TartalomElõzõKövetkezõ

DR. ANTALL JÓZSEF miniszterelnök: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azért kívántam jelentkezni és felszólalni, mert egyrészt többször hivatkoztak a korábbiakban az általam írottakra, másrészt kötelességem - mint a jelenleg hatályos törvényben elõterjesztõként megjelölt miniszterelnöknek - állás foglalni. Nem kívánok most a médiaügy egészére, a tegnap lezajlott vitára visszautalni. Nem ok nélkül nem szólaltam tegnap meg, noha igazán klasszikusokhoz hasonlóan - amit nem érdemlek meg - visszamenõleg idézett Deutsch Tamás is tõlem, úgyhogy a tegnapi vitához most sem kívánok szólni, kizárólag a köztársasági elnök úr törvényjavaslatának az elõterjesztésére vonatkozóan. A köztársasági elnök úr 11-én írt egy levelet, amely szerint "kész az úgynevezett médiaügy megoldása érdekében bármiféle egyeztetésre" - idéztem. Ezt követõen kaptam kézhez a jelenleg tárgyalt médiatörvény-javaslatot, amit az elnök úr a tegnapi napon beterjesztett. Nagyon röviden csak azon sajnálatomat szeretném kifejezésre juttatni, hogy egyáltalán a magyar alkotmányosságban - a köztársasági elnöki intézmény, a kormányzat és a parlamentáris rendszerünk megszilárdításának, annak jó mûködése érdekében kifejtett tevékenységünk ellenére - ilyen sajátos rövidzárlatok következhetnek be, mint ami az elmúlt idõszakban történt. Mondom ezt azon az erkölcsi alapon, hogy a nemzeti kerekasztal-tárgyalásokon egyike voltam azoknak, akik a köztársasági elnöki intézmény szilárd közjogi intézményként való megjelenítéséért küzdöttek, a köztársasági elnöki intézménynek nemcsak a magyar hagyományokba illeszkedõ, hanem egy jól mûködõ parlamentáris demokrácia keretében mûködtetendõ államfõi tisztségnek tekintették. Nem tartoztam azok közé, akik vicces köztársasági elnököt szerettek volna. Nem tartoztam azok közé, akik gyenge, középerõs és egyéb nehézsúlyú vagy pedig súlyemelõknél feltétlenül helyes kategorizálásokat kívántak, hanem azok közé, akik nem értettek egyet, hogy csak az Elnöki Tanács visszahívásáról legyen szó vagy egyéb más elgondolásokról. Ezt azért szerettem volna kifejezésre juttatni, hogy a közjogilag tisztázott, a nemzet, az ország, az állam képviseletét mindenképpen kifejezésre juttató klasszikus köztársasági elnöki intézmény híve vagyok - nehogy valaki bármi mást mondjon vagy képzeljen, és ezt továbbra is fenntartom. A másik, amit még bizonyos értelemben visszatekintésként kell elmondanom: 1989-ben is szomorúan tapasztaltuk - gondolom, nemcsak a mi ellenzéki oldalunkon -, hogy a sarkalatos törvények számos pontjában jól haladtunk, alapvetõ kérdéseket meg tudtunk oldani a szakbizottságokban - utalok például az alkotmányjogi bizottságra -, ugyanakkor a sajtó- és ezeket a kérdéseket tárgyaló ügyeket viszont nem tudtuk megállapodásra, tehát az általunk aláírt, két szervezet által alá nem írt 1989. szeptemberi megállapodásig elkészíteni. Akkor már bizonyos aggállyal láttam, hogy milyen erõk, milyen elgondolások - ha úgy tetszik -, milyen kóros jelenségek mutatkoznak meg abban, hogy a legnehezebb közjogi kérdéseket meg tudtuk oldani a kerekasztal-tárgyalásokon, abban elõrehaladást értünk el, és ebben a kérdésben nem sikerült elõrehaladni, és tulajdonképpen ezt a rossz örökséget vagyunk kénytelenek parlamentáris korszakunkban is továbbvinni a mai napig. Ez az oka, hogy a kulturális bizottság jóformán az elsõ pillanattól kezdve ezzel foglalkozik - eredménytelenül, és ez már a kerekasztal-tárgyalásokon is megmutatkozott. Néha felsóhajtottam, amikor értesültem, hogy hogy haladnak vagy hogy nem, nagy Isten, mi lesz hogyha a parlamentáris választások után kell ezzel a kérdéssel foglalkozni, hogyan fog ez elhúzódni. Ezt Göncz Árpád elnök úrnak is az elmúlt két és fél esztendõ alatt számtalanszor