CSÓTI GYÖRGY (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Több képviselőtársunk, így Szűrös Mátyás és Darvas Iván is említette, hogy a kormánykoalíció soraiból kevesen támogatják a szerződés ratifikálását. Nem így van ez - tisztelt képviselőtársaim -, majd a szavazás után nézzék meg, hogy hányan támogatják. Úgy gondoljuk azonban, hogy miután a támogatók nyugodtak és biztosak abban, hogy egy jó ügyet támogatnak, hogy ez a legjobb megoldás, ami most elképzelhető, ezért nem akarják a vitát végtelenségig folytatni. Meghallgatjuk azokat az érveket, illetőleg azokat az aggodalmakat, amelyek képviselőtársainkban keletkeztek, és nyilvánvalóan a kormányzat megfelelő választ fog adni, és már adott is a bevezetőben ezekre az aggodalmakra. De azért folyik vita a kormánykoalíción belül, Mizsei Béla képviselőtársam is említette tegnap éjszakába nyúló koalíciós frakcióülésen, és már korábban is, tehát szó sincs arról, hogy mi erről a kérdésről ne vitatkoznánk és ne beszélnénk sokat. Másrészről szeretném azt is leszögezni: meggyőződésem, hogy mindenki, aki hozzászól ehhez a vitához, jó szándékúan teszi, attól az érzéstől áthatva, hogy honfitársaink, illetőleg azoknak a kisebbségbe jutott magyaroknak, akik a határokon kívül élnek, sorsán javítsanak, vagy segítsenek, felelősségérzettel rendelkező felszólalások vannak. Másképpen értelmezik a szerződés bizonyos pontjait, más felfogásban közelítik meg, ebből adódnak a különbségek. Természetesen néha a hangnem nem politikus és nem diplomatikus. De hát sajnos, még nem vagyunk olyan profik, mint a kontinensünk nyugati felén élő képviselőtársaink. De ezt csak azért szögeztem le bevezetésben, mert én abban is biztos vagyok, hogy az a módosító javaslat, amelyet Zétényi Zsolt és társai terjesztettek be, ugyancsak ettől a felelősségérzettől áthatva került az asztalunkra, és a legjobb szándékkal tették, hogy segítsenek a Kárpátalján élő magyarságon, vagy általában a határainkon kívüli magyarságon. De úgy érezzük, meggyőződésünk, hogy felesleges ez a módosító javaslat. Egyetlen pontja sem mutat túl azon a szerződésen, amelyet 1991. december 6-án a magyar miniszterelnök és az ukrán elnök aláírt. Miért nem? Az egyik része a javaslatnak arról szól, hogy a szerződésbe - miután azt javasolja, hogy újratárgyalja a Kormány a szerződést - építsenek be olyan elemeket a kisebbségi nyilatkozatból és annak jegyzőkönyvéből, amelyek egyértelművé teszik, hogy a kisebbségvédelmet Ukrajna kormánya garantálja. Kérem szépen, azzal a ténnyel, hogy a 17. cikkben hivatkozik az egész nyilatkozatra és annak jegyzőkönyvére, és azt a szerződés részének tekinti, megtörtént az egész beemelése tulajdonképpen a szerződésbe. Hát ezért nem kell újratárgyalni. Azért sem kell újratárgyalni, amint a másik indokolás hozza, a másik javaslat, hogy Helsinkivel összhangban legyen ez a szerződés. Összhangban van ez a szerződés Helsinkivel, hiszen azt mondja ki a 2. bekezdés második mondata, hogy erőszakos határmódosításról mondunk le. Mert ez így értelmezhető. Tudom, Zétényi Zsolt másképp értelmezi. De én nem tudom másképpen értelmezni ezt. Nem tudom úgy értelmezni, mint ő, hogyha követelés szót írok le, és a követelésemet olyannal szemben támasztom, aki kijelenti határozottan és konzekvensen, hogy ennek a követelésnek soha nem fog eleget tenni, de legalábbis most nem, amíg ez a legalábbis most állapot van, addig ez a követelés csakis erőszakos úton történhet, illetőleg valósulhat meg, és erről mondunk le, és ezért van összhangban a helsinki alapokmánnyal ez a szerződés. Szeretnék egynéhány észrevételt tenni általánosságban a nemzeti kisebbségek védelmével kapcsolatban, és speciálisan konkrétan a magyar kérdéssel kapcsolatban. Hatpárti konszenzus van ebben a Parlamentben arról, és Európa-szerte elfogadott ez az elv, hogy Közép- és Kelet-Európában a kisebbségi kérdést határmódosításokkal nem lehet