ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelettel és megbecsüléssel köszöntöm a díszpáholyban megjelent Borisz Nyikolajevics Jelcin urat, az Orosz Köztársaság államfőjét. (Hosszan tartó taps. Borisz Jelcin felállva köszöni meg az üdvözlést.) A Magyar Országgyűlés nagy megtiszteltetésnek veszi, hogy az Orosz Köztársaság legmagasabb szintű küldöttsége meglátogatja plenáris ülését. Magyarország és Oroszország múltbeli kapcsolata felhőkkel terhes volt. Magyarország szembekerült a cári önkényuralommal, és szembekerült a szovjet diktatúrával. De a magyar nép nem került szembe az orosz néppel. (Taps.) Magyarország népe tudta, hogy azok az erők, amelyek intervenciós és elnyomó erőként jelentek meg Magyarországon, elnyomói voltak az orosz népnek is. Egyértelmű a célunk, hogy a demokráciát viszszavívó Magyarország és a demokratizálódó Oroszország békében, barátságban, alkotó együttműködésben éljen egymással. Úgy gondoljuk, hogy a közös elnyomás emléke mellett erre ösztönöz bennünket érdekünk is. Magyarországnak érdeke, hogy Közép- és Kelet-Európa legnagyobb lélekszámú népe sikerrel járja végig a demokratizálódás útját, sikerrel váltsa fel a kényszergazdaságot a szabadpiac gazdaságával. Oroszországnak pedig, úgy gondoljuk, nemcsak érzelmi okokból fontos e kis nép rokonszenve és barátsága, hanem azért is, mert Magyarország sikere az átalakulásban azt a bizonyítékot szolgáltathatja számára is, hogy az átalakulás sikerrel biztat, hogy van értelme a nehézségekkel való küzdelemnek. E gondolatok jegyében köszöntöm Jelcin elnök urat, és kérem, hogy köszöntse a Magyar Országgyűlést. (Nagy taps.) (Borisz Jelcin a díszpáholyból a biztonsági emberei kíséretében érkezik az ülésterembe, majd fellép a szónoki emelvényre. Beszédét orosz nyelven - technikai probléma miatt szinkrontolmácsolás nélkül - mondja el.) Borisz Nyikolájevics Jelcin, Oroszország Elnökének felszólalása a Magyar Országgyűlésben* Az a megtiszteltetés ért, hogy felszólalhatok a Magyar Parlamentben, ebben a kivételes szépségű teremben. Tisztelt Elnök Úr, tisztelt Képviselők, Hölgyeim és Uraim! Országaink kapcsolatának történetében először kap lehetőséget a demokratikus és szabad Oroszország elnöke, hogy a demokratikus és szabad Magyarország Parlamentjéhez szóljon. Tolmácsolom Önöknek az orosz emberek legjobb kívánságait és azt az őszinte törekvésüket, hogy a magyar néppel teljes egyetértésben és barátságban éljenek. Oroszországban mindig nagy, őszinte érdeklődéssel viseltettek az Önök országának életmódja és kultúrája iránt. Oroszország és Magyarország között már államiságuk kezdetén aktív politikai és kereskedelmi kapcsolatok alakultak ki. Az orosz-magyar kapcsolatok történetének egyik legfényesebb momentuma Nagy Péter cár és II. Rákóczi Ferenc 1707-ben kötött baráti szerződése. Sajnos, amint ez a történelemben sokszor előfordul, a fényes időszakokat komorabbak követik. Tudjuk, hogy Magyarország népének történelemtudata féltve őrzi az 1848-49-es forradalom eseményeit, és emlékezetében él az a szomorú szerep is, amelyet sorsának változásában akkor a cári Oroszország játszott. Alig több mint 100 évvel később valami hasonló történt. 