TartalomElõzõKövetkezõ

DR. ORBÁN VIKTOR (FIDESZ): Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A Kormány, saját korábbi ígéretével ellentétben, a fõvárosi közgyûlés elutasító határozata ellenére, mégis beterjesztette döntéshozás végett a Parlament elé a budapesti Expo tervét. Az elõterjesztõ miniszter úr mondott itt nekünk mindenfélét, amelyek sokféle célra alkalmasak lehetnek, csak arra nem, hogy világosan és egyértelmûen tájékoztassák a közvéleményt és a képviselõket arról, mik ennek az állami monstre rendezvénynek az elõzményei, mik a kockázati és mik a lehetséges gazdasági következményei. Jóllehet, a miniszter úrnak az expozéjával nem is ez volt a szándéka, engedtessék meg ezért nekem, hogy én most ezekrõl a kérdésekrõl beszéljek. Elõször is, a tények kedvéért, nem árt egy fél mondat erejéig felidézni, hogy a mostani budapesti Expo egy bizonyos Grósz Károly MSZMP-fõtitkár által megálmodott szocialista nagyberuházás hagymázos álmának... (közbeszólás a jobb oldalról: Ilyen hülyeséget!)..., a bécs-budapesti Expo-nak a folytatása. Az akkori terv célja több mint nyilvánvaló volt: a kádári "legvidámabb barakk+ ütött-kopott építményét lett volna hivatott reklámozni a fejlett nyugaton, nem kevés politikai tõkét kovácsolva ezzel a hazai kommunista vezéreknek. Idõközben, hál+Istennek, történt egy s más, így az akkor logikusnak ígérkezõ koncepciót elsöpörte a történelem, fõszereplõivel együtt. Maga a terv azonban, programirodájával és kormánybiztosával az élen, sajnos, maradt. Új koncepciót és ennek megfelelõ megvalósíthatósági tanulmányt ugyan nem sikerült letenniük az asztalra, de annál inkább sikerült - szívós munkával és az abban érdekelt csoportok aktív támogatásával - az össznemzeti gazdasági felemelkedés hamis szimbólumává tenniük az Expo-t. A világkiállítást hangosan támogató érdekcsoportok - élükön a Kormánnyal és az azt alkotó pártok képviselõivel - sohasem felejtik el bevetni egyik kedvenc érvüket arra vonatkozóan, hogy ez egy szakmai kérdés, amit egyesek - tudniillik: az Expo ellenzõi - politikai kérdésként kezelnek, úgymond beemelnek egy szakmai kérdést a politikai csatározások közé. Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim, ez a jól csengõ érvelés több ok miatt is szemforgató. Ad 1. Az a Kormány nekünk ne papoljon szakmai kérdésekrõl, amelyiknek szinte 24 óra gondokodási idõ sem kellett arra, hogy egy olyan mellékesnek tûnõ körülmény megváltozását mérlegelje, mint hogy Bécs városa, az ottani népszavazás eredményeképpen, lemondta a közös Expo gondolatát. Ad 2. Az a Parlament, és fõleg azok a kormánypárti képviselõk ne nagyon oktassanak ki bennünket arról, hogy mi a szakmai kérdés és mi nem, akik az Expo nyári beterjesztésekor leszavazták a FIDESZ és az SZDSZ közös abbéli módosító indítványát, hogy a Kormányt, illetve a világkiállítási programirodát kötelezzük egy megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére. E módosító indítvány leszavazásakor ugyanis nem kevesebbet demonstráltak az ebben jeleskedõ tisztelt képviselõtársaim, mint azt, hogy úgy akarnak több tízmilliárd forintot elkölteni az adófizetõ polgárok pénzébõl, hogy a legkevésbé sem kíváncsiak arra, hogy az mire megy el és milyen áron. Ad 3. Az a kormánybiztos és programiroda ne bújjon nekünk a szakmai érvelés álorcája mögé, amelynek anyagait nemcsak a Parlament legfõbb ellenõrzõ szerve, az Állami Számvevõszék szakemberei tartották minõsíthetetlennek, de a költségvetésért valamelyest is felelõsséget érzõ kormánytagok is, hol nyíltan, hol burkoltan, de elutasítottak. Ad 4. Nehezünkre esik indulatoktól mentesen beszélni a világkiállítási lobby úgymond szakmai érvekhez való vonzódásáról, amikor azt tapasztaljuk, hogy a számukra kedvezõtlen döntés bírálatakor nem magát a döntést támadják, hanem elvitatják egy demokratikusan megválasztott testülettõl