jeleztem. Ez tehát kortörténet. Sajnálatosnak tartom, hogy az egyeztetési kísérletek nem vezettek eredményre, miután az Alkotmány, az alkotmánybírósági határozatok és a hatályos jogszabályi rendelkezések megítélésében eltérõ az elnök úrral az álláspontunk. A kormánykoalíció részérõl folytatott megbeszéléseink - nem találkozva elnök úr, illetve az ellenzéki politikai pártok álláspontjával - kudarchoz vezettek. A megkapott törvényjavaslat, ami a köztársasági elnök úrnak az országgyûlési elõterjesztését jelenti, amely szerint a közszolgálati tájékoztatási eszközök vezetõinek kinevezési rendjérõl szóló 1990. évi LVII. számú törvény módosítására tesz javaslatot, nem fogadható el a kormányzat részérõl. Azt a kormányzat természetesen támogatta, hogy sürgõsséggel napirendjére tûzze a törvényjavaslatot a Parlament, annál inkább, mert ennek a kérdésnek a mielõbbi eldöntése véglegesen kiiktathatja a kulturális bizottság elõtt folyó médiatörvény tárgyalásának az ügyét azzal, hogy ezt a kérdést az Országgyûlés külön elintézi. Az elnök úr által benyújtott törvényjavaslatot a Kormány az A- és B- változat vonatkozásában az alábbiakban értékeli. Az A-változat - elõször is - azért nem támogatható, mert ezen Országgyûlés hozta meg kétharmados törvényként az 1990. évi LVII. törvény formájában, amelynek módosítását megítélésünk szerint semmi nem indokolja, és amelyet az Országgyûlés - ez az Országgyûlés, hölgyeim és uraim - három tartózkodás mellett egyhangúlag fogadta el és szavazta meg. (10.00) Rátérek a következõ kérdésre. Az elnök úrral szeptember 29-én történt, szeptember 30-án írásba foglalt megállapodásunk során - itt mindjárt legyen szabad megjegyeznem - egyetlen alkalommal sem volt jelen kettõnkön kívül senki. Gondolom, hogy errõl - hasonlóan egyes gyûlésekhez, ahol jobban mûködnek a technikai felszerelések - nem fogunk pontos magnószalagot kapni, hogy mit mondtunk egymásnak. Tehát senki nem volt jelen, úgyhogy minden olyan megjegyzés vagy kommentár, amely arra vonatkozik, hogy vajon mik hangozhattak el, bizonyíthatatlan. Azt hiszem, nyugodtan mondhatom az elnök úr nevében is: korrekt tárgyalásokat folytattunk arról, hogy keressük a megoldást. Szeptember 30-án - külföldre menetelem elõtt - éppen ezért foglaltam írásba, hogy miben állapodtunk meg, hogy minden félreértést elkerüljünk; továbbá nyilatkozatot tettem - és ezt elmondtam az összehívott bizottsági ülés alkalmával is, ahol több párt képviselõi jelentek meg. Megállapodásunk alapján a tárgyalások idõtartamát szeptember 29-étõl október 27-éig jelöltem meg. Nem azért, mert ultimátumot kívántam intézni akár a pártokhoz, akár máshoz, hanem mert szerény tapasztalataim vannak - beleértve a kerekasztal-tárgyalásokat is - arra vonatkozóan, hogyan lehet idõt húzni, és hogyan lehet teljesen eredménytelenné tenni obstrukciókkal vagy olyan tárgyalásokkal, amik egyszerûen elfogadhatatlanok. Egyidejûleg hangsúlyoztam az elnök úrnak írott levélben, hogy egyszeri politikai megállapodásról lehet csak szó, miután õ hatpárti megállapodást javasolt: azt, hogy hat párt hozzon egy döntést, milyen módon kellene megoldani a tévévitát, és személyekben is hat párt egyezzék meg. Én sok lehetetlent láttam már az életben, és sok megvalósíthatatlant, de hogy hat párt ebben megegyezzék 1992 novemberében vagy decemberében+ - engedjék meg, hogy ezt lehetetlennek minõsítsem. Éppen ezért az volt a javaslatom, hogy egyszeri politikai megállapodásként megkísérelhetjük azt, hogy az egyébként is állást foglaló kulturális bizottság kétharmada kísérelje meg az egyetértést. Amennyiben a kétharmados többséget megkapja mint egyszeri politikai megállapodás, akkor ez a kérdés politikai megállapodás, és nem a jogrendszert módosító megállapodásként érvényesülhet. A világon