megváltoztatni. Nézzen az etnikai térképre az, aki ezt nem hiszi el, és gondolkozzon el, hogy Erdélyben egyik falu román, másik falu magyar. Igaz, hogy van egy tömbben is magyarság. Igaz, hogy máshol is vannak tömbökben magyarok. De a jelentős részük szórványban él. És ez érvényes más népekre is, nemcsak a magyarságra. (17.30) Tehát etnikai határokat húzni nem lehet. Éppen ezért - mint más képviselőtársaim is már hivatkoztak erre - a kisebbségi kérdés megoldása csak akkor válik lehetővé, hogyha a határok eltűnnek, vagy legalábbis szimbolikussá válnak. Efelé kell mennünk. Ezért is fontos számunkra az európai integrációs folyamatban való részvétel, hogy tagjai lehessünk annak az Európai Közösségnek, amelyen belül már határok nem akadályozzák emberek, eszmék mozgását, és így a kisebbségek problémájának, ha nem is a feltétele, de a szükséges feltétele megteremtődik, és a lehetősége annak, hogy a kérdés megoldódjon egyszer s mindenkorra. Ez az egyetlen út áll előttünk. Mi van akkor, hogyha a határok lebegtetésével akarunk esetleg kicsikarni a szomszédainktól valamiféle eredményt? Én úgy gondolom, hogy ez sehova nem vezet, mert nekünk most kell megmenteni a magyarságot ott. Most kell biztosítani nekik a létfeltételt, a megmaradáshoz való feltételt, mert ha ezt nem tesszük, hiába lesz majd valamikor évtizedek múlva esetleg valamiféle lehetőség, valami békés lehetőség, amelyről néhányan álmodnak - szeretném megjegyezni, hogy az álmokat mindig a realitásokkal kell összhangba hozni ahhoz, hogy abból politika is lehessen -, akkorra már nem lesznek ott magyarok, mert vagy asszimilálódni fognak, vagy elhagyják szülőföldjüket. Tehát olyan országgal szemben, amely garanciát ad arra - és Ukrajna garanciát adott arra -, hogy a kisebbségek védelmét biztosítja, és ez a tendencia érezhető, számos példa elhangzott itt, nemcsak a magyar zászlók és a magyar nyelv, hanem sok más példa is, ami a tendenciát mutatja; igenis biztató Ukrajnában, és igenis ezt a tendenciát a tárgyalások során közös erőfeszítéssel, a magyar diplomácia egyik sikerének tekintve érhettük el. Szeretném azt elmondani, hogy nagyon távolról indult ez az együttműködés, illetőleg ez a szerződéskötés. Szeretném felemlíteni egy emlékemet, ami nagyon tanulságos volt számomra. 1991 áprilisában Kijevben voltam a külügyi bizottsággal, és ott természetesen beszéltünk a kisebbségi kérdésről. A bevezetőben ukrán tárgyaló feleink, az ukrán külügyi bizottság tagjai nagy lelkesedéssel mondták, hogy kisebbség: mindent megadunk, természetesen nincsen probléma, mi a kisebbségekkel szemben semmiféle ellenérzéssel nem rendelkezünk. Amikor azt kérdeztem, hogy hány magyar tagja van az ukrán parlamentnek, akkor tanácstalanul egymásra néztek és azt mondták: magyar? - hát itt mindenki ukrán, mi az, hogy magyar? Ezt azért mondom csak el, mert erről az állapotról indult el az ukrán diplomácia és ukrán politika, és ezt én most nem bántó szándékkal és elmarasztaló módon mondom. Természetes, hogy akkor Ukrajnában, az internacionalista szovjet keretek közé szorított Ukrajnában az emberek nem tudták Kijevben, sokan egyszerűen nem tudták, hogy vannak magyarok Kárpátalján. A politikusok sem tudták, akik akkor a parlamentben vagy a külügyi bizottságban voltak. És attól vezetett el az az út - viszonylag rövid idő alatt -, hogy egy ilyen szerződést, egy ilyen kisebbségi megállapodást köthettünk, és abban a nagy fejlődésben, amely az ukrán politikában ezen a területen végbement, abban nem kis része van annak a tárgyalássorozatnak, amelyet Magyarországgal folytattak. Úgy gondolom, hogy az a megállapodás, amely ratifikálás céljából az asztalunkon fekszik, példaértékű lehet egész Európában - az is. Az én tudomásom szerint egyetlenegy van: az osztrák megállapodás, amely hasonló vagy esetleg ennél jobb megoldást tartalmaz Dél-Tirol esetében, semmi más. Semmilyen más hasonló megállapodással