1956 tragédiájáról beszélek, amely a szovjet rendszer lemoshatatlan szégyenfoltja marad örökké! A tankok lánctalpainak nyomai Budapest utcáin, ebben a gyönyörű városban, melyet most láthattam, örökre bevésődtek azok lelkébe, akik számára drágák a szabadság és a demokrácia eszméi. Meg vagyok győződve arról, hogy ma ők vannak többségben Magyarországon, és Oroszországban is. Akkor az emberiség újfent megbizonyosodhatott arról, hogy semmiféle zsarnokság, totalitarizmus sohasem marad meg egy ország keretei között. Mérgezett csápjaikat igyekeznek minél messzebbre kinyújtani, számukra nem léteznek határok és erkölcsi korlátok. Keserű beismerni, hogy a Kreml akkori vezetőinek parancsára a tragikus eseményekbe az orosz katonákat is belerángatták. Ez mindössze tíz évvel azután történt, hogy óriási áldozatok árán ők szabadították meg Magyarországot a fasizmus barna pestisétől. Az egyik ideológiát és erőszakot felváltotta egy másik. Mélyen szimbolikusnak tartom, hogy a rabságba döntés ellen éppen a magyar nép kelt fel elsőként. A nemzeti felkelés nem volt hiábavaló. Megmutatta, hogy nemcsak egyes személyek, hanem egész népek is ráébrednek arra, hogy a kommunista diktatúrától való megszabadulás nélkül nincs számukra jövő. Felelősséggel jelentem ki e felelős gyűlés előtt, hogy a kommunizmusnak Oroszországban egyszer s mindenkorra vége, ahhoz visszatérés nincs. Ma meghajtjuk fejünket 1956 minden áldozata előtt. Az érzékeny csapást elszenvedett rendszer bosszúja kegyetlen volt. Nem korlátozódott Magyarországra, Oroszországban és az úgynevezett szocialista tábor országaiban is megjelentek a Gulag új foglyai. Akkor az egész világ megbizonyosodhatott arról, hogy minden ország, minden nép nemcsak hősöket, hanem hóhérokat is szül. Sajnos, ez alól nincs kivétel. Magyarország és Oroszország polgárainak meg kell ismerniük e tragikus évek teljes igazságát. Feltétlenül meg kell ismerniük, mégpedig nem évek múlva, hanem minél előbb. De erre az igazságra nem azért van szükség, hogy a vak bosszú zavaros hullámait felkorbácsolja, hanem azért, mert a teljes igazság ismerete nélkül nem állítható helyre az igazságosság, az ember nem juthat birtokába olyan érzéseknek és megtisztulásnak, mint amilyent ma éreztem, mikor az Elnök úrral a temetőt meglátogattam. A teljes igazság nélkül nem hozhatók mozgásba a haladás olyan mozgatórugói, mint a lelkiismeret-vizsgálat, a bűnbánat, a megbocsátás. Ma írjuk alá az országaink közötti levéltári együttműködési szerződést, amely elősegíti 1956 eseményeinek élesebb megvilágítását. Mi semmit nem fogunk eltitkolni, átadjuk a volt KGB és a volt SZKP KB archív anyagait. Nyilvánvaló, hogy az információ nem lehet teljes az - ahogy nálunk mondják, az "öreg téren" -, a süllyesztőben eltűntetett dokumentumok nélkül. Oroszország kész a lehető legszélesebb együttműködésre az iratok tanulmányozásában. E téren mára már minden akadályt elhárítottunk, készen állunk a levéltári anyagok feldolgozására és a magyar fél részére való átadásra. A forradalom leverése nem volt képes megsemmisíteni a magyar nép szabadság utáni vágyát. A szocializmus korszakának alkonyán Magyarországon a kelet-európai országokhoz képest jobban sikerült felhasználni a piaci tapasztalatokat. Az Önök országában mindig, még a nehéz körülmények között is, nagyobb volt a nyíltság, a nyilvánosság, a pluralizmus, volt magántulajdon, amelyről népünk 74 év alatt már azt is elfelejtette, hogy mi az. A pragmatizmus Önöknél felülkerekedett az ideológiai merevségen, Magyarországot a szocialista tábor legvidámabb barakkjának hívták. Bizonyára ez volt a legszomorúbb bók, amit életemben hallottam. Ám vitathatatlan, hogy nem volt alaptalan. Mi most lankadatlan érdeklődéssel tanulmányozzuk egyedülálló tapasztalataikat, melyeket úgy szereztek, hogy