mindenütt - mutatják az elõzetes politikai megállapodások, amelyeket minden oldalról: néha balról, néha jobbról, néha még közelebbrõl "paktumok"-ként, pejoratív értelemben szoktak használni+ Paktumkötõ társam is tõlem körülbelül három és fél méterre ül+ (Derültség a jobb oldalon. - Rajkai Zsolt: Tölgyessy!) Tehát ez azt jelenti, hogy politikai megállapodásokat lehet kötni, és a politikai megállapodásokat jogszerûen pártok, országgyûlés, frakció stb. megvizsgálják, és abból a megállapodásból annyi válik valósággá és az kérhetõ számon, amit az ilyen testületek jóváhagynak, és utána bekerül az Alkotmányba vagy egyáltalán: a törvények sorába. Mindebbõl tehát az érdekes és jogi értelemben csak az vehetõ alapul, ami utána megjelenik a magyar törvénytárban, és jogszabályi rendelkezésként érvényesíthetõ. Miután az egyszeri politikai megállapodás a felmentések és a kinevezések tárgyában nem sikerült, természetesen visszaállt az az állapot, ami a jogrendszerbõl amúgy is következik. E politikai gesztussal kívántuk elõsegíteni a megegyezés lehetõségét, ami egyben több lehetõséget nyújthatott volna a megvalósításhoz, mint valamiféle hatpárti megegyezés. Ezt az ellenzék elutasította, az elnök úr pedig magáévá tette az ellenzéki pártok fenntartásait: elutasította a törvényben meghatározott feltételek alapján történõ felmentéseket és kinevezéseket az október 27-ét követõ folyamatban. Legyen szabad itt ismételten rámutatni arra, hogy a parlamenti bizottság kétharmados, elõzetes egyeztetése csak egyszeri, politikai megállapodásként volt elképzelhetõ. Egy ilyen megállapodás törvényi szintre emelése eltér a kinevezésekkel kapcsolatos valamennyi jelenlegi hatályos alkotmányos szabálytól, amikor a parlamenti bizottságot mintegy döntési joggal felruházva, elõzetes egyetértéshez köti a köztársasági elnök aláírását. Ezzel szemben a bizottsági meghallgatások eredménye a jelenleg szabályozott valamennyi esetben - miniszterek kinevezése, nagykövetek stb. - nem kötelezi a miniszterelnököt, aki a bizottság véleményétõl eltérõen továbbra is fenntarthatja személyi kinevezési javaslatát, amelyet a köztársasági elnök - az Alkotmánybíróság által is meghatározott keretek között - köteles aláírni. Ez a kétharmados és ez a bizottsági állásfoglalás természetesen politikai és politikai-morális értelemben érinti a miniszterelnök elõterjesztési jogkörét, és minden esetben e szerint is jártam el. Tehát az A-változatnál minden olyan megjegyzést, minden olyan állítást, mintha ez a kormánypárt vagy a mi eddigi javaslatunkon alapulna, kénytelen vagyok elutasítani: egyszerûen nem felel meg a valóságnak, amikor egy megállapodást keresõ, írásban hangsúlyozottan egyszeri politikai megállapodást akarnak most kodifikálni. Rossz tanácsot adtak az elnök úrnak+ (Derültség, taps a jobb oldalon és középen.) A B-változatról. A B-változat ismerõs javaslat, ami az ellenzék részérõl az elmúlt idõszakban többször fölmerült, és amit a tárgyalások során elutasított a kormánykoalíció. Ha ez a megoldás indokolt lett volna, akkor a jelenlegi magyar Országgyûlésnek nem kellett volna majd+ 99%-os többséggel meghozni 1990-ben a már idézett LVII. törvényt. A javasolt megoldás egyébként az adott közszolgálati intézmények jogi és költségvetési helyzete mellett egy olyan, a funkciójára alkalmatlan testületi hatáskört hozna létre, ami ellenkezik a kormányzati és miniszteri felelõsség elvével - hozzáteszem: ugyanakkor jól illeszkedik az 1848 elõtti helytartótanácsi rendszer kollegiális szervezetéhez, amit, szerencsére, sikerült a magyar történelembõl kiiktatni. (Derültség, taps a jobb oldalon.) Megjegyzem ugyanakkor, hogy a testületek, a véleményezõ testületek és minden más - tudományos tanácsok, szakmai kollégiumok, intézetek - rendkívül hasznosak. Soha