TartalomElõzõKövetkezõ

DR. KÖVÉR LÁSZLÓ (FIDESZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Számomra, illetve azt hiszem, számunkra a fél órával ezelõtti helyzethez képest semmi sem változott meg. Számomra, aki sohasem tételeztem fel a miniszterelnök úrról azt, hogy személy szerint hajlandó lenne egy olyan politikához asszisztálni a Kormány élén, amelyet Csurka István úr az írásában felvázolt, tehát aki nem tételeztem fel ezt önrõl, számomra ezért nem változott meg semmi az ön hozzászólásához képest, az azt megelõzõ helyzethez képest. (Zaj.) Mindazonáltal vártam az ön megszólalását, és gondolom, többen vagyunk így, és a magam részérõl meg is köszönöm. De azt kell hogy mondjam - és ez talán majd a késõbbiekben kiderül, hogy miért -, hogy mindez számomra, számunkra ma már édeskevés. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Hát figyelve a napi híradásokat, egyértelmûen megállapíthatjuk, azt hiszem, hogy a kommunizmus összeomlása utáni forradalmi eufóriát Rostocktól Szarajevóig a félelem érzése váltotta fel. Az elmúlt pár hónapban veszélyesebb lett a világ, körülöttünk országok bomlanak fel, keverednek egymással fegyveres konfliktusba. Demokratikus politikai erõk szorulnak ki a politikai színtérrõl, vagy szorulnak jobb esetben csak defenzívába. Agresszív, militáris, fundamentalista csoportocskák vették át a hatalmat itt is, ott is, vagy diktálnak a megint csak, jó esetben magatehetetlen kormányoknak. Nyomasztó belsõ problémáink mellett ezért egyre nõ a fenyegetettség érzése. A Nyugat is tanácstalan. Térségünkben azoknak az országoknak, amelyeknek egyáltalán van esélyük arra, hogy a nyugat-európaihoz hasonló normális életfeltételeket és biztonságot garantáljanak egyszer polgáraiknak, néhány évet még biztosan várniuk kell, míg ezt a szándékukat megvalósíthatják. De akkor is azzal a feltétellel csupán, ha nem sodródnak bele a káoszba. Magyarán: semmi okunk biztosra venni, hogy Kelet-Európa, Európa és a világ sorsa nem fog tragikusra fordulni. Semmi okunk azt hinni, hogy a kommunizmus és a Szovjetunió összeomlása után túl vagyunk a nehezén. Magyarországon egyelõre még nyugalom van. Az ország lassan nem csupán képletesen minõsíthetõ a béke szigetének, hanem - sajnos - szó szerinti értelemben is. A Kormány néhány baklövésén kívül nem követett el végzetes hibát a külpolitika terén, így egyik szomszédos országgal sem állunk - szerencsére - tragikusan haragban. (Zaj.) Így van. Vagy másképp gondolják, uraim? (16.10) Lehetõségeinket - szerintünk - még nem játszottuk el, szerencsére. Kétségkívül rengeteg problémánk adódik a békés átmenettel, de legalább annak, hogy ez az átmenet békés, legalább annak élvezhetjük - magunk köré tekintve egyre nyilvánvalóbb - áldásait. Úgy látszik azonban, hogy ezt egyesek megelégelték. (Zaj jobbról.) Eddig csak handabandázó kis csoportocskák léptek fel vérfagyasztó politikai követelésekkel, most azonban megváltozott a helyzet. Az elmúlt hetekben a kormánypárton belül is diktálni kezdtek azok az erõk, amelyek az országot a balkáni káosz irányába kívánják vezetni. (Felzúdulás a jobb oldalon.) Csurka István nem elõször fogalmazza meg a maga nemzetmegváltó gondolatait, amelyeket szerencsére nem nekem kell elõször az újabb keletû magyarországi nácizmus alapvetésének nyilvánítanom. (Zúgás és morajlás a jobb oldalon.) Az ellenzék és a közvélemény jelentõs része sem elõször háborodik fel ezen, és a Kormány, illetve