azt a jogot, hogy ellenükre foglaljon állást, vagyis: saját álláspontjuk népszerûsítése ürügyén nem átallanak a képviseleti demokrácia alapintézményei ellen minõsíthetetlen színvonalú, noha kétségtelenül hangzatos és, bizonyos erre fogékony társadalmi csoportokban népszerû, támadást intézni. Gondolják meg jól, tisztelt kormánypárti és szocialista Hölgyeim és Uraim: vajon megéri-e ezt a világkiállítás? Végül, ad 5. Nem egészen világos, hogy mi más volna egyébként, ha nem politikai kérdés, egy olyan nagy rendezvény finanszírozása, amely nemcsak hogy közpénzekre tart igényt, de a teljes megvalósítási tervre is állami garanciavállalás szükséges. A világkiállítást pártolók másik kedvenc fordulata az, hogy õk az Expo-t természetesen csakis úgymond vállalkozási alapon képzelik el. Hát éppen itt az ideje, hogy elmondjuk mindenkinek, többségében mit is jelent ez. Kérem, ez nem jelent mást, mint a nagy állami megrendelések teljesítését - persze, szigorúan vállalkozási alapon. Mert ne képzelje azt a közvéleményben senki, hogy itt azok fognak igazán jól járni, akik a piacon a vásárlók kegyeiért megküzdve tudják eladni portékájukat! Nekik is csurranhat-cseppenhet valami, de az igazi nagy falatokért nem a piacon kell majd megküzdeni, hanem a fehér asztal mellett vagy zegzugos kormányhivatalokban. nem azok lesznek a magyar Expo legnagyobb nyertesei, akik a fogyasztók, hanem azok, akik az állami bürokraták kegyeit keresik majd. (Közbeszólás: Úgy van! - Taps az SZDSZ és a FIDESZ soraiban.) A FIDESZ fennállása óta küzd a piacgazdaság minél szélesebb körû térhódításáért. Ahhoz azonban, a legnagyobb sajnálatunkra, nem vagyunk hajlandók asszisztálni, hogy néhány, a kormánypárt "húsosfazekához+ közel álló hazai nagyvállalkozó az adófizetõk pénzébõl tollasodjon meg. (Taps az SZDSZ és a FIDESZ soraiban.) Hogy most már az Expo-ügyben elõttünk álló konkrét helyzetre is reagáljak, meg kell jegyeznem, hogy aki most, itt ebben véleményt nyilvánít, az nem hagyhatja figyelmen kívül azt, hogy errõl körülbelül két hete népszavazást kezdeményezõ aláírási kampány folyik az országban. Általában kétségeink vannak afelõl, hogy mennyire jogszerû és mennyire kívánatos a költségvetésre komoly befolyással bíró kérdésekben népszavazást tartani. Még inkább etikátlannak, politikai ízlésünk ellen valónak, nyelvtanilag és - ami a lényeg - jogi következményeit tekintve zavarosnak tartjuk azt a módot, ahogy a Palotás János által kezdeményezett kampányban a népszavazásra bocsátandó kérdéseket feltették. Az említett képviselõ úrnak pedig arról a színvonalas kis kiszólásáról, amiben nem kevesebbre ragadtatta magát, mintsem hogy az Expo ellenõrzõirõl azt állítsa, hogy azok az ország tönkretételében érdekeltek, a klasszikusokat idézve csak annyit mondhatunk: tán nem mi vagyunk az egyetlenek, akiknek úgy tûnik, vannak azért még a szemközti padsorokban olyanok, akik az alvilágban tanulták a politizálást. (Taps az SZDSZ és a FIDESZ soraiban.) Mindez persze, lényegtelen, minõsítse azokat, azok szándékait, akik e kezdeményezés élén, illetve mögötte állnak. Egy valamit azonban nem tehet meg sem a FIDESZ parlamenti frakciója, sem a tisztelt Ház, sem pedig a Kormány: nem dughatja a fejét a homokba, nem tehet úgy, mintha a népszavazást kezdeményezõ aláírásgyûjtés nem folyna gõzerõvel. Noha Palotás úr itt két hete nekünk egymillió aláírásról blöffölt, százezret nagy nehezen biztosan össze fognak szedni, akkor pedig ki kell írni a népszavazást. Éppen ezért mindenekelõtt azt javasoljuk, hogy a kormány az elõttünk fekvõ törvénytervezetet vonja szépen vissza, és csak a népszavazás lezajlása után, az ottani eredmények ismeretében terjessze elénk elképzeléseit, ugyanis csak így láthatunk világosan abban a kérdésben, vajon milyen mértékben osztja a közvélemény a Kormány álláspontját, amely tényre oly szívesen