én még nem találkoztam. A másik része a módosító javaslatnak, amelyről szó van, hogy tárgyaljuk újra. Ez azért elfogadhatatlan, mert minden tárgyalás, amit eddig folytattunk, azt bizonyította, hogy ezen túlmenni, amit itt elértünk, ebben a szerződésben - nem lehet. Tisztelt képviselőtársaim! Nem tudom, hogy miért gondolja valaki azt, hogy a magyar kormányzat nem tett meg mindent annak érdekében, hogy elérje a maximumot. Igenis, hogy megtett. Azt hiszem, nem kell bizonyítanom, hogy ez a kormányzat nemzeti elkötelezettségű, és ez a kormányzat kezdettől fogva hirdette a határainkon túli magyarság érdekeinek a képviseletét. Úgy gondolom, hogy egy új tárgyaláson nem lehetne több eredményt elérni, mint amit most elértünk - és ez az eredmény nem is kevés. Ukrajna tudniillik nem akarja megváltoztatni - és ő kérte ezt a kitételt, a második cikkelynek a második mondatát, hogy kerüljön be a megállapodásba. Milyen alapon várjuk akkor azt, hogy ezt megváltoztassa, amikor a másik oldalon - és erről már szintén sok szó esett - minden garanciát megad a kisebbségi magyarság érdekében. Zétényi Zsolt képviselőtársam azt mondta, hogy a külügyi bizottság megváltoztatta a véleményét. Ez nem felel meg a valóságnak. Nyilván azért mondta ezt, mert nem volt ott a bizottsági ülésen. Amikor először tárgyalta a bizottság, akkor azért adta vissza a Külügyminisztériumnak, mert szeretett volna részletes felvilágosítást kapni a szerződés hátteréről. Semmiféle állásfoglalás nem történt, hanem kértük a Külügyminisztériumtól: a szerződéskötés hátterét szíveskedjen részünkre elmondani, illetőleg bennünket tájékoztatni. Ez megtörtént. Ezután következett be a külügyi bizottságnak az állásfoglalása, amely meghatározó volt: egy tartózkodás és egy ellenszavazat mellett a külügyi bizottság támogatta. Még egy egészen rövid kitérőt szeretnék tenni, illetőleg nem is kitérőt, hanem összhangban az előzőekkel, a hatpárti konszenzussal. Szeretném emlékeztetni képviselőtársaimat, hogy ebben a Házban 1990-ben, a trianoni békeszerződés évfordulója kapcsán történt egy olyan nyilatkozat, amelyet mind a hat párt aláírt - és teljes egyetértés volt ebben a Házban -, amely a következőket mondja. Engedjék meg, hogy két mondatot idézzek ebből. "A létrejött határokat igazságos vagy igazságtalan mivoltuktól függetlenül a jelenlegi európai stabilitást meghatározó realitásnak tekintik. Megerősítik a határok erőszakos megváltoztatásának tilalmát. Ugyanakkor hazánk elvárja a határainkon túli magyarság egyéni és kollektív kisebbségi jogainak teljes körű biztosítását. Az aláíró pártok olyan világ mellett kötelezik el magukat, amelyben az államhatárok elveszítik korlátozó jelentőségüket, megvalósul a népek és a nemzetek, a kisebbségek és az anyanemzetek, országok és politikusai közötti kapcsolatok szabadsága." - Elnézést, hogy ilyen gyorsan olvastam. Én azt gondolom, hogy ez a szerződés, amely itt most ratifikálásra vár, ennek a nyilatkozatnak a szellemében is született. Úgyhogy én azt kérem tisztelt képviselőtársaimtól, hogy ezt a módosító javaslatot ilyen értelemben és ezért ne fogadja el. Ugyanakkor azt kérem tisztelt képviselőtársaimtól, hogy a szavazáskor a lehető legnagyobb mértékben foglaljon állást a Ház az "igen" mellett, mert úgy gondolom, hogy az a felelősségérzet, amellyel rendelkeznünk kell, csakis ennek a megoldásnak az irányába hathat. Az elmondott okok - nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni a keleti nagyhatalom megítélésével, jóindulatával, annak esetleges megfordulásával kapcsolatban, azzal kapcsolatban, hogy mi vár a magyarságra akkor, hogyha nem lesz megállapodás a két ország között - konkrétan a kárpátaljai területen. Én úgy gondolom, hogy azzal zárhatom be a hozzászólásomat, hogy ez a realitás tisztelt képviselőtársaim, és a jelen helyzetben ez a legjobb megoldás. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)