nem tagadta meg a kormányzat vagy a kormánypártok, hogy amikor megoldjuk a médiatörvényt, akkor egy ilyen testület - amelyik például a Televízió elnökének vagy a Rádió elnökének tanácsadó, véleményezõ testülete - egyben bizonyos fokig szakmai szempontból jelent akár kontrollt - jó értelemben, nehogy mindjárt örömüket fejezzék ki, hogy a Kormány akarja ellenõrizni a Televíziót vagy a Rádiót+ (Közbeszólások a bal oldalról: Ááá, dehogy!) Nagyon örülök - ezt torokfájásnál szokták az orvosok kérni. (Derültség, nagy taps a jobb oldalon.) (10.10) Elnézést kérek. Megjegyzem itt, hogy e változat esetén még a bizottság megalakítása is kétséges lehet a személyekre vonatkozó konszenzus hiánya miatt. Nem árulok el titkot, hogy nem sikerült megközelítõen sem a személyek kérdésében közel kerülni, még teoretikusan sem, a köztársasági elnök úrral folytatott tárgyalások során. A törvénymódosítás 3. §-ában van egy nagyvonalú javaslat, amely szerint a bizottság összetételérõl a miniszterelnököt tájékoztatni kell. (Derültség a kormányzó pártok padsoraiban.) Nem tudom, hogy ez kíván-e kommentárt egy parlamentáris rendszerben, mindenesetre külön köszönetet mondok érte a mindenkori miniszterelnökök nevében. (Derültség a kormányzó pártok padsoraiban.) Természetesen továbbra is minden tõlünk telhetõt megteszünk a médiatörvény elfogadásáért, és ehhez hasonlóan a szólás- és sajtószabadság érvényesítéséért, a közszolgálati tv és rádió mûködõképességének megtartásáért. Ez a Kormány dolga. A mûködõképesség fenntartása és a szólás- és sajtószabadság érvényesítése a televízión belül. A médiumok elnökei kevéssé tekinthetõk ebben az esetben újságíróknak - úgy gondolom, kevésbé, mint azok az újságírók, akiket õk elbocsátottak -, ennek következtében ezek a közszolgálati médiumok olyan intézmények, amelyeknek az élén - megítélésünk szerint - a közalkalmazotti törvény alá esõ vezetõk állnak, és azoknak ez a feladata, amirõl egyébként, bár nem szabad idézni, ami a Parlamenten kívül történik, már nyilatkozatot tettem. Úgy gondolom, hogy a megfelelõ jogi és politikai feltételek és a köztársasági elnök úrnak általam kétségbe nem volt szándéka, a köztársasági elnök úrnak az alkotmányban rögzített állása alapján - mint pártok felett álló közjogi méltóságnak - megvan a lehetõsége arra, hogy amikor a jogi keretek rendezõdnek, a politikai feltételek rendezését elõsegítjük, akkor valóban közvetítõként, magához kérve, ahogy tette külön, a kormánykoalíció frakcióvezetõit, magához kérve az ellenzék vezetõit, ebben az irányban tárgyalásokat folytasson. Szeretném kifejezésre juttatni azt is végül, hogy meggyõzõdésem, hogy a köztársasági elnök úrnak igenis szándékában állt a médiatörvény ügyében - és ezzel kapcsolatban - jó szolgálatot tenni, és elõsegíteni azt, hogy ez a bizonyos kompromisszum szeptember 19-e és október 27-e között megvalósuljon. Õszintén sajnálom, hogy nem ebbe az irányba mentek a dolgok, és sajnálom, hogy más elgondolások érvényesültek, például olyanok, amelyek ebben a törvényjavaslatban öltöttek testet, és amelyek teljesen ellentétben állnak mindazokkal a lehetõségekkel, amelyekkel az ügyeket elõrevihetjük. A Kormány nevében ennyit szerettem volna mondani. Egyik változatot sem támogatjuk, hanem azt támogatjuk, hogy a tisztelt Parlament által egyhangúlag egykor, +90-ben elfogadott törvény változatlanul érvényesüljön, és érvényesüljön az alkotmányosság, s a médiatörvényben pedig folyjanak tovább a tárgyalások, s ezeket a kérdéseket oldjuk meg. Azzal pedig, ha folyamatban lévõ ügyekben más dolgokat belekeverünk az ügy konkrét tárgyalásába, nem visszük elõre a dolgokat, hanem hátráltatjuk. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Erõteljes, hosszan tartó taps a kormánypártok padsoraiban.)

Homepage