hivatkoznak a kormánytagok. A kötelezettség egyébiránt a népszavazást kezdeményezõkre még inkább vonatkozik. Az a határozott benyomásunk ugyanis, hogy a szervezõk és az õket szemmel láthatóan támogató kormány számításai nem egészen úgy váltak be, mint ahogy arra számítottak. Az aláírások nem gyûlnek olyan viharos ütemben, a lelkesedés korántsem olyan kirobbanó, mint ahogy azt itt korábban hallhattuk. Talán még az is felötlött már bennük, hogy az egész akció elhamarkodott és elhibázott volt. Késõ bánat ez és ebgondolat. Palotás úr és frakciója, valamint annak kormánya sok mindent megtehet ebben az országban és ebben a Parlamentben, a népre hivatkozva, de egyet nem: nem csaphatja be azokat, akik nevében prédikál. Nem játszadozhat kedvére az aláírásokkal, nem mondhatja azt, hogy mégsem terjeszti be hitelesítésre vagy meghátrál a népszavazás elõl. Azok az emberek ugyanis, akik aláírják az íveket, nem arra adnak nekik felhatalmazást, hogy az aláírásaikat ilyen-olyan nyomásgyakorlásra és hangulatkeltésre használják fel, hanem arra, hogy jogszerû úton népszavazást kezdeményezzenek az Expo kérdésében. Ha a tisztelt Ház nem hajlandó a fenti érveinket magáévá tenni, úgy kénytelenek vagyunk egy olyan módosító indítványcsomagot tenni, amely legalább jelképesen alkalmas arra, hogy a döntéshozókat szavazatuk következményeinek megfontolására késztesse. S itt most kicsit részletesebben akarom kifejteni azt, amit Kuncze képviselõtársam az SZDSZ nevében korábban már elmondott. Ráadásul most még abban a szerencsés helyzetben is vagyunk, hogy nem nekünk kell magunknak egy hatékony módszert kitalálnunk, hanem egy két éve kész receptet kell csak felelevenítenünk a Kuncze képviselõtársam által már idézett Kornai János emlékezetes könyvébõl. Õ a következõket írja: "Azok a kormányzati tisztségviselõk, bizottsági tagok, minisztériumi biztosok, akik az elõterjesztésért felelõsséget vállalnak, ajánlják fel jelzálogként személyes vagyonukat: öröklakásukat, nyaralójukat, autójukat, mûtárgyaikat. Az elõterjesztés melléklete tartalmazza ezeknek az értékeknek a teljes leltárát. Maguk döntsék el, hogy személyes tulajdonukból mit vonnak ki a jelzálogként felajánlott vagyon alól, de legyen nyilvánvaló, hogy amit felajánlanak, az valóban sokat jelent a számukra. Nem a várható befektetéshez képest legyen nagy ez az érték, hisz annak nyilvánvalóan csupán csekély töredéke lehet, de foglalja magában az elõterjesztõ személyek eddig végzett munkája gyümölcsének számottevõ részét. A világkiállításról szóló törvény helyezze kilátásba azok bõkezû megjutalmazását, akik a javaslatot készítették, feltéve, hogy a kiállítás az ígért eredménnyel jár. Ugyanez a törvény írja elõ a jelzálog maradéktalan érvényesítését, amennyiben a kiállítás anyagi kudarccal végzõdik. Elõre biztosítani kell az alkalmas szükséglakásokat, ahová az elõterjesztés készítõi kudarc esetén átköltözhetnek.+ (Derültség és nagy taps.) Eddig az idézet. Innentõl már nem idézet következik. Abban az esetben tehát, tisztelt Hölgyeim és Uraim, amennyiben a Kormány nem vonja vissza az indítványát, a FIDESZ parlamenti frakciója a fenti idézet szellemének megfelelõ módosító indítványt fog benyújtani, megtoldva azzal, hogy a javaslatot kiterjesztjük a Kormány tagjaira, annak elnökével egyetemben, valamint a valóságos döntést meghozó parlamenti képviselõkre is. Úgy gondoljuk, hogy ezzel a megoldással mind a döntéshozó, mind pedig a közvélemény számára világossá tehetjük: miben különbözik az, ha valaki az adófizetõk zsebére vállal következmények nélkül kockázatot, attól az esettõl, ha mindezt saját kockázatára kell megtennie! Ha pedig ilyen körülmények között hirtelen elpárologna az Önök lelkesedése és nem akarnának igen-nel szavazni, kérem Önöket, ne tegyék! Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Hosszanntartó taps.)

Homepage