebben a térségében Magyarország felvállalhat. (Dr. Kövér László: Szerinted!) Engedjék meg, hogy hadd idézzek ezzel kapcsolatban egy korábbi parlamenti vitanapon elhangzott kijelentést: "És ami a kormányzat felelõsségét illeti, természetesen a kormány felelõs a külpolitikáért egészében, úgy, ahogy van, mint ahogy a belpolitikáért és a gazdaságpolitikáért is felelõs. Baj akkor keletkezhet, hogyha a kormányon kívül álló erõk kezdenek önálló külpolitikát folytatni, amely nincs összhangban a kormányzat külpolitikájával."
Lehet ezt a véleményt vitatni - hozzá kell tennem, hogy ez az elõzõ kormányzat felelõs külpolitikai álláspontjának volt tekinthetõ. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)