a gazdaságot alapjaiban megváltoztató reformok rugalmas és következetes végrehajtása mellett megőrizték az ország stabilitását. Bár megértem, hogy Önöknél vannak nehézségek, és felszólalásommal megszakítottam a költségvetési vitájukat, amelyben egyesek minél többet szeretnének igényelni, mások viszont azt mondják, hogy erre egyszerűen nincs pénz, ugyanakkor, ha balra tekintek, azt látom, hogy tőlem balra több a szabad hely, mint jobbra, ez pedig azt mutatja, hogy Önöknél lényegesen kevesebb az ellenzék és a frakció, mint a mi parlamentünkben. Önöknél hat, nálunk huszonkét parlamenti frakció van. Annyi, hogy nevüket megtanulni is képtelenség. Természetesen, amikor arról beszélünk, hogy Önöktől akarunk tapasztalatot szerezni, nem az Önök és partnereink cselekedeteinek szolgai másolásáról van szó. Mi arra törekszünk, hogy ötvözzük a világban szerzett tapasztalatokat saját hagyományainkkal, a 130 népet és nemzetet összefogó soknemzetiségű társadalmunk demokratikus értékeivel és fejlődési igényeivel összhangban. Az új idők új tartalommal töltik meg a Magyar Köztársasággal fennálló kapcsolatainkat. Az orosz emberek hálával emlékeznek arra, hogy a puccs drámai napjaiban Magyarország hallatta hangját mind a moszkvai barikádokon, mind az egész világon. Mi azokra az állami vezetőkre emlékszünk elsősorban, akik augusztus 19-én hívták telefonon elnökünket, kevésbé emlékszünk a 20-án telefonálókra, és egyáltalán nem jegyeztük meg azoknak a nevét, akik 21-én telefonáltak, amikor a puccs sorsa már eldőlt. Magyarország hangját és a demokratikus Oroszország támogatását már augusztus 19-én délelőtt hallottuk és éreztük. Külön főhajtás és elismerés Önöknek ezért. A hangot, az augusztusi puccs hangját és Magyarország hangját hallották a moszkvai barikádokon és mindenütt a világon. Az úgynevezett megbonthatatlan barátság kora a géppisztolyok árnyékában sem tett minket kölcsönösen gyűlölködő és elidegenedő ellenségekké. A görbe tükrök birodalmának bonyolult létfeltételei között meg tudtuk őrizni jószándékú, emberi kapcsolatunkat. Ez a legfontosabb, ma ezt érzem az egész nap folyamán. Most más a feladatunk. Nemcsak teljes mértékben helyre kell állítanunk normális, viruló kapcsolatainkat, hanem minőségileg új dinamizmussal kell azokat telítenünk, ehhez pedig megvan az erőnk. Meg vagyok győződve arról, hogy rövid időn belül igazi jó szomszédok és hű barátok leszünk. Népeink sok mindent átéltek, sok mindent láttak ahhoz, hogy ne mulasszák el ezt az általuk megteremtett, felbecsülhetetlen értékű esélyt. Ennek a lényege abban áll, hogy országainkban a társadalmi-politikai rendszer változása visszafordíthatatlan jelleget ölt. A legfőbb bizonyíték erre népeink elpusztíthatatlan vágya a szabadságra és a demokráciára. Gondolom, senkit sem kell meggyőznöm arról, hogy a kölcsönös előnyökön alapuló együttműködésünk tartalékai mérhetetlenül nagyok. Oroszország és Magyarország nemcsak földrajzilag van közel egymáshoz, hanem jól is ismeri egymás körülményeit, szokásait, hagyományait, a kelet-európai piac potenciális lehetőségeit. Országaink gazdasága nagymértékben integrált, gazdasági kapcsolatainkat elősegítő, fejlett kommunikációs hálózatot hoztunk létre. Ha működésbe tudjuk ezt hozni, - márpedig meggyőződésem, hogy képesek vagyunk rá -, ez az erőforrás már a közeljövőben jelentős haszonnal járhat Magyarország és Oroszország számára. A legfontosabb most az, hogy megteremtsük ehhez a jogi és gazdasági alapokat. Ez mindenekelőtt a parlamentek és a kormányok feladata, és annyira fontos, hogy nem tűr halasztást, a lehető legenergikusabb fellépésre van szükség. Lám, alig több mint két hét telt el az Önök elnökének hivatalos magyarországi látogatásra szóló meghívásának kézhezvételétől, s én máris itt vagyok. Sokan hónapokig várnak erre. Oroszországban hirtelen 140 nagykövetség lett. Egy sem volt - most 140 van. Mindent átfogni teljes mértékben, a külpolitikát, egyensúlyozva Kelet és Nyugat, Európa, Ázsia és az Egyesült Államok között, ez nem egyszerű feladat. Ám megfeledkeztünk Kelet- és Közép-Európa országairól. Vákuum keletkezett kapcsolatainkban. Nemcsak gyorsan ki kell töltenünk ezt a vákuumot, hanem tovább kell fejlesztenünk kapcsolatainkat. E feladat megoldása nélkül nem teremthetünk kedvező feltételeket a gazdasági élet alanyainak kölcsönös együttműködése, termékek és technológiák cseréje, a tőkeáramlás, a közös vállalkozások és a munkaerő átcsoportosítása számára. Az Önök országa, valamint az oroszországi köztársaságok és körzetek közötti kapcsolatok létesítésének teljesen új távlatait nyitja meg az Oroszországban aláírt föderációs szerződés. A Volga mentén, az Urálban és Nyugat-Szibériában a magyarokkal rokon nyelvű népek élnek, onnan származnak az ugorok is. Azt a törekvésüket, hogy Magyarországgal közvetlen, kölcsönös előnyökön alapuló együttműködést alakítsanak ki minden területen, nemhogy nem akadályozzuk, hanem egyenesen üdvözöljük. Megállapodásra jutottunk a tartozások problémájának rendezéséről, a volt Szovjetunió hadseregének Magyarországról való kivonásával kapcsolatban felmerült vagyoni-pénzügyi kérdésekről az Elnök úrral és a Miniszterelnök úrral folytatott mai tárgyalásokon. A legfontosabb: megállapodtunk valamennyi megvitatott dokumentum aláírásában. Igaz, voltak kisebb nézeteltérések, azonban a tárgyszerűség, a nyugalom, egymás megbecsülése olyan légkört alakított ki, hogy valamennyi dokumentumot aláírtuk, illetve aláírásra előkészítettük, és a parlamenti beszédem után e dokumentumokat alá is fogjuk írni. A fentieken kívül a kulturális értékek cseréjéről szóló okmányokat is aláírjuk. Nincs mit takargatnunk, mi erkölcsös, igazságos politikát, igazságos külpolitikát folytatunk, ennek megfelelő őszinte kapcsolatokkal. A háború alatt nemzeti és kulturális értékek kerültek Magyarországról Oroszországba, és ma is ott találhatók, valamint orosz értékek is vannak Magyarországon. Mi már ma elhoztuk ezen értékek első részét, nagy magyar mesterek képeit. Fontos eseménynek tartom országainknak a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása terén való együttműködéséről szóló nyilatkozat aláírását, amely nem csak Magyarország és Oroszország érdekeit érinti. Ebben a kérdésben, ahogy mondják, egy csónakban evezünk, és ennek megfelelően fogunk tevékenykedni az Egyesült Nemzetek Szervezetében. Ezen kérdésekben részletes tárgyalásokat folytattunk ma a magyar vezetőkkel. A megbeszélések alkotó jellege, a közös problémák konkrét megoldására való törekvés megerősítette kölcsönös érdekeltségünket a párbeszéd fejlesztésében. Most elvileg új kapcsolatokat építünk, s ennek legfontosabb előfeltétele mindannak a lebontása, amit az előző rendszer létrehozott. Több mint 40 éven keresztül a megszüntetett Varsói Szerződés országaiban az élet elválaszthatatlan jellemzője volt a szovjet csapatok jelenléte. Ezt az ütközőpontot hamarosan felszámoljuk. Az összes orosz alakulat kivonása a kelet-európai térségből rövidesen befejeződik. A legfelső szinten rendszeres politikai párbeszédet folytatunk, megállapodásra jutottunk kapcsolataink alapelveiben. Ezek megfelelnek a legszigorúbb nemzetközi előírásoknak, minthogy a partnerek teljes egyenjogúságán, a kölcsönös előnyökön, egymás véleményének és érdekeinek tiszteletben tartásán alapulnak, és nélkülöznek minden ideológiát. Ezeket az elveket Oroszország államközi szerződésekben rögzítette nemcsak Magyarországgal, hanem Csehszlovákiával, Lengyelországgal, Bulgáriával is, de az első szerződést a szabad, önálló Oroszország éppen Magyarországgal írta alá, jóllehet még létezett a Szovjetunió. És ezt a történelem feljegyzi. Gondolom, senki nem veti Oroszország szemére azt, hogy megörökölte a volt Szovjetuniótól az úgynevezett nagy testvér szerepének ambícióját. Mi túlságosan is ismerjük a testvéri ölelések árát, amelyektől, mint mondják, a csontok is ropognak. Meggyőződésem, hogy a jövőbe csak az egyenrangú partneri kapcsolatoknak, a régió országai közös, önkéntes erőfeszítéseinek útja vezet, és nem a terméketlen versengés, a kétséges, hibás vagy bűnös receptek könnyelmű alkalmazása. Partnerek lehetünk és azokká is kell lennünk a demokratikus intézmények és a piacgazdaság felépítése terén. Képesek vagyunk rá, és meg is kell tennünk, hogy koordináljuk erőfeszítéseinket a világba és Európába vezető útunkon. Országaink ebben érdekeltek. Kapcsolataink fejlesztése nem alapulhat az élet által meghaladott merev együttműködési konstrukciókon, nincs értelme visszaállítani a régi, úgynevezett szövetségi, a valóságban pedig Moszkva diktátumán alapuló merev ideológiai kapcsolatokat. Ugyanakkor óriási hiba lenne elfeledni mindazt a jót, ami népeinket összekötötte, hangsúlyozom: népeinket, és nem a rezsimeket. Az együttműködést nemcsak a totalitárius rezsimek direktívái írták elő, hanem az élet is diktálta, és az gyakran éppen a diktátor akarata ellenére fejlődött. Még az átalakulás idején, az utolsó évben sem volt képes a volt Szovjetunió és Oroszország egyetlen vezetője sem arra, hogy odamenjen és fejet hajtson Nagy Imre sírja előtt. Ezt én ma megtettem. Ma különleges lehetőségünk van arra, hogy a világ és az európai regionális együttműködés tapasztalataival gazdagítsuk kapcsolatainkat, annál is inkább, mert ma Magyarország tagja az ENSZ Biztonsági Tanácsának. Szimbolikus jelentőségű, hogy a helsinki folyamat következő legfelső szintű tanácskozása 1994-ben az Önök gyönyörű fővárosában lesz. Ez ékes bizonyítéka annak, hogy a Magyar Köztársaság szerepe a nagyvilágban folyamatosan növekszik. Nem kis mértékben tőlünk függ, hogy a budapesti találkozó eredményes lesz-e! Országunk minden erejét és tekintélyét latba veti ennek érdekében. Oroszország rendkívüli mértékben érdekelt abban, hogy a szembenállás logikája, amely kontinensünk életét meghatározta, mindörökre a múlté legyen. Az én nemzedékem azt az Európát ismerte, amelyet szuperhatár, sőt fal, betonfal osztott két kibékíthetetlen rendszerre. Óriási tragédia lenne azonban az is, ha helyettük új etnikai, nemzetiségi vagy vallási repedések, törésvonalak alakulnának ki. Eljött az ideje annak, hogy egyenesen és őszintén kimondjuk: Európa biztonságát és stabilitását fenyegető fő veszélyforrás ma az a régió, amelyet még nemrégen szocialista közösségnek neveztek. Ezt látjuk Jugoszláviában is. Ma mindannyiunk vállán fő teherként nyugszik a felelősség kontinensünk békéjéért és jólétéért. Azon leszünk, hogy soha ne feledjük: mi elsősorban európaiak vagyunk, hatalmas kincs örökösei és őrzői, és ennek megfelelően cselekszünk is. A világ és Európa nagy politikai rendszerei ma intenzíven, egy irányba hatnak. A cél teljesen világos: maximálisan meg kell könnyíteni a posztproletáriánus Európa átmenetét egy normális, civilizált állapotba az egész kontinenst belevéve. Közös erővel megóvhatjuk az újabb megrázkódtatásoktól és kataklizmáktól. Ehhez jószándék kell, valamennyi ország egyeztetett erőfeszítése szükséges, támogatni kell minden olyan tényezőt, amely elősegíti a stabilitást. Ilyen szerepet játszhatnak az utóbbi időben megalakult közép- és kelet-európai regionális szervezetek. Mindenekelőtt olyanok, mint a Visegrádi Hármak és a Közép-Európai Kezdeményezés. Remélem, hogy ezek nem válnak zárt csoportosulásokká, és az össz-európai haladás szellemében fejlődnek tovább. Oroszország kész rendszeres párbeszédet folytatni ezekkel a szervezetekkel. A stabilitás növelésének, a népek és az országok közeledésének fontos tényezőjévé válhat a Duna menti együttműködés, annál is inkább, minthogy kirajzolódnak a fekete-tengeri régióval való együttműködés távlatai. Oroszország nyitottnak tekinti azt minden ország számára. Ugyanakkor az együttműködés területe jelentősen bővíthető. Tisztelt Parlamenti Képviselők! Nem kételkedem abban, hogy Magyarországon és más kelet-európai országokban is jól tájékozottak az Oroszországban végbemenő folyamatokról. Önök a saját tapasztalatukból is tudják, milyen nehéz az átalakulás. Az út rögös és tövises. Az emberek tudata nehezen változik, mert a múlt árnyai szószerint gúzsba kötnek. Ugyanakkor meg vagyok győződve arról, hogy semmilyen visszalépés, semmilyen eltérés a reformok stratégiai irányvonalától Oroszországban nem következik be. Elég erőnk van ahhoz, hogy ellenálljunk azoknak, akik vissza akarják forgatni a történelem kerekét. Minden ilyen kísérlet hiábavaló. A kommunista múlttal örökre leszámoltunk, nemcsak Oroszországban, hanem Magyarországon is, és meg vagyok győződve, hogy egész Európában. Oroszország mindenképpen demokratikus, civilizált államot épít fel, korszerű piacgazdasággal, ahol minden polgár tulajdonossá válhat, szabadon dönthet saját sorsáról, ahol a legfontosabb kritérium az emberi jogok tiszteletben tartása a nemzetközi normáknak megfelelően. Végső célunk nemcsak az orosz emberek, hanem az Önök országának minden polgára, valamint Kelet- Európa és az egész világ minden lakosa érdekeinek is megfelel. Haladjunk együtt ezen a nehéz, de nemes úton! Felszólalásomat a múlt század legnagyobb magyar politikusa és reformere, gróf Széchenyi István szavaival szeretném befejezni. Az ő szellemi öröksége különösen aktuális ma, amikor országaink olyan gyökeres reformokat hajtanak végre, amelyekkel a korszerű civilizáció szintjére emelkednek. Széchenyi azt mondta: "Sokan azt gondolják - Magyarország volt, én szeretném hinni, hogy lesz!" Én, mint Oroszország elnöke, mindig hittem és ma is hiszem ezt. Magyarország lesz, mint ahogy lesz becsületes partneri kapcsolat országaink között, lesz kölcsönös bizalom, szimpátia és egymás iránti lankadatlan érdeklődés! Köszönöm a figyelmüket! (16.20) (A képviselőház nagy tapsa közepette kezet fog Szabad Györggyel, majd a biztonsági emberek kíséretében kifelé indul az ülésteremből. A miniszteri ülésekhez érve kezet szorít Göncz Árpád köztársasági elnökkel és Antall József miniszterelnökkel, majd a kijárat előtt megállva hallgatja Szabad György szavait.)