az MDF vezetése sem elõször próbálja a szõnyeg alá söpörni ennek következményeit. (Folyamatos zaj.) A nézetek nem újak tehát, de új az, amit ez a sokak által tanulmánynak nevezett szellemi Molotov-koktél jelent. Csurka István levonta a kétéves MDF- kormányzás következményeit, kijelentette, hogy ez a Kormány elvesztette korábbi választóinak bizalmát, a koalíció megbukott. Ebben a helyzetben Csurka István úgy akarja megmenteni pártját, az MDF-et, úgy akarja kimenekíteni a Demokrata Fórum maradékát az omladozó romok alól, hogy földig alázza miniszterelnökét és nyilvánvalóvá teszi, hogy céljának, a hatalom mindenáron való megtartásának érdekében neki a parlamenti demokrácia összeomlása, az ország külsõ és belsõ békéjének fölborítása sem nagy ár. (Szûcs M. Sándor: Csúsztatás!) Az MDF-vezetés pedig szorgalmasan nyilatkozik. Kimondva, azzal nincs bajuk, hogy Csurka István írásán átsüt az antiszemitizmus, a demokratikus pepecselés iránti mély megvetés, a kizárólagos hatalomra törés, az állami erõszakszervezetek politikai megfontolásból történõ alkalmazásának szándéka, a politikai ellenfelek ellenségnek bélyegzése, azok kizárása a nemzetbõl, akik az ország érdekeit másként látják szolgálandónak. Nem azzal a fajelméleti kirekesztéssel van bajuk, amelynek konkrét tárgyát egyelõre még Csurka sem nevezi néven, csak sejtetni engedi. Nem azzal, hogy felmentést ad a másokat bõrszínük, származásuk miatt rugdosó köztörvényes bûnözõknek. Nem azzal, hogy a "kulturális bûnözés" fogalmának bevezetésétõl már csak egy lépés az orwelli gondolat-rendõrség felállításának követelése. Nem azzal van bajuk, hogy az új magyar élettér megteremtésére tett - homályosnak tetszõ - célzásait nagyon is világosan értik Csurka úr szerb és román kollégái, a karadzsicsok, funárok. Nem, nekik - önöknek - csak azzal volt bajuk - õszinte tisztelet a kivételnek -, hogy úgymond az írás idõzítése nem volt megfelelõ, vagy hogy nem kellett volna a miniszterelnök úr betegsége kapcsán az utódlás kérdését feszegetni. Ez az egyetlen, amely tételét Csurka úr visszavonta. Ennyi. A többi rendben van. A többi "figyelemre méltó gondolat", hasznosítani fogják az MDF új programjának kialakításakor. Siettek leszögezni, hogy Csurka Istvánnak helye van az MDF-ben. Fõ a sokszínûség, a barna eddig még úgysem látszott elég tisztán. Csurka persze már nem sietett annyira leszögezni, hogy azoknak is helye lenne a pártjában, akik mindezt nem így gondolják. Csurka István azt mondja, hogy nem szabad tovább mellébeszélni. Valóban: én is azt hiszem, hogy elérkezett a pillanat, amikor már nem lehet tovább mellébeszélni, amikor állást kell foglalnunk. Ki az, aki komolyan gondolja, hogy Magyarországon társadalmi békének és demokráciának kell lennie, s ki az, aki számára ennek feláldozása sem nagy ár, lila ködökben gomolygó, homályos, nemzetinek hazudott célokért. A Csurka-írás nem MDF-belügy, s a legnagyobb kormányzópárt alelnökének politikai megnyilatkozása, pláne, ha a következõ nap még mindig alelnök, nem magánvélemény. Amit pedig a Kormány és az MDF-elnökség tett, az nem más, mint hogy szánalmas, lapos, a lényeget elkerülõ nyilatkozataikkal gyakorlatilag legitimálták, a parlamenti politizálás szintjére emelték, tehát szalonképessé tették a náci nézeteket - s az már tulajdonképpen tökéletesen mindegy, hogy azt milyen megfontolásból tették. (Közbeszólások, felzúdulás a jobb oldalon. - Taps a bal oldalon.)

Homepage