TartalomElõzõKövetkezõ

DR. ANTALL JÓZSEF miniszterelnök: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõház! Tisztelt Képviselõ Úr! Köszönettel megkaptam november 19-én kelt interpellációját. Kormányzati álláspontom az, hogy minden olyan interpellációra, ami egyértelmûen vagy nagy mértékben kapcsolódik valamelyik miniszter feladatköréhez, mindig az illetékes miniszter adja meg a választ, illetve a Kormány egyetemleges felelõssége következtében az erre kijelölt miniszter válaszolhat. Képviselõ úr interpellációjára mégis személyesen válaszolok, mert annak szövege mûfajilag nehezen sorolható be az interpellációk szokásos kategóriájába, és nem kívántam minisztertársaimat nehéz helyzetbe hozni. (Derültség.) Képviselõ úr életútja, magatartása, a megszenvedett évek arra sarkallnak, hogy e mûfajon kívüli felszólalásra mégis interpellációként kíséreljek meg válaszolni. Azt azonban le kell szögeznem - minden jó szándékom ellenére -, hogy aligha leszek képes csekély tehetségem mellett megfelelõ színvonalú választ adni arra, amit kérdezett. 1. A miniszterelnöki jogkört a magyar Alkotmány meghatározza, ezért errõl sem többet, sem kevesebbet nem kívánok mondani. A választás révén lehetségessé vált Magyarország parlamentáris kormányzása, és az egykori kommunista országok közül jelenleg egyedül ez a Kormány mûködik, amelyik 1990 májusa óta tölti be hivatalát. Ha ez az ország stabilitásához hozzájárult, ezzel gazdasági, társadalmi, politikai fejlõdésünkhöz, elismertségünkhöz a világban, akkor ezt szerényen sikernek tartom. 2. Nem felel meg a valóságnak az a megállapítása, hogy a koalíciós Kormány megalakulása lassan történt 1990. május 2-a és 23-a között. Ha fellapozza a korabeli újságokat, akkor ezt az ellenzék egyes politikusai részérõl ugyancsak olvashatja, mintegy politikai kritikaként - amit természetesen úgy kellett vennem az ellenzék részérõl, ahogy vettem is. Hozzáteszem, hogy a parlamentáris demokráciákban ez a rövid idõszak a Kormány megalakításánál nemhogy egy rendszerváltozás esetében, de még egy kormányváltozás esetében is rövid idõnek tûnik. Megtekinthetõ az osztrák kormány megalakításának idõszaka, ami sokkal hosszabb ideig tartott, vagy a Kohl-kormány újjáalakítása - nem kívánom elsorolni: ez evidencia. 3. Aligha lenne mód arra, hogy az MDF és az SZDSZ között megkötött megállapodást - ma már erre több utalás történt -, a kétharmadot igénylõ törvények többségének csökkentésérõl és az ehhez kapcsolódó egyéb kérdésekrõl e helyen bármilyen értelemben részletesen elemezzem. Ma is az a véleményem, hogy e lépéssel helyesen cselekedtünk, és hozzájárultunk az ország stabilitásához. Erre éppen úgy vonatkozik, mint a kerekasztal-tárgyalásokat követõ megállapodásra 1989-ben: e politikai megállapodások nélkül nem sikerült volna Magyarországon a békés átmenet végrehajtása, és fõleg azon politikai és külpolitikai körülmények között, amelyekben éltünk. Vállalom - nem én mondtam, képviselõ úr mondta más vonatkozásban - akár a jelenben, akár az utókor elõtt ebben játszott szerepemet. E politikai megállapodások a törvényekben, az Alkotmányban kaptak jogi megfogalmazást - és ma is ez érvényes. 4. Teljesen érthetetlen számomra - és értelmezhetetlen - azon megállapítása, hogy tisztáldozatként Maróti László Ferencet feláldoztam a Parlamentbe cipõkanállal besegített Haraszti Miklóssal szemben. (Derültség.) Nincs elég fantáziám ahhoz, hogy e tekintetben a Kormány vagy a személyes szerepemet érzékeljem - bár Öveges József volt a matematikatanárom -, mégis a szavazatok összeszámlálásában nem vettem részt, sem azok újraszámolásában, így semmiféle személyes szerepem ebben a kérdésben nem volt, és nem lehetett. Õszintén örültem volna annak - hasonlóan bármelyik párthoz -, ha saját pártom, az MDF képviselõjelöltje került volna be a Parlamentbe. Kivételt ez alól még Haraszti Miklós személye sem jelentett volna + (Derültség.) + , de minden képviselõtársam iránt számomra kötelezõ megbecsülése mellett tevékenysége, mûködése, személye különösképpen nem lopódott be a szívembe. (Derültség a jobb oldalon.) Ennek következtében nem hiszem, hogy tisztáldozatra vállalkoztam volna, vagy a cipõkanál egyik tartója lettem volna. 5. Nem tudok egyetérteni azzal, hogy mindent a szõnyeg alá söpört volna az Országgyûlés vagy a Kormány. Köszönöm azokat a szavait, amelyekben - ha jól értem - a rágalmakkal szemben véd meg. Ugyanakkor nem érzem feladatomnak, hogy az ellenzék magatartásával válaszomban foglalkozzam. Azzal sem, hogy partnernek vagy cinkosnak megfelelõek-e, ahogy képviselõ úr fogalmaz. Én politikai versenytársaknak, politikai ellenfeleknek tekintettem mindenkor a Parlament ellenzékét, amelyikkel tisztességes körülmények között, egy adott politikai helyzetben, az ellenzék és a kormánypártok természetes viszonya szerint igyekeztem a kapcsolatot tartani. Nem rajtam múlott, hogyha ez nem minden esetben sikerült. 6. Köszönöm, hogy felhívta a figyelmet október 19-ei felszólalására. A Kormány eddigi mûködésérõl és módszerérõl az Országgyûlés külön vitát rendezett. A magam részérõl a kormányzat ott elhangzott álláspontját, illetve megjelentetett kiadványunkat tartom irányadónak, amit természetesen az ellenzék nem kell, hogy pozitívan értékeljen. Meggyõzõdésem, hogy az 1990. évi választáson kapott megbízatásunknak, a letett eskünknek megfelelõen tettünk eleget, és teszünk eleget a jövõben is. 7. Azon megállapítására, hogy 1991. június 30-ától érvénytelen minden választás elõtti és Parlamenten kívüli paktum, azt válaszolom: érvényes az, ami a mai hatályos törvények részét képezi. Minden olyan politikai vádaskodás, minden olyan politikai megállapítás, mintha Magyarországon bárki valamiféle paktumot kötött volna a hatalom átmentésére vagy egyéb politikai célzattal - ahogy azt egyes külföldön megjelent lapokban olvashatták, amit egyesek Magyarországon is terjesztenek - nyilván nem felel meg a valóságnak. (15.10) 8. Az államadósság, illetve annak kezelése kérdésében a Kormány álláspontja ismert, és ez legjobb tudomásom szerint egyezik az Országgyûlés többségének állásfoglalásával. Lassan a végére érek. Nem könnyû, kérem szépen, ezt rendszerbe szedni. (Derültség.) 9. Messzemenõen nem értek egyet, és mélyen sajnálom kétségbeesettségét a Kormány külpolitikáját illetõen. Úgy gondolom, hogy Magyarország külpolitikája mind általában, mind pedig a határon túl élõ magyarságot illetõen józan és határozott magatartáson alapul. Számtalanszor ért az a vád, sajnálom, hogy a Parlament tagjai között is ülnek olyanok, akik ma is hajlandók még félremagyarázni azt, amit akkor mondtam, amikor hangsúlyoztam, hogy 15 millió magyar - ahogy idézni szokták - miniszterelnöke kívánok lenni; csak elfelejtik, hogy 10 millió magyar állampolgárságáról beszéltem és érzésekben stb., nem kell itt elismételnem, ez is a szokásos, sajnálatos, úgynevezett - nem szeretem a szót - csúsztatások közé tartozik. De azt, hogy a határokon túl élõ magyarságért nem tettünk volna meg mindent, ez a vád bennünket, úgy érzem személy szerint is, nem szokott érni. Tessék túllépni a határt és beszélni magyarokkal. Õszintén sajnálom, hogy - idézem - az MSZMP ingoványra vezetõ politikájával azonosítja Kormányom külpolitikáját, és azt ily meg nem érdemelt sikerekkel díszíti - mármint a régi MSZMP - külpolitikáját. Meggyõzõdésem szerint az elmúlt esztendõkben mi is tudtuk azt, hogy mit kell tenni, és tettük azt, amit meg lehetett tenni. Nem bocsátkozom külpolitikánk magyarázatába. Utolsó kérdés, 10. Végül azon felhívása, hogy hirdessem meg az alkotmányozó nemzetgyûlést, nemcsak az érvényes Alkotmánnyal ellenkezik, hanem kívül esik a jogkörömön. Egyébként 1988-89-ben az átmenet idõszakára elképzelhetõnek és helyesnek tartottam volna a magyar történelemben többször megismételt formában egy ilyen átmeneti idõszakra szóló nemzetgyûlés összehívását, amely gyorsabb jogalkotással - gyorsabb és felületesebb jogalkotással -, intenzívebb intézkedési rendszerrel mûködhetett volna. Ez egyébként nyilvánosan annak idején a Magyar Demokrata Fórum programja volt. De a magyarországi átalakulás 1989-90-ben és a kialakult nemzetközi helyzet és környezetünk helyzete más utat mutatott, aminek a helyességét a történelem fogja eldönteni. Úgy gondolom, a történtek után, a választások után a jelen Országgyûlés mellett errõl ma már nem lehet beszélni. Bízom abban - képviselõ úr személye, hangsúlyozom: életútja, börtönévei, s magatartása alapján -, hogy bizalma növekedni fog az elkövetkezõ idõkben, s mindenképpen köszöntöm aggódó felelõsségét, amivel interpellációját megindokolta. Köszönöm. (